-
Öt percre akart beugrani, de már fél órája bolyongott a gondolák között. Kár volt a mosóport, az öblítőt mindjárt az elején kosárba tenni, húzta a karját. Azóta már kétszer is visszaért a mosószeresrészleghez, mert sehogy sem találta a kontaktlencse-tisztítót.
Eladó persze sehol, hiába nyújtogatta a nyakát, végül a biztonsági őrt kellett megkérdezni. A férfi határozottan a bejárat melletti sor elejére mutatott, és tényleg ott volt, a füldugók és a tengervizes orrsprayk mellett. Végül is logikus, gondolta, főleg, ha az ember nem keveri össze őket. Fogkrém is kellett volna, fehérítős, de olyan nem volt, amilyet venni szokott, hiába kereste.
A következő állomás, ahol már letette a kosarát, a gyógyteás polc volt. Zsírbontó legyen (szorgos törpéket képzelt maga elé, ahogy – mint egy kőbányában – csákányozzák lefelé a felesleget a combjáról, csípőjéről) vagy étvágycsökkentő? Az utóbbi kétségkívül takarékosabb megoldás, főleg, hogy az ösztöndíja, ha így halad, holnapig se tart ki, de akkor mi lesz az éjszakai próbák utáni pótvacsorákkal?
Hédi zabál. Azt mondja, róla minden húst lenyúz az osztályfőnökük, már ha ránéz, attól görcsbe rándul a gyomra. Sári ellenben nem is akar fogyni, így vették fel, komikának, dehogy fogyózza ki magát a karakteréből! De neki folyton vigyázni kell.
Ha felszed két kilót, megváltozik az arca: eltűnik a járomcsontja íve, pedig az egy kincs, megmondta a színészmesterség tanára. Hogy lesz tőle valami titokzatos kisugárzása, hát jól vigyázzon, ne hízza falusi Mariskásra az arcát, mert ugranak a főszerepek. Azóta vigyáz. És lám, lett Lujza az Ármány és szerelemben, legutóbb meg egy anorexiás lányt osztottak rá egy kortárs drámában, a jövő hónapban kezdik próbálni. Oda is tette gyorsan a zsírbontót az étvágycsökkentő mellé.
Jó, epilálókrém, az mindenképpen, és a drágább, mert a másikat nem bírja a bőre. És kell hajbalzsam is, nem hisz az ilyen nagymamás trükkökben, hogy tojássárgája meg ricinusolaj. Egyszer kipróbálta, de undorodott attól a sárga katyvasztól. Samponnal párban most épp akciós.
Kell még egy új szempillaspirál, erre mindig is kényes volt, hogy gyakran cserélje, kinek hiányzik valami ronda gyulladás. A kontaktlencse miatt kínlódik úgyis eleget a szemével.
Összeszámolta, mennyi is lesz ez így összesen, aztán a végeredményt látva – olyan fájdalmas arccal, hogyha a színészmesterség tanára látja, talán még ő is elégedetten bólint – átballagott a parfümösrészleghez.
Jó orra van hozzá, a kavargó illatfelhőből gyorsan kiérezte azt a kettőt, amit utoljára fújhatott a csuklójára egy magas, filigrán öregasszony fekete kalapban és széles, aztékmintás sálkendővel a nyakában. Látta már a fogkrémes gondolánál is, feltűnt, ahogy lopva körülnézett, majd, mintha csak véletlenül tenné, becsúsztatott a kosarába egy tubus fogragasztót a százas papír zsebkendős csomag alá. Ő a tamponosdobozokat szokta így a kosár aljára süllyeszteni. Más meg még reklámozza is, konkrétan a Hédi egyik barátnője,ez volt az első szerepe az egyetem után, a biztonságos, száraz érzés. El nem tudná képzelni, hogy ilyet vállaljon. Egy joghurt a mosolygó bélrendszer örömére, az még oké, de ne tovább. Lehet, hogy mégiscsak van benne valami Mariskás szemérem.
A filigrán öregasszony még mindig a parfümöket nézegette. Nincs rossz ízlése, állapította meg a lány magában, még ha neki súlyosak, fűszeresek is azok az illatok.
Ő is a csuklójára fújt az egyik üvegből, lengette a karját, milyen közelebbről, távolabbról, elmerengett fölötte. Az járt a fejében, melyik szerepéhez illene a fahéjas, könnyű illat. És hogy milyen lenne, ha minden szerephez parfüm is járna a jelmez mellé. Mint egy Madeleine-sütemény, hogy kicsalogassa vele önmagából azt, akivé aznap este változik.
– Irina az első felvonásban – szólalt meg hirtelen az öregasszony. – És szagolja csak meg! Ez itt a bal csuklómon Arkagyina… Na, ne nézzen olyan rémülten, nem beszél magában, és én sem vagyok boszorkány.
– De…
– Akinek van hozzá szeme, az látja. És még ha hályogos is, nekem aztán van, elhiheti. De a betűket, azokat már nemigen látom. Megnézné, hogy ez itt száraz vagy extraszáraz bőrre való? – vett le a másik polcról egy tégely arckrémet.
A lány megmondta, aztán a pénztárhoz sétáltak. Az öregasszony kifizette a fogragasztót meg a csomag papír zsebkendőt (az arckrémet végül visszatette a polcra). Gondosan behajtogatta a visszajárót a fekete, gyöngyökkel díszített pénztárcájába, megigazította az aztékmintás sálat, aztán felvetett fejjel a kijárat felé indult.
– Isten vele, aranyom! – intett vissza a lánynak. – Aztán legyen meg magának mind a kettő! Irina is, Arkagyina is. De a dadát… azt ne várja meg semmiképpen!
Hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon, csak állt, egyik kezében a zsírbontó teával, a másikban a szempillaspirállal.
– Nem várom meg… – szólalt meg végül, de arra az öregasszony már eltűnt a plázában keringő tömegben.
– Te… ez nem az volt, tudod… aki abban a filmsorozatban játszott… – szólt oda az egyik pénztárosnő a másiknak.
– Á, csak hasonlít… – rázta a fejét a másik. – Meghalt az már, van tíz éve is. Akkor a lány elnézést kért, hogy elfelejtett még valamit, és visszafutott a parfümökhöz Irináért.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!