A #metoo kampány és Harvey Weinstein alászállása valószínűleg örökre megváltoztatta a mozgóképszakmai világállapotot, és vannak járulékos veszteségek is.
„Én vagyok a Miki egerük” – mondta Quentin Tarantino a Weinstein fivérekről, akik szüleik neveinek összevonásával nevezték el filmes vállalkozásukat (Miramax), és a kilencvenes évek indie-hullámának legnagyobb szörfösei lettek. Remek filmek, a korszellemet belövő biztos ízlés – a Kongresszusi Könyvtárba „Americana”-ként, a földrésznyi országot jellemző, megkerülhetetlen műként bekerülő Ponyvaregény(1994) az ő eredményük is. Elsősorban persze a rendező Tarantinóé, az ő zsenije kellett a Zeitgeistet pontosan ismerő, sőt: formáló filmhez, és ahogy Walt Disney nimbuszához kellett a jól ismert rajzfilmegér, úgy a Miramaxhoz is kellett Tarantino. És QT azóta is mindig velük dolgozott, akkor is, mikor a buffalói fivérek, Bob és Harvey eladták a céget, pont a Disneynek, Tarantino ment velük az új vállalkozáshoz, a Weinstein Companyhez. Míg tavaly ki nem derült a széles nyilvánosság számára a két fivér közül a láthatóbbról, Harveyről, hogy nem csupán kan vadsertés, amit látványa példamutatóan ábrázol, de egy tesztoszterontúladagolástól kótyagos felajzott pávián is, kinek érdeklődése az elmúlt negyedszázad világszinten legismertebb jónői felé nem éppen gavalléri.
Hogy Harvey Weinstein körül nincsenek rendbena dolgok, azt már korábban sutyorogták a filmvilágban, főleg a remek olasz horrorfilmes Dario Argento színész-rendező lánya, Asia Argento filmje (ScarletDiva, 2000) után, melyben szerepel egy túlsúlyos és agresszív producer, aki erőszakkal orális szexet performál a főhősnőn egy hotelszobában, ahol semmiféle nagy, hálózatépítő mozgóképes parti sincsen, ahová hívták, csak a dagadt filmes exekutív az ő mindent elsöprő vágyaival. Mint ahogy mostanság az olasz művész szavaiból kiderült, a való életben is így volt ez, szóról szóra. És Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie, Salma Hayek, Rosanna Arquette, Eva Green, Heather Graham, Paz de la Huerta, Lea Seydoux, Lupita Nyong’o és Rose McGowan hasonlókról számolt be az elmúlt hónapokban. Hogy vezérproducere, Harvey Weinstein ilyen, azt Tarantinónak, ha máshonnan nem, akkori csajától, Mira Sorvinótól tudnia kellett, akinél szintén próbálkozott vadsertésként a gyöngyvászon fura ura. Tudta is, de elhessentette a gondolatot.
Quentin kussban volt, ahogy Uma Thurman is, hosszú ideig. Mígnem utóbbi az őszön tweetelt egy jelenetet a Kill Billből, ahol egy metálkék Volkswagen Karmann Ghiát (1957 és 1974 között gyártották a nyugatnémet Wolfsburgban) vezet a mexikói ősvadonban, lobog a haja, a sebváltó mellé beszúrva Hattori Hanzo-féle szamurájkardja és hangalámondásban roaring rampage of revenge-ről, „az üvöltő bosszú tombolásáról” deklamál. Talányos tweet: nemsokára összeszedi magát és feltárja a teljes igazságot.
Idén február 3-án aztán a The New York Timesban interjú jelent meg Uma Thurmannel, súlyos tartalmakkal. Azt mára megszoktuk, hogy Harvey Weinstein különböző trükkökkel szállodai szobákba invitált színésznőket, ott masszázst kért, támadott, meztelenkedett, ez Thurmannel a londoni Savoy Hotelben történt meg, „úgy távoztam, ahogy egy vad menekül”.
