Rettegni kezdhetett a Fehér Ház múlt pénteken, amikor Trump korábbi személyes ügyvédje és zűrös ügyeinek dörzsölt elsimítója bűnösnek vallotta magát a manhattani bíróságon és – enyhébb ítéletet remélve – feltáró együttműködésről beszélt az elnök és emberei után nyomozó különleges ügyésszel.
S alighanem meg is rémültek az elnök környezetében most kedden, amikor az ügyész maga kért enyhe büntetést a kormányzás nyitányán már le is mondott nemzetbiztonsági tanácsadóra, aki maximálisan együtt is működött azóta Muellerékkel. Ha Cohen a kétes ügyek elrendezőjeként láthatott bele Trump dolgaiba, Flynn az orosz kapcsolatok egyik fő bonyolítójaként. Azért is kellett már három hét után lemondania, mert az átvilágítási rutinvizsgálaton ezt letagadta az FBI-nak, vagyis bűncselekményt követett el. S személye önmagában is vészjósló az elnök számára, mert Trump azért rúgta ki tavaly tavasszal Comey akkori FBI-igazgatót, mert az nem volt hajlandó érteni a szóból és futni hagyni Flynnt. S a menesztéssel kirobbant botrány hatására hozták vissza nyugállományából a korábbi FBI-igazgató Muellert és bízták rá a vizsgálatot.
Lamentálhat azóta is Trump „boszorkányüldözésről”, s minősítheti Muellert mind ingerültebb tweetjeiben „a nemzet szégyenének”, vagy éppen „abszolút eszelősnek”, ha valaki, a szikár és legendásan szófukar exügyész és nyomozó a két lábon járó Mr. Pártatlanság a pártosan megosztott amerikai közéletben. S noha republikánus szavazóként ismert, nyilván nem véletlen, hogy 1980 óta a – vietnami harcokban hősies és megsebesült – Muellert öt egymást követő elnök tette különböző posztokra, s Obama az FBI élén ifjabb Bushtól örökölte meg. S amikor lejárt tíz évre szóló mandátuma, azt a szenátus két évvel meghosszabbította 100:0 szavazati aránnyal… Nehéz lesz kétségbe vonni egy ilyen közszolga izgatottan várt vizsgálati eredményét, bármennyire próbálja is a Trump-párti média már jó ideje. Hiszen az még az elnököt védelmező harvardi jogprofesszor szerint is politikailag „megsemmisítő” lesz, ő csupán a bűnügyit kétli.
Ám azt még csak találgatni lehet, hiszen Mueller és csapata csupa néma levente, s nem élnek a washingtoni csaták fő fegyverével, a kiszivárogtatással sem. Viszont vádalkujaik és vádemeléseik láttán egyre nyilvánvalóbb, hogy szabályosan bekerítették Trumpot, akit ez meglephetett, hiszen évtizedeken át packázott üzletemberként joggal és nyomozókkal. A dühödt vádaskodás is régi szokása, még néhai ügyvédje, az ötvenes évek boszorkányüldözőjének, McCarthynak a famulusa okította ki, hogy a legjobb védekezés a támadás. Tirádái azonban leperegnek Muellerről, akit mit sem zavar, ha az elnök – amúgy a jogrend első számú őre – háborog a bűnüldözés régi, főleg maffiák ellen hatásos módszere, a főnökre vallani kész beosztottak „átfordítása” ellen. De még ennél is nyugtalanítóbb Trump számára, hogy sokan biztosra veszik kedvenc fia, ifjabb Donald vád alá helyezését is, merthogy eskü alatt hazudott kongresszusi meghallgatásán.
A New York-i Trump Toronyról is, amelyben az oroszok Hillaryra terhelő anyagaiért ácsingóztak és a moszkvairól, amelyet megépíteni szerettek volna, s az elnökjelölő gyűlésig alkudoztak róla Putyin embereivel. Cohen is ennek letagadásával követte el egyik bűnét, de miért kellett volna hazudnia róla, ha nem kelti egy elnökjelölt megvesztegetésének gyanúját? S mi másért rejtegeti Trump körömszakadtáig adóbevallásait, ha azok nem árulkodnak orosz pénzekről (sőt pénzmosásról)? Mueller jelentése a végjáték (toronydőlés?) nyitánya lehet. Vagy – elnöki dacolás esetén – az alkotmányos válságé.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
