A Kormánynak lejárt a munkaideje, és már éppen készülődött hazafelé, amikor bedugta a fejét az ajtón az államtitkárnője, és azt mondta, hogy egy fura pasas várakozik odakint. Azt állítja, hogy ő a Nemzetközi Pénzpiac. A Kormány vetett egy pillantást a számítógép képernyőjére és látta, hogy megint esik a forint, mint a nehéz kő. – Küldje be, van rá öt percem!
A Nemzetközi Pénzpiac láthatóan nagyon nyugtalan volt, szinte percenként nézte meg vastag aranyláncon függő zsebóráját. A társalgás magyarul folyt, mert az idegen nagyon választékosan, akcentus nélkül beszélte a nyelvünket. – Sajnos az utóbbi időben nem sokra megyek a magyartudásommal – legyintett, amikor a Kormány megdicsérte. – Néha egy szót se értek abból, amit beszélnek. A fülkeforradalomról például először azt hittem, ugyanazt jelenti, mint vihar a biliben. Aztán itt vannak a naponta változó jelzős szerkezetek. Az „azonnali nagyarányú adócsökkentés” például. Ebből hamar „azonnali adócsökkentés” lett, majd áttolták a jelzős szerkezetet a jövő évre és elmaradt belőle az „azonnali”. Most már arról van szó, hogy jövőre hozzákezdenek majd a fokozatos adócsökkentéshez. Amilyen gazdag és rugalmas a magyar nyelv, ebből előbb-utóbb adóemelés lesz. De nem csak azt nem értettem, hogy mit mondnak – folytatta –, hanem azt sem, hogy miért. Kezdődött az egész Mr. Kósza bejelentésével, amiből aztán bazi nagy görög balhé lett. Mr. Kósa? Lehet, hogy nem jól ejtem, de maguknak is már rég jól ejteniük kellett volna! Na, pánikszerűen szabadultam a forinttól. Úgy megijedtem, hogy egy fillér se maradt a zsebemben. Csak akkor nyugodtam meg, amikor azt tetszettek mondani, hogy Magyarország világbajnok adósságcsökkentésben, és megígérték, hogy tartják az idei hiánycélt, ha törik, ha szakad. De nem sokáig dőlhettem hátra, mert úgy ki tetszettek rúgni az IMF küldöttségét, hogy a kamatlábuk se érte a földet. Jól bepánikoltam, s csak akkor higgadtam le egy kicsit, amikor Mr. Kormány azt nyilatkozta, hogy nem szakadtak meg a tárgyalások, csak eredménytelenül zárultak. Ez egy újabb példa a magyar nyelv hihetetlen bonyolultságára. Aztán Mr. Kormányy arról méltóztatott értekezni, hogy válságban vagyok, nekem befellegzett és még szabadságharcot is tetszett indítani ellenem. Nem vagyok sértődős, de arra gondoltam, hogy mégse az én pénzemen szabadságharcoljanak ellenem, úgyhogy szabadultam megint a forinttól. Eztán volt még néhány egymásnak ellentmondó nyilatkozat. Legutóbb például: ősszel mégis tárgyalnak az IMF-fel, majd másnap: de nem ezért tárgyalnak, hogy megegyezzenek… Már vagy fél órája nem láttam a forintárfolyamot, ezért nem tudom, hogy éppen most cikkben vannak-e vagy cakkban, de már nem is érdekel, mert közben rájöttem, hogy mi folyik itt. Nem összevissza beszélnek, hanem ki, meg be. Ha tárgyalásról, meg hiánytartásról van szó, akkor az kibeszélés, azaz nekem szól, amikor meg szabadságharcról, akkor az bebeszélés és a választópolgárokat célozza meg. Nagyban megkönnyítené mindannyiunk életét, ha sikerülne egyértelművé tenni, hogy éppen kihez tetszenek beszélni. Azt javaslom, hogy állapodjunk meg bizonyos egyezményes jelekben. Például amikor a választóknak szóló bebeszélés zajlik, akkor bal kézzel megvakarhatná Mr. Kormány az orra tövét. Ez egyébként ösztönös mozdulat, senkinek sem tűnne fel, viszont innen tudnám, hogy nem kell pánikba esnem. Ha viszont az üzenet nekem szól, akkor jobb kézzel a jobb füle tövét vakarná meg. Vannak persze olyan üzeneteik is, amelyeket senkinek se kell komolyan venni, például a két hét alatti rendcsinálást. Ezt úgy különböztetnénk meg a többitől, hogy Mr. Kormány ilyenkor a feje búbját vakarná meg. Megegyeztünk? – Meg – bólintott a kormány, közben elgondolkozva vakargatta a feje búbját.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