Az interjúban arról is beszél, hogy a Kill Bill egész éves forgatásának utolsó napjaiban vették fel azt a jelenetet, ahol a néhai Michael Parks mint Esteban Vihaio, a mexikói gengszter, prostituáltak nyúlszájúsítója, nevelt fiáról, Billről beszél, akit kisfiúként vitt el a Postás mindig kétszer csenget klasszikus verziójára, hol a csepp gyermek egy életre a szőkékbe szeretett Lana Turner látványától. Ezt a Menyasszony, filmbeli nevén Beatrix Kiddo (Thurman) egy futó mosollyal nyugtázza. Ezután, a nap végén vettek fel még egy jelenetet, ahol Thurmannek kellett autót vezetnie, a metálkék Karmann Ghiát, melyet a kocsi csomagtartójára erősített kamerával vesznek. Mexikói földút, lombozatos erdő, az út egyenes, mondta Quentin, és tudta, hogy Umának van jogsija, noha feszült volt a jelenettől. A kocsi europid sebváltóját átszereltették amcsi automatára, de ez talán nem működött rendesen, ahogy az útban is volt kanyar, és a puha homokon a kamerától farnehéz jármű furcsán viselkedett. Uma karambolozott, nekiment egy fának, tartós sérüléseket szenvedett. Q & U viszonya megsavanyodott, jóllehet nem szakadt meg. A Kill Bill-forgatásról még két abuzív részlet az interjúban: Thurmant nem is Michael Madsen köpte le, miután meglőtte sóspuskával, hanem a rendező, és lánccal sem a Gogo Yubari szerepét alakító Chiaki Kuriyama fojtogatja, de Tarantino. Ezek ízfokozó kuriózumnak hatnak, aki járt forgatáson, az tudja, a rendező sok esetben megmutatja színészeinek, hogy mit szeretne látni felvételben.
„Bűnös vagyok, hogy betettem abba a kocsiba. Életem legnagyobb vétke, hogy megcsináltattam vele azt a kaszkadőrjelenetet” – mondja a rendező a hollywoodi deadline.com-nak.
Képzeljünk el egy nyári estét, mondjuk a Zsidó Alpokban (Catskill Mountains, New York állam), a „Borscs-övnek” nevezett üdülőövezetben, ahol napközben tavi fürdőzéssel, hegyi kirándulással, tájba olvadással, este pedig vaudeville-színházak, stand up comedyk látogatásával múlatja a csermelyléptű időt a Keleti part kis- és középpolgárságának Mózes-hitű része, köztük a Weinstein család, a szülők, Mira és Max vezérletével. Jerry Lewis vagy Woody Allen egy fellépése után a fiúk elbeszélgetnek. Bob még kisfiú, Harveyban is csak bimbózik a tesztoszteronvulkán (szándékos képzavar – a szerző), öccsének előadja, hogy ő bizony majd Marylin Monroe-t, Rita Haywortht, Ava Gardnert, Nathalie Woodot, sőt még a távoli Olaszország új üdvöskéjét, a Nápoly melletti Pozzuoli rózsaszálát, Sophia Lorent is maga alá gyűri, hisz határ a csillagos ég, célunk hósipkás csúcs, és mert ő olyan kan lesz, hogy fal adja majd a másikat. Ha felnő, daliás lesz, férfiszép, lovagias, nagylelkű és -vonalú, ha majd annak az eljövendő kornak harmatos, ám érzékekkel teljes ideálnője meglátja őt, hát menten a karjába omlik és gyönyörűségében elájul.
Nos, Harvey Weinstein felnőtt, férfiszép dalia és lovag nem lett, nagylelkű és -vonalú is csak kedvezményezettjei viszonylag szűk körének, viszont a bakhormon okozta vágyakozás csak nem enyhült korosodása során, csak szerette volna a legyet röptében, és a krumplit is, csak el ne guruljon. Mely gondolatok bármely koponyában felhorgadhatnak, eddig nincs is ezzel baj, míg ki nem lépnek a koponya csontfalán, míg az abúzus gondolatok nem válnak abuzáló szavakká, horribile dictu abuzatív és erőfölény-kihasználó tetté.
Harvey Weinsteinnek megadatott, hogy a filmtörténet legnagyobb producerei, egy David O. Selznick, egy Darryl Zanuck, egy Harry Cohn, vagy Korda Sándor, Adolf Zukor, William Fox mellett emlegessék. Ahogy a „Miki egerét”, Tarantinót a legnagyobb, legsokoldalúbb rendezők, Orson Welles vagy Stanley Kubrick mellett. Harvey Weinstein nagy hatalmú ember, munkahelyi vezető lett egy olyan iparágban, szakmában, művészeti ágban, melyben hagyományosan a világ legismertebb jónői a munkavállalók. Weinstein bár megfizethette volna a legdrágább szexmunkásokat, de a prepubertás álom megvalósításán munkálkodott; s amire sem Mira, sem Max, sem öccse, Bob nem tudták megtanítani, hogy az embernek, ha hatalma van, azt nem az egyéni vágyak, legyenek azok bármilyen ösztönéletiek is, megvalósítására kell felhasználnia.
És Harvey Weinstein harca az ösztönélet elemeivel: társas harc volt. Titkárok, titkárnők, ügyvédek mellett cinkos lett ebben hősünk, Quentin Tarantino is. És ezen el kell gondolkodnunk. Sajnos.
„A bakhormon okozta vágyakozás csak nem enyhült korosodása során, csak szerette volna a legyet röptében, és a krumplit is, csak el ne guruljon. Mely gondolatok bármely koponyában felhorgadhatnak…”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!