A tévétorrentesek egy részének öröme, hogy október 4-e óta ismét megy a Homeland című sorozat, karácsony előtt lesz vége, most a szíriai polgárháború és következményei, az európai menekültválság a háttér, valamint a Snowden-ügy óta érdekessé vált amerikai–német titkosszolgálati együttműködés buktatói. És ennek nincs köze szegény Hazai Attila író egykori zenekarához, sőt.
Kevés tanulságosabb területe van a világról alkotott megfigyeléseink sorának, mint ha vizsgálódásunk kandi górcsövét a hatalom és a tömegkultúra, politika és pop közös halmazára összpontosítjuk. Napjainkban a TV2 oligarchamizériájától a Comedy Central legendás Daily Show-jának megújulásáig, a világ számos pontján szovjet, pardon: orosz támogatással megvalósuló médiahelyektől az arab szappanoperákig millió olyan cirkusz van, ahol a manézs forgácsát tömegbefolyásolási szándék gereblyézi.
Maradjunk az arab szappanoperáknál: míg régóta tudjuk azt, hogy Kairó az arab Hollywood, az Egyiptomban készült vígjátékokon fogják hasukat a mozinézők Marokkótól Bahreinig, addig az arab szappanopera-ipar központja a 2011-es ún. „Arab Tavasz” óta tartó polgárháború előtt Szíria volt. Ezt egyébként egy a The New York Timesban publikált cikkből egy debreceni arabistától tudom, aki a magyarországi romagyilkosságok máig lezáratlan bírósági ügye kapcsán került a látókörömbe. Furcsa világ, valóban átfolyik minden mindenen. Szír vonatkozásban most épp az orosz televíziók mutatnak példát az innovatív tartalomszolgáltatásban, „profi háborús filmként tálalják a légi bevetéseket és még az időjárás-jelentésekben is bemondják, hogy jók-e a feltételek a bombázásokra. Mi zajlik? Showműsor vagy hadművelet?” – kérdi egy szakértő (Sz. Bíró Zoltán) a minap. Talán hamarosan lehet majd közönségszavazással bombázni, valóságshow-ként előadott videojátékként háborúzni, veszteségeket (elhalálozás) akként eltagadni, hogy veszítettél 20 pontot, két kockát visszalépsz.
Kiáltjuk, hogy a film halott, illetve dehogy, a mozi halott, a mozgókép új, s újabb csúcsokról tekint le legeslegújabb tájakra: ezek egyike a tévésorozat. Melyet néhány távirányító-függő nyuggeren kívül már mindenki akkor néz, amikor éppen ráér, így vagy úgy a komputerére varázsolja, nem pedig odaül nyolchúszkor a delej elé. A televíziós sorozatok ezredforduló utáni népszerűségének egyik előharcosa a 24 című sorozat volt, Kiefer Sutherland mint Jack Bauer, a Los Angeles-i terrorellenes egység terepügynöke, aki egyfajta kékgalléros James Bondként védte meg Amerikát, a nyugati világot és a bolygót általában a reája törőktől. Akik lehettek államilag háttértámogatott oroszok és a kokaint biológiai fegyverre cserélő mexikói kartell, kiégett koszovói veterán vezette bűnszervezet, iráni titkosszolgálat és persze minden rendű és rangú arabok, gyerekkatonákat működtető afrikai diktátorok, szomáliai kalózok, latin amerikai jobb- és/vagy baloldali populisták és egyéb bűnelkövetők. Jack Bauer George W. Bush hőse volt, mondták a kultúrkritikusok, és ehhez képest jelentett változást a Homeland, mely állítólag Obama kedvence. Már maga a cím is 2001. szeptember 11. utáni szó, csakúgy, mint a hazafiassági törvény, ugyanakkor globalizált a világ, miben élünk, egy szemfüles izraeli tévéproducer, bizonyos Gideon Raff saját, otthoni formátumát (Hatufim; Hadifoglyok) telepítette a Virdzsínia állambeli Langleybe, ahol a CIA központja található, ugyebár. Bipoláris ügynöknő, néha gyógyszerfügg, néha zavart, ha rendben van, akkor hatékony, mint a fény, ha épp nincs rendben, az konfliktusforrás. Márpedig a drámai műfajok, miként az emberiség története, nincsenek el konfliktus nélkül. Carrie Mathison (szerepli: Claire Danes) terepügynök, aki már nézte végig gyermeke apjának nyilvános, építkezési daruval megoldott akasztását Teheránban, most egy német alapítványnak dolgozik, az alapítvány harmadik generációs vezetőjének (Sebastian Koch, aki a nagyszerű Mások életét is főszerepelte) családja a II. világháborúban szerezte vagyonát, érdekli a Közel-Kelet. Szerepel Quinn CIA-ügynök, Carrie hajdani társa, most a szíriai Raqqa városában töltött hónapokat, még csak sejteti, látott-e karón varjút (látott). Hogy tizennyolcféle harcoló fél van, abból négy komoly, az egyik az Iszlám Állam. CIA-főnök és Hezbollah-vezér, öngyilkos merénylő és nagybani kémjátszma, az eddigi négy rész megélhetővé teszi azt, ami arra zajlik, tulajdonképpen felvilágosít a menekültáradat okairól.
Vádolta már arab újságírónő iszlamofóbiával a sorozatot, és védte meg amerikai zsidó szerző azzal, hogy milyen árnyaltan nyúl a témához (nem jó amerikaiak állnak szemben gonosz iszlamistákkal). Hogy egy amerikai tévésorozatnak lehet több lövése nagy világtörténelmi és kémipari kérdésekhez, mint európai titkosszolgálatoknak, az látható evidencia. Az európai uniós titkosszolgálatok között van egypúpú, kétpúpú és több. Az MI6-ról, a francia DST-ről, a német BND-ről még csak-csak elhisszük, hogy van lövésük a globálproblematikához, már csak történelmi okok okán is – arról nem beszélve, hogy a legelsőnek még Bondja is van, rázva, nem keverve. A ká-európaiakról most nem szólunk, azok mintha csak mágnesszalagos- történelmi érdekességűek lennének, esetleg mint privatizációs aktorok, szőnyeg alá seprők, mobiltelefonos kamuvideók magyarázói.
Nekünk maradt Nógrádi György, úgyis, mint hazai íz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
