Úgy vannak a kormányférfiak szép magyar szavunkkal, a megszorítással, mint a Harry Potter-könyvek világának szereplői a főgonosz Voldemorttal, akinek nevét soha nem szabad kimondaniuk. Amikor mégis szájukra veszik, megszűnik a bűbáj, és kezdetét veszi a küzdelem – igaz, ez a történetnek már a befejező része.
Bár mi még történetünk elején tartunk, mintha máris oszlana a bűbáj: a valóság rút Voldemortja erősebbnek tűnik a nyolc éven keresztül oly nagy sikerrel véghezvitt varázslatnál. A mágia lényege, jól emlékszünk, az volt: a kormányzás csak az akarton múlik, ha pedig akarjuk, jó erősen akarjuk, akkor mindenféle nehéz döntés nélkül is felvirágoztatható az ország. Minden elvett forint, minden érdeksérelmet okozó átalakítás nemzetellenes bűn, különösképpen az, ha a halálfalók, pardon, a szocialisták, meg a liberálisok csinálják. Aktuális bajai(n)k legfőbb oka éppen az, hogy azt hitték, a varázsigéket – lásd még: kommunikáció – lehet tovább ismételgetni, elbódulnak tőle külföldi partnerek is, meg befektetők, hitelezők és pénzpiaci elemzők. De úgy látszik, ők szednek valamiféle valóságszérumot.
A mi kis varázslótanoncunk itthon még suhint néhány utolsót pálcájával – legutóbb pénteken mondta, hogy itt nem megszorítás lesz, hanem „újjászervezés” – külföldön viszont dicséretes valóságérzékelésről tesz tanúbizonyságot. Nincs semmi értelme annak a vitának, miért nem itthon beszélt a februárra beharangozott reformokról, bocs, újjászervezésekről. A Magyarországot szép lassan leíró pénzpiacokat kell most nyugtatgatni, ezt pedig hatékonyabb a Wall Street Journalban tenni, mint az Echo tévében. A lényeg, hogy kijelölte a megszorítások, jaj, újjászervezések négy területét: nyugdíj, munkanélküli-ellátás, gyógyszertámogatás és tömegközlekedés.
És ez bizony iránynak helyes. Ezek az államnak olyan alrendszerei, amelyek gazdaságilag fenntarthatatlanul, társadalmilag igazságtalanul működnek. Ez onnan tudható például, hogy az előző kormányok is megpróbálkoztak – jól, rosszul – változtatások sorával az elmúlt években.
Igen, elkerülhetetlen a változtatás a nyugdíjrendszerben. Bár nemrég még maga Orbán is azt mondta, hogy a nyugdíjrendszert az elődök döntései 2050-ig fenntarthatóvá tették, azzal, hogy magánnyugdíjpénztárakat ellehetetleníti, maga konzerválta a demográfiai és foglalkoztatási viszonyokból fakadó gondot: egyre kevesebb eltartó fogja fedezni a befizetéseiből egyre több eltartott nyugdíját, a rendszer így képtelen lesz a megélhetéshez elegendő nyugdíjat biztosítani. Igen, változtatni kell a gyógyszertámogatások rendszerén, mert Magyarországon majdnem ugyanannyi költünk gyógyszertámogatásra, mint fekvőbeteg-ellátásra. Igen, változtatni kell a munkanélküli-ellátáson, mert az nagyrészt bezár a reménytelenségbe. Igen, változtatni kell a tömegközlekedés finanszírozásán, mert ma minden magyar állampolgárnak, függetlenül attól, hogy utazik-e vonaton, vagy Volánbuszon évente 33 ezer forintjába kerül a közösségi közlekedés, miközben összesen 7 millióan részesülnek valamilyen kedvezményben.
Ezek mind olyan tények, amelyek létezését a Fidesz és Orbán ellenzékből tagadta, kormányra kerülve pedig tovább súlyosbította a strukturális bajokat. Tiltakozott a nyugdíjkorhatár emelése ellen ellenzékben, kormányon megszüntette az öngondoskodás rendszerét. Aláírást gyűjtött ellenzékben a gyógyszerárak csökkentéséért, visszacsinálta a patikaliberalizációt kormányon. Még a válság okozta munkanélküliségért is elődeit okolta ellenzékben, kormányon megszüntette az Út a munkába programot és csökkentette a közfoglalkoztatás finanszírozását. Több pénzt követelt a vasútnak ellenzékben, majd újra megnyitott a gazdaságtalanul működő szárnyvonalak közül néhányat kormányon. Mindez az egykulcsos adó bevezetésével tetézve azt eredményezte, hogy most – ha igaz a válságadók kivezetésének ígérete is – mintegy 700 milliárdot (!) kell megtakarítania 2014-ig ezen a négy területen. Óriási összeget, hogy a beharangozott program címébe foglalt két cél, a növekedés és a stabilitás megvalósuljon, és hogy ezt el is higgyék a kormánynak. És persze mindezt úgy, hogy a megszorítás szó még véletlenül se csússzon ki a szájukon.
Na, ehhez tényleg nagy varázslat kell. És bár én már jó régóta nem hiszek a varázslóknak, mégis azt gondolom: nem lehet nem drukkolni annak, hogy a kormány februárban hiteles reformtervet, izé, újjászervezési programot tegyen le az asztalra. Fájni fog? Igen, már megint fájni fog. Hogy ezért lehet és kell kárhoztatni Orbán nyolcéves és nyolc hónapos populista felelőtlenségét? Igen, lehet is, kell is. Dolga ez az ellenzéknek, persze, de ha ezt reform-, pardon, újjászervezés-ellenes retorikával teszi, felelősségből ő is leszerepel. Ezzel együtt is, ha a kormányzati program könnyűnek találtatik, annak következményei fájnak csak igazán: bóvlikategória, forint- és államfinanszírozási válság.
Amit Orbánnak most tennie kell, az szemben áll mindazzal, amit nyolc éven keresztül mondott, sugallt és tett. Ellentétes eddigi nyolc hónapos kormányzásának gyakorlatával is. Hogy ettől a szimpatikus Harry Potterből egy csapásra gyűlölt Voldemorttá válik? Lehet. A mesének akkor is vége.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
