Letudván szokott dicsekvését, s önmaga dicsőítését, szerdai sajtóértekezletén Trump csak elárulta, mennyire retteg attól, hogy – beiktatása óta először – nem csupán kormányzása kapott féket, hanem eszközt is gyanús ügyeinek firtatói.
S szintén szokása szerint, vagdalkozva támadott és megpróbálta a képviselőházi többséget megszerző demokratákat túszul ejteni. Elnök létére gorombáskodott az őt faggatni igyekvő tudósítókkal, külön is kipécézve a mumusának beállított CNN-t és annak emberét (utóbb – példátlan módon – megfosztván őt fehér házi belépőjétől). Majd negédes szavakkal udvarolt a demokraták vezérének, a januártól újfent házelnök Pelosi asszonynak: csodás lehetne a kétpárti együttműködés, de csak akkor, ha nem kezdik vizsgálni az ő zűrös ügyeit. Vagyis szabályosan megzsarolta. Azok után, hogy a republikánus kongresszusi többség végig szabotálta Obama elnökségét, s inkvizitori buzgalommal hurcolta meg Hillary Clintont.
Mivel nála senki sem ismerheti jobban (konokul titkolt) adózási ügyeit és kampánya persze ezúttal is váltig tagadott orosz kapcsolatait, érthető Trump félelme. Utóvégre – hazai hasonlattal – Györgyi Kálmán került Polt Péter posztjára. Hiába őrizték meg a republikánusok (az amerikai választási rendszer és kormányzóik módszeres szavazáskorlátozó trükkjei jóvoltából) szenátusi többségüket, s minimalizálták alsóházi veszteségeiket, attól még januártól demokrata képviselők ülnek a törvényhozási bizottságok elnöki székébe. Meghallgatásokat rendezve (eskü alatti tanúvallomásokkal) és potenciális bűnjelek beidézési jogával. Kockázatossá téve Trump embereinek hazudozását (a Watergate-botrányban Nixon két minisztere is ezért került börtönbe). S Trump aligha feledte, hogy a kongresszusi választás lebonyolítása után esedékes Mueller különleges ügyész vizsgálati jelentése az igazságügyi minisztériumnak. Nekem nincs félnivalóm – fenekedett Trump, s alig ért véget a sajtóértekezlet, kirúgta a tárca vezetőjét.
Lehetett egykor szegény Sessions az első Trump mögé álló szenátor, ha nem volt hajlandó Mueller felügyeletére, lévén maga is érintett az orosz kapcsolatokban. Vagyis a jogrend iránti lojalitása erősebb volt a Trump irántinál, ami ugye megbocsáthatatlan. Miként a felügyeletet átvevő hivatásos helyettesének is. Véget ért a választás, ideje lett olyasvalakit állítani az igazságügy élére, aki nem elvekhez, hanem elnökhöz hű, s ezt bizonyította is, „boszorkányüldözésnek” nevezve Mueller vizsgálatát. S nem habozott tudatni a kínos ügyésszel, hogy „túl közel került a vörös vonalhoz”, mivel bolygatni meri Trump személyes pénzügyeit (és akként belebotolhat egy sor orosz oligarchába). Szerdán az elnök próbált nagyvonalú lenni, s ismételgette, hogy nem lévén oka félni tőle, nem állítja le a vizsgálatot, noha megtehetné. Majd sietett az ettől vonakodók helyébe olyasvalakit tenni, aki készen áll erre, s legalábbis kordában tarthatja Muellert.
Bármennyit változott is az amerikai közélet a Watergate-botrány óta, amikor Nixon hiába próbálta kirúgni az elnök ügyeit vizsgáló ügyészt, s megtagadni a – rá terhelő – hangszalagok kiadását, itt alkotmányos alapelvről van szó: a Fehér Ház lakója is állampolgár, alárendelve a jogrendnek. A demokraták szenátusi (kisebbségi) vezére máris alkotmányos válság lehetőségét pedzegeti, de republikánusok is siettek óva inteni elnöküket Mueller kiebrudalásától. Hajdan Nixont hangszalagjai átadására egyhangúan (tehát konzervatívjaival együtt) kötelezte a főbíróság. Vajon a Kavanaugh-t a testületbe erőltető és azt konzervatív többségűvé tevő Trumpnak mi járt az eszében?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
