Hadrendben a csapatok, lezárult a jelöltállítás időszaka az önkormányzati választásokra. Úgy látszik, bejön a Fidesz számítása: a statáriálisan megváltoztatott választási szabályok kiszorítják a kicsiket, esélyt sem adnak az új szereplőknek. Pedig okozhatott volna még néhány kellemes percet a Kétfarkú Kutya Párt, és figyelemreméltó kísérletnek tűnt a liberális árvák megszólítására a SZEMA is.
Schmuck Andor kampánydalát legalább bármikor letölthetjük, édesbús baritonja velünk marad már mindörökre. A mezőnyt a Fidesz uralja, soha ennyi jelöltje nem volt, de a kitűzött kétmillió kopogtatót nekik sem sikerült összegyűjteni. Talpon maradt az MSZP, az ajánlószelvény-gyűjtés során sokak által nem várt szervezettséget bizonyított, meglepő könnyedséggel abszolválta a feladatot. A Jobbik hozta, ami az áprilisi eredmények alapján várható volt tőle: izzadtságszag a nagyvárosokban, sima menet a kistelepüléseken. Miután a megyei közgyűlési mandátumok számításába a megyei jogú városokban leadott szavazatok nem számítanak be ezúttal, könnyen lehet, hogy ezekben a közgyűlésekben a Jobbik lesz a második erő, ne érjen meglepetés senkit, az áprilisi eredményekből is ez következik. A megmaradottak közül a nagy vesztesnek eddig az LMP látszik. Kevés jelölt, nagyon kevés megyei lista és a fővárosban mutatott gyengeség vehető akár bizonyítványnak is az eddig mutatott parlamenti teljesítményért. Kontúrtalan, egyrészt-másrészt politika ennyit ér. És igenis okot ad a gyanakvásra, hogy már megint az utolsó napokban fújja be a szél a kellő mennyiségű cédulát a párthoz. Stabil hát a politikai erőtér, túlsúlyban a fülkeforradalmi erő, valós ellensúlyként az MSZP mutatja magát, az ellenzéki oldal ezzel együtt a helyét keresi. Nem véletlen tehát, hogy a lapunk által felkért külföldi tudósítók is a markáns alternatíva hiányát vélik kiemelendőnek a kormány első száz napjának értékelésekor. No meg azt, hogy amit az Orbán-kormány tesz a demokratikus intézmények átalakításában, a jogállam leépítésében, az messze, nagyon messze van az európai normáktól. Sötét kép látszik a Magyarország elmúlt éveit jól ismerő külföldiek által tartott tükörben. Tudjuk, ilyenkor kár a tükröt hibáztatni. Fura határpont ez az első száz nap. Mifelénk a kormányok az országgyűlési választások után szemüket már az önkormányzati megmérettetésre vetik, nyilvánvalóan ez befolyásolja tetteiket. Mondjuk a Gyurcsány-kormány ilyenkor már bejelentette az első megszorító csomagot, Bajnaiék is fájdalmas lépéseket ígértek és léptek, de az más volt, nem volt például forradalom, meg nemzeti együttműködés, csak a gazdasági realitásokra reagáló kormányzás. De tegyük hozzá: 2002-ben még a száznapos programok okozták, éppen a gazdasági realitásokkal szemben, hogy akkor piros festék ömlött a térképre az önkormányzati választáson. Most a narancssárga a divat, és a kormány kényesen kerülte, hogy olyat tegyen, ami veszélyeztetné esélyeit. Ehhez képest nekünk meglepő ez a gyenge hármas, amit a közvéleménytől kapott eddigi teljesítményére a lapban közölt felmérés szerint. Alibizésért a politikában eleinte ezért jobb jegyet szokott adni az istenadta nép. Komoly kihívás elé azonban a jövőre vonatkozó várakozások állítják a kormányt. A túlnyomó többség saját élethelyzetének javulását várja egy éven belül. Ezért aztán még arra is emlékszik, ami meg sem történt. Merthogy az első száz napból a legtöbben a nők 40 év munka utáni korkedvezményes nyugdíjára, meg az adócsökkentésre emlékeznek. Előbbi ugyebár csak egy terv, utóbbi tekintetében pedig talán okkal feltételezzük, hogy az egyszerű választó nem a társasági adó csökkentésétől ilyen boldog. Ő a saját borítékjának vastagodására számít. Ha ez így van, akkor talán nem is az első száz nap az igazi határpont. Az úgy a 140-edik táján jön el. Amikor be kell nyújtani a jövő évi költségvetést. Arra viszont még senki nem válaszolt értelmesen, hogyan nem borítja fel az amúgy is ingatag nyugdíjrendszert a kedvezményes nyugdíjazás terve, és miként lesz a hiánycél tartásához szükséges többletbevétel az szja-csökkentésből, amely ráadásul az eddig ismert tervek alapján nem a többségnek, hanem a gazdagabb keveseknek hozna könnyítést. Az ellenállhatatlan forradalomnak – ahogy francia szerzőnk írja – tehát három dolog szabhat gátat: a saját maguk által keltett várakozás, a gazdasági realitás, meg a külföld hangja. A várakozások hűtése a jelek szerint az önkormányzati választásokig érdeklődés hiányában elmarad. A gazdasági realitás elől is addig lehet elugrálni, mert az bizony a költségvetés október végi benyújtásakor kérlelhetetlenül szembejön. Hogy mennyire kérlelhetetlenül, azt a kormányzati nyilatkozatokra reagáló forintárfolyam az elmúlt napokban is bizonyítja. A külföldi véleményeknél pedig komoly baj van. Nem véletlenül utasította olvasói levelek írására az új nagyköveteket a külügyminiszter. A baj nemcsak a lapban publikált tudósító véleményekből látszik. Tűrhetetlen és botrányosan alávaló tett például, hogy a péntek esti meccset a helyszínen követő miniszterelnököt mutató vágókép alá azt merészelte írni a Svéd Királyi Televízió, hogy Ferenc Gyurcsány. Ezt szó nélkül hagyni nem lehet. A hadüzenet tán túlzás kicsit, de az IKEA államosítása még szóba jöhet. Következne az első száz napból.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
