Az első budapesti munkásünnepen, az 1890-es május elsején hatvanezer ember vett részt, s ahogy a korabeli tudósítás megjegyezte, a németajkú iparosok mellett „díszmagyarba” öltözött munkások is felvonultak. A száz esztendővel későbbi rendszerváltozás után egy ideig kétségesnek látszott, felvonul-e még valaha több tízezer, jogait és méltó bérét követelő, dolgozó ember Budapest utcáin vagy a Városligetben?
A divatos „mantra” arról szólt, hogy a politikai demokrácia a munkásmozgalom hagyományos eszközei és a szakszervezetek nélkül is biztosítani tudja a szociális békét és a javak igazságos elosztását.
Az azóta eltelt időszak meghozta a választ erre a kérdésre. A dolgozó emberek egyszer kivívott jogai nem évelő növények, az első politikai vagy gazdasági fagy tönkreteheti őket. A munkavállalói szervezeteknek ezért a demokráciákban is folyamatos harcot kell vívniuk jogaikért és jövedelmükért. S ebben a politikai küzdelem mellett fontos szerepe van az olyan eszközöknek is, mint a felvonulás, tüntetés, sztrájk, a békés, de határozott erődemonstráció. A nyugat-európai országok sokáig irigyelt jóléti rendszerei nem jótékony ajándékok voltak, a szakszervezetek és a baloldali pártok kemény és nemegyszer viharos küzdelmekben vívták ki őket. Ahogy a legutóbbi évek fejleményei mutatják, megőrzésükhöz is a tárgyalások, a bérharc és a demonstráció arányos kombinációjára van szükség.
S ez nem csak a közvetlenül érintett munkavállalók, hanem az egész társadalom érdeke. A mostanában lecsengő gazdasági válságból azok az európai országok kerültek ki viszonylag a legkisebb veszteséggel, s azokban lendült meg máris a munkahelyteremtés (Németország, Ausztria, Hollandia), ahol nagy hagyományai és jól működő intézményei vannak a szociális párbeszédnek. A szociális párbeszéd a munkavállalók és a munkaadók részéről áldozatokat is követel, de csak akkor működik eredményesen, ha a dolgozó emberek képviselői is hatékony eszközökkel tudják érvényesíteni az érdekeiket. Május elseje impozáns megünneplése talán nem a legfontosabb, de mindenképp az egyik leglátványosabb ezek közül. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai nagyvárosokban sok százezren vesznek részt a nagy munkásünnepen, s a politikai baloldal minden árnyalata megmutatja magát ilyenkor.
Stréber alakok az 1990-es rendszerváltozás után Magyarországon el akarták törölni május elseje megünneplését. A Május 1. utat az akkori utcanév-változtatás lázában át is keresztelték valami Habsburg-főhercegnő nevére. De akik nyitott szemmel éltek, azoknak látniuk kellett, hogy május elseje Nyugat-Európában is ünnep, a szociális partnerség az Európai Unió egyik alapja, s a munkásmozgalom – ha olykor keresi is helyét a megváltozott világban – meghatározó része az európai demokráciának.
Ha – és mert – a demokratikus Európa része akarunk maradni, Magyarországon is az egyik legnagyobb ünnep marad május elseje, s a dolgozó emberek jogait a jövőben még határozottabban képviselik szabadon működő szervezeteik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
