Minapában SMS-üzenetet kaptam. „A legjobbakat kívánom ehhez a neked fontos naphoz! Gabi” Hm. Milyen Gabi? Hamarjában egyetlen Gabi nevű ismerősöm sem jutott eszembe. És miért volna fontos nekem ez a nap? Egyáltalán, hányadika van? Megnéztem a naptárban: április 14. Akkor leesett.
Tulajdonképpen névnapom ez. Mert eredetileg Vámos Tibor volnék… voltam. Vámos Tiborként nőttem fel. Igaz, otthon Öcsiztek, amit utáltam. Az utcabeli srácok Tibiztek, azt sem szerettem. Az óvodában Tibuskáztak, az még az Öcsinél is jobban idegesített. Az iskolákban és később a házasságokban becenevek következtek, némelyiket szerettem.
Tizennyolc éves koromban (még negyedikes gimnazista voltam) elfogadta egy novellafüzérem az Új Írás. A főszerkesztő leültetett az irodájában, gratulált, s elmagyarázta, hogy nem publikálhatok Vámos Tiborként, mert ez foglalt, az ismert kutató gyakran ír a lapba. Vegyek föl megkülönböztető betűt, legyek mondjuk Vámos X. Tibor. Nem jó, nyögtem. Vámos Y.? Az se. Akkor válasszak más keresztnevet. Miklós? – kérdeztem viccből, mert ő az volt, vártam, hogy elnevesse magát. Biccentett, áthúzta a Tibort a kéziraton, odafirkantotta a Miklóst. Így történt.
Akkoriban tizennyolc évesen adták a személyi igazolványt. Az osztályfőnök osztotta szét, kevéssel a fentebb leírt jelenet után. A NÉV rovatban ez állt: Vámos Miklós Tibor. Azt hittem, a főszerkesztő (fontos pártkáder, természetesen) már el is intézte. De nem. Tudakozódásomra anyám fölvilágosított, ő akarta, hogy elsőszülött fia az apja keresztnevét viselje, amint az a rendes katolikus családokban szokás. Máig sem értem, miből gondolta, hogy katolikusok vagy rendesek lehetnénk (anyja neve: Weisz Gizella). Apám viszont azt kérte, hogy az ő Auschwitzban elpusztult apja nevét viseljem, mementóképpen. Mint minden vitában, ebben is anyám győzött. Tibor lettem. De megengedte, hogy Miklós legyen a második nevem. Szabály szerint ábécésorrendben kerültek az igazolványba, de az igazit – a Tibort – húzták alá. Tehát csak azt kaptam meg a főszerkesztőtől, ami már amúgy is az enyém volt.
Ennek folytán én a Tiborra régóta nem hallgatok, a Miklós pedig sosem ízesült, valamennyire idegen maradt. Nem panaszként említem, csak hogy elmagyarázzam, miért nem esett le a húszfilléres a köszöntő SMS olvastán.
Legnagyobb meglepetésemre, most jólesett kimondanom: Tibor vagyok. Annyit lehettem Miklós az elmúlt évtizedekben, nemcsak a magánéletben, hanem tévéműsorokban, rengeteg publikációban, föllépéseken, és persze sok könyv címlapján, hogy mintha Vámos Miklós nem is én volnék. De akkor ki vagyok én? Nem tudom, mi ütött belém, elöntött a nosztalgia Vámos Tibor iránt. Őneki tényleg ma van a nevenapja.Nem mellesleg egybeesik Esterházy Péter születésnapjával, valamint az 1948–49-es dicső események során kibocsátott Függetlenségi Nyilatkozat dátumával. Emezektől még kedvesebb április tizennegyedik napja.
Tibor. Tibi. Tibuska… hm, Déry Tibort becézték imigyen a barátai (Örkény Istvántól tudható). Hirtelen megszeretem az eredeti keresztnevem? Ki érti ezt? És miért éppen az idézett SMS-üzenetet követően?
Talán közelebb vihet a magyarázathoz, ha addig erőltetem az emlékezőkémet, míg rájövök, ki küldte. Gabi… Gábor? Gabriella? Újra elolvasom. Fölfedezem, hogy pontot nem tett a neve mögé, ebből arra következtetek, valószínűleg nem írásból vagy olvasásból élő személy. Ámbár igen slendriánul e-mailezünk és SMS-ezünk, a pont hiánya nem bizonyító erejű.
Nna. Ha nő volna, akivel hosszú életem során összekeveredtem volna bármilyen erotikus színezettel, emlékeznék rá. A mondat stílusa mégis asszonyszemélyt sejtet. Pergetem agyam wurlitzerében az arcokat, hangokat, jeleneteket. Semmiféle Gabi nem mutatkozik.
Nem kínzom az olvasót a memóriám átszitálására alkalmazott módszereim ismertetésével. Közlöm a végeredményt: Hölgyeim és Uraim, sajtóhiba történt. A névnapi üzenetet egy kedves vidéki törzsolvasóm írta, akivel a Márkez meg én című regény megjelenése óta vagyok laza, honlapi és könyvheti dedikálós kapcsolatban. Tanárnő. García Márquez miatt néha úgy írja alá velős sorait: Gabo. (A nagy kolumbiai szerzőt hívják így családi és baráti körben.)
Nekem is kéne egy ilyen bece, amelyet publikusan vállalnék. Tibó? (Hm, valaha híres regény volt A Thibault család, írta Roger Martin du Gard. Tibónak ejtendő.) Vagy szimplán tiborodjam vissza?
Legyek netán avantgárd (avantgarde, jelentése: előőrs), és: Tybor?
Ezen még gondolkodnom kell.
Ötleteket szeretettel fogadok SMS-ben, e-mailben, a Facebookon, esetleg hagyományos postai úton a szerkesztőség címén.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
