Rammstein-szerű zene, egy humorista és a német közszolgálati tévé második csatornája kedveskedik rockosított politikai tartalommal, mely mémként terjed az interneten. Az elmúlt évtizedekben előfordult, hogy kormányok, pártok, lobbicsoportok vagy magánszemélyek megpróbáltak nemzettudatot formálni poppal.
Hirtelenjében Bruce Springsteen dala, a Born in the USA jut kronologikus elsőként eszembe, a kékgalléros hardrocker a nyolcvanas évek közepén dalolt arról, hogy milyen jó is Amerikában születni, amerikainak lenni. A hidegháború ezen szakaszában az identitáserősítés – a bukott vietnami háború leszállóága után – fontosnak tűnt, s a nem kifejezetten rockerhajlamú, de igencsak médiaérzékeny és keményvonalas elnök, Ronald Reagan kedvenc dalának nevezte ezt a számot. Mely egy proletár óda volt a szabad világhoz, a bátrak hazájához, amibe beletartozott az is, hogy „fegyverrel a kézben idegen országba küldtek sárga embereket ölni”. Hogy az amerikai tömegpszichén ez a hátsó-indiai háború mekkorát ütött, az azon is látszik, hogy a háborús film műnemében a vietnami háborús mindmáig a második legerősebb szubzsáner.
Hasonló, bár más irányú dalmű volt a Cirque du Soleil látványcirkusz indulója nyomán készített Magyarország-dal Geszti Péter átiratában, a Megasztár-győztes Oláh Ibolya előadásában, melyet a szakma csak „Gyurcsány-himnusznak” hívott a 2000-es évek második felében. Ez egyfajta korszerű, nyitott, toleráns és liberális Magyarország-képet sugárzó dal volt a 2006-os irányított szkinhedzavargásokra (puccskísérlet) adott válaszként, sokat csúfolkodtak vele annak idején. Volt hozzá klip és We are the world-ös változat is, sokat rontott rajta az eredeti zene hiánya és a viszonylag üres üzenet: „Magyarország… én csak az életem bízom rád!” A rendszerváltás liberális demokrata rendszerének megtartásához mindeme próbálkozás kevés volt.
A „Be Deutsch” c. Németország-dal, amit Jan Böhmermann telehumorista rakott le mostanában az asztalra, némileg hasonló történet. Német sztereotípiák átformálásáról szól, popzenei eszközökkel. A Rammstein együttes teuton-metál hangzásvilága, az angol szöveg kemény német akcentussal és zenei sémákkal a toleranciáról, empátiáról, Trump, Putyin, Erdogan és Orbán cikizésével tesz hitet a multikulturalizmus, a befogadás és a szabadságszeretet mellett. Bicikliskobakot tesznek fel úgy, mint világháborús rohamsisakot, kisgyerek mond féltrágár mondatokat emberi egyenlőségről, szabadságszeretetről, mellette iszlám hidzsabban nő, tradicionális öltözetű ortodox zsidó, középkorú transzvesztita, fekete és közel-keleti: ők a németek. „We’re back to help, mein Schatz” – segíteni jöttünk vissza drágám (angol-német). „Achtung Germans on the rise / but this time we are fucking nice.” Zoknival hordott szandál, müzli és kebab, biciklizés és reciklálás, persze tetszhet Orbán mulatságos Trumpfrizurával, bár ne tetszhetne!, „Vigyázat, felkelnek a németek / De ezúttal ők a kibaszott kedvesek!”. Idegengyűlölők legnagyobb félelme, „ti erős vezetőket, kerítéseket és falakat akartok / de sokkal tökösebb olyannak lenni, mint amilyenek mi vagyunk”. Kedvesek, liberálisok, együttérzők, előzékenyek, ésszerűek, szolidárisok, mérsékeltek és békések vagyunk mi németek. Persze áhítja a politikai hatást, mikor többek között az orosz propaganda hatására csökkennek ezek az értékek a német társadalomban, erősödik az AfD és a Pegida, lanyhul a befogadói lelkesültség. A Kristályéjszaka megidézésével kezd a szám, majd elmondja a hülyeséggel kapcsolatban, hogy „Mi már egyszer voltunk ott. / Voltunk egyszer bolondok.” Ezt is mondja ez az imidzsvideó, és itt azért álljunk meg egy szóra: a nácizmus, a II. világháború és a holokauszt azért több volt egyszerű stupidériánál! De abban a kategorikus imperatívuszban – „hallottál róla, seggfej? / olvass Kantot, picsa!” – nagyon is van valami, hogy „Mondd tisztán és hangosan: büszkék vagyunk arra, hogy nem büszkélkedünk!”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!