Elmélkedtem már arról publikusan, érdekes figyelni nyaraláskor, hogy az emberek milyen könyveket olvasnak. Lehetne fölmérést készíteni, vajon másféle nyomtatott opuszok a nyerők árnyékban, illetve a tűző napon? Különbözik-e az üdülők választása attól függően, hogy szabad strand, wellnesshotel vagy egyetemi vendégház a helyszín? Engem érdekelne az eredmény, de nem nyaralok annyit, hogy ilyesféle kutatásba bonyolódjam.
Egyre több vendégfogadásra kialakított épületben található olyan könyvespolc, melyen a korábban megszállt emberek által hátrahagyott olvasnivalót tárolják, „vidd, ha akarod” jeligére. Tapasztalataim szerint a kínálatnak általában több mint a fele nem könnyen-gyorsan emészthető bohóság, amilyeneket a kiadók az ilyen fölhasználásra számítva dobnak piacra, sokszor tavasz legvégén. Szabadságolvasmánynak nevezik bizonyos nyelveken. Az angolok azt is mondják: könyv, amelyet ott lehet hagyni a vonaton. Értelemszerűen repülőn, hajón, tengerparton is.
Emezek mellett bőségesen akad a fent leírt polcokon meghökkentő műdarab. Egyszer egy távoli szigeten jártam, tengernek kellős közepén, ahol abban az időszakban egyetlen magyar sem időzött az elég drága szállodában. A pool bar melletti nyitott szekrényben (eső arrafelé gyakorlatilag nincsen), a kezembe akadt a KÁDÁR ÉLT… című munka első kötete. Mint később megtudtam: a négyből. Erről persze írnom kellett, így nem folytatom. Inkább oda ugrom, hogy ezen a nyáron mit találtam.
A füllesztő kánikulában a sok német ponyva mellett a Milliók könyve sorozatból nyolcat-tízet. Ezekből gyerekkoromban volt nekünk otthon néhány, a jellegzetes, eredetileg is fakó, de különböző színű vászonkötésben. Most a világoskéket húztam ki. Mert a szerző Tolsztoj. A cím Golgota. Érdekes, ezt nem ismerem Lev Nyikolajevicstől. Ráadásul trilógia, két vastag kötetbe zsúfolva, a középső regényt elfelezték. Sose hallottam erről. Szégyenkeztem. (Műveltebbek már sejthetnek valamit.) Megjelent az Európánál (jelenlegi kiadóm) 1961-ben. Mélázhatnék azon, hogy tizenegy éves voltam akkoron, de van jobb dolgom. Fordította Lányi Sarolta. Róla is írhatnék ezt-azt, minek, holtakról… etc. Örvendeztem, hogy ilyen kincsre leltem, köszönetet mondtam az ismeretlennek, aki nem akarta hazacipelni. Az is lehet, hogy a szobájában felejtette. Mindegy, ez a regényfolyam még az én olvasási tempóban is kitart a nyaralás végéig.
Úgy vetettem magam a bekezdésekbe, mint más a tenger kékítős vizébe. Aztán mindjárt az elején (19. oldal): „Ilyen volt Pétervár 1914- ben.” Tessék? Lev Nyikolajevics 1910-ben meghalt. Ennyire modern lett volna, hogy előreugrik az időben? Forward into the Future? Eszembe ötlött, mennyire megbántam, hogy a Szitakötő című regény utolsó fejezetét 2026-ba helyeztem, tizenöt évvel előre a jövőbe a megírás időpontjához képest. Tartalmi poénnak szántam, de egy-két barátom szerint ezzel kissé elkomolytalanítottam a baljós véget. Hát, nem tudom.
Mindenesetre ekkor fogtam gyanút. Ah… A Golgota nem a zseniális Lev Nyikolajevics műve, hanem Alekszej Nyikolajevics Tolsztojé, aki az előbbinek távoli rokona. Csupán családilag. Közepes szerző. Az utószó (Radványi Ervin) tizenegy éves koromban dicsőíti: „Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj, a szovjet irodalomnak Solohov mellett mindmáig kiemelkedő alakja.” Aha. Született 1882-ben. Meghalt 1945. február 23-án, sikerben és rangokban fürödve. Én csak Nyikita gyermekkora című könyvét olvastam. Meg most a mondottat – egy darabig. Tűrte Miklós, ameddig tűrhette. A golgota (átvitt értelmű) jelentése a Google szerint: nagy lelki szenvedés. Igen.
Hamar jött ez a mondat is: „Csernobilin, a híres író a kályha melletti asztalnál halat evett áfonyával, és részeges szeme dühödt pillantásával döfködte az arramenőket.” Nem kritizálnám a stílust, csupán azon merengenék, adná-e bárki ezt a nevet a hősének manapság, a hírhedt atomkatasztrófát követően? Biztosan nem. Így (is) beavatkozik a történelem az irodalom dolgaiba. Sajnos, az irodalom egyre kevésbé avatkozik (-kozhat) a történelem dolgaiba.
Ekként zárul a trilógia:
„– Hol van Lenin? – kérdezte Kátya… – Ott ül, fekete kabátban, látod, gyorsan ír valamit, most felemeli a fejét, és a cédulát átdobja az asztal végébe… Ő az. A másik oldalon pedig az a sovány, feketebajuszos, az Sztálin, tudod, aki Gyenyikint megverte…”
Kijelentem, hogy egy rossz regényt szinte nehezebb létrehozni, mint egy jót. De én ezt a két kötetet mégsem lopom el, itt hagyom. Talán fölüti még rajtam kívül valaki. Ha nagy a hőség.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
