Olyan időket élünk, amikor bizonyos dolgokat nem szabad elmesélni. Csak esetleg – hosszabb habozás után – töredelmesen bevallani. Kedves felnőttek, ma két meghökkentő esetről mesélek nektek, akadozva, lassan, eltűnődve.
EGY. Valaha, réges-régen, amikor még a hamut sem ejtettük mamutnak, készítettem egy tévéműsort (véletlenül keveredve a képernyő kékítős vizébe), ezzel a címmel: LEHETETLEN. Minthogy annak előtte és akkor is prózaíró voltam, már az első év után abba akartam hagyni, de az extrém sikerre hivatkozva stábom, főleg a kedves gyártásvezető, Szolnoki András rábeszélt a folytatásra. Második év végén ugyanez ismétlődött, a harmadik végén erős voltam, befejeztem (1995–97).
Kilencvenhatban telefonon hívott egy férfi, szeretne beszélni velem. A Dunapark kávéházba hívtam (abban az épületben laktam). Tiszta tekintetű fiatalember várt rám, csinos öltönyben. Hosszan dicsérte a műsoraimat, s főleg emberi habitusomat. Hogy az én szellemiségem és az ő szellemiségük annyira azonos, működjünk együtt. Kérdeztem, ki az az ők? Néhányan, közgazdasági érdeklődésű ifjak, vállalatot alapítottak, hogy bebizonyítsák, a hazai bankok szűkmarkúságával ellentétben igenis lehet tisztességesen működve forgatni a tőkét, s komoly hasznot generálni. Számsorokat mutatott, hogyan csinálnak ők kis összegből közepeset, közepesből nagyot, messze túlszárnyalva az akkori kamatokat. Bízzam rá a pénzemet, s gazdaggá tesz. Ezer százalékig biztonságos, erre személyes garanciát vállal, írásba is adja.
Kösz, de nem, mondtam én. Jó, akkor legyek az ő arcuk, óriásplakáton, tévéreklámban, mivel az én szellemiségem és az ő szellemiségük annyira azonos. Kösz, de nem. Akkor viszont szeretné szponzorálni a LEHETETLEN-t, mivel a szellemiségünk stb. Kösz, de ne tegye, a szponzorpénz bekerül a MTV (akkor így hívták) nagy központi bugyrába, a műsor készítői egy fityinget sem látnak belőle, azaz az állam ellopja (akkor így ment – ma pedig… hagyjuk). Bocsánatot kért, ő akkor is szeretné a szponzorálást, nem baj, ha az állam lenyúlja a pénzt, fontos, hogy a műsorom végén kiírják a cégük nevét. Erre nincs ráhatásom, forduljon a tévé ker(eskedelmi) irodához, viszlát. Aztán valóban, a LEHETETLEN végén többször kiírták a cég nevét.
Na, mi volt a neve a kedves, tiszta tekintetű fiatalembernek? Tarsoly Csaba. Jelenleg előzetesben.
KETTŐ. 1990-ben jöttem haza az Egyesült Államokból. Bankszámlám azelőtt is az OTP-nél volt, de korábban csak kuncogtak rajta a fillérek. Akkor viszont kezdődött itt a fapados kapitalizmus, a sikeres könyvek után nagyobb pénzeket lehetett benyerni. Internet nem lévén, elég sokat kellett járnom a kijelölt bankfiókba, a Tátra utcába, egy akkor újnak számító épületbe. Hosszú sorok, bús várakozások. Míg egy kedves ügyintéző megszánt, odahívott a pulthoz, elintézte ügyemet, névjegyet adott, ha fölhívom, mielőtt jövök, nem kell várnom. Éltem a lehetőséggel. Mindig hátraterelt egy irodába, s villámgyorsan kiszolgált. Örültem.
Később az OTP is bevezette, hogy némi havi fizetségért privát banki ügyfél lehet az ember, ez pontosan azt jelentette, amit körvonalaztam, immár legálisan. Privát bankárom egy nagydarab, kedvesen antipatikus, de hatékonyan dolgozó férfi lett. Kb. húsz évvel ezelőtt. Azóta foglalkozik ügyeimmel. Másfél hónapja a mobilját egy csinos női hang vette föl. Tájékoztatott, hogy mondott férfi már nem dolgozik itt, ő sem tudja, miért. Napokkal ezelőtt olvasom a neten, hogy K. Zsolt privát bankárt bilincsben vitték el az OTP-ből. Egymilliárdot sikkasztott ügyfelei pénzéből. Kérdezték tőle, hol a pénz, azt felelte, magára költötte. Egymilliárd forintot? – hüledezem. A bank nyomban visszatette a pénzt ügyfelei számlájára, K. Zsolt előzetesben, tíz évet is kaphat.
Arról az emberről van szó, akivel uszkve havi rendszerességgel találkoztam, s értelemszerűen bíztam benne. Anyagi kár nem ért. De… kérdezem: MI A FRANC VAN, HOGY MINDEN ELHÍRESÜLŐ BŰNÖZŐ KERESZTEZI AZ UTAMAT? MIT AKAR EZZEL ÜZENNI AZ ISTEN (ATEISTÁKNAK: A ZSORZS?) Képtelenség. LEHETETLEN helyzet.
Lapzártakor a LEHETELEN című tévéműsort ismétlik valamelyik adón. Úton-útfélen megállítanak ismeretlenek, gratulálnak, hogy újra tévézem. Noha ugye nem. Általában hallgatok. Várom, mikor kerül elém a harmadik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!