Képzeljünk el egy embert. Történetünk szempontjából az alábbi négy tényt érdemes tudni róla: 1. magyar, 2. idős férfi, 3. családi viszonyai miatt gyakran kell Angliába utaznia, 4. fogékony az idegen nyelvekre.
A városka, ahová havi rendszerességgel utazik – szinte ingázik –, több szerencsés adottsággal rendelkezik, ezekből számára az a legfontosabb, hogy mindössze huszonöt perces taxizás a Luton reptértől (34 font). Valahányszor betelepedett a rendszerint fekete autókba, sajnálta, hogy már nem azok a bájos, túrabakancs alakú kocsik szolgálnak, mint amelyek a régi filmek londoni jeleneteiben láthatóak.
Amint hátradőlt a kényelmes ülésen, és elindultak, beszélgetést kezdeményezett a sofőrrel, annak tarkójához intézve szavait. Főként érkezéskor, gyerekes reménykedéssel, hogy az általa ajnározva imádott, de keveset használt angolja beindul, ha egy anyanyelvűvel fecserészik.
Az ódon nyelvkönyv (Essential English) valaha bemagolt mondatával indít: What a nice day today, isn’t it? Ez ugye elég komikusan csöng, ha történetesen csöppet sem nice az időjárás, hanem esik, havazik, forgószél, természetesen nem mind egyszerre.
Ő azért elsüti e frázist, arra az álláspontra helyezkedve, hogy nem csupán az időjárástól lehet szép a nap. A sofőr mormogott valami érthetetlent az orra alatt. A férfi tudta, időbe telik, mire a füle rááll az itteniek kiejtésére és tempójára.
Ő az USA-ban fölszedett módon beszélt. Itt lakik ön a közelben? – kérdezte. Tessék? – a sofőr félig hátrafordította a fejét, most világossá vált, hogy enyhén színes bőrű, ám választ sem várva folytatta: Nem, én Sziangában.
Hősünk olyasfajta parkvárosnak képzelte Sziangát, mint amilyenbe ő tartott. Csak hogy továbblendítse a párbeszédet: És régóta? A kakaószínű taxisofőr nevetgélt, persze, de nem vagyok még olyan öreg! A férfi itt elvesztette a fonalat: Messze van Szianga? – kérdezte bizonytalanul.
Ó, nagyon-nagyon! Akkor hogyan jön ide dolgozni? Repülőn. Ez volt a dramaturgiai fordulat pillanata. A sofőr akcentusát nem azért érti nehezen, mert nagyon angol, hanem mert egyáltalán nem. S az pedig alig fogja föl az ő szavainak pontos értelmét.
Tereferéjük folytatása igazolta föltevését. A kakaószínű ember hazája – Szianga – voltaképp Srí Lanka, leánykori nevén Ceylon. Repülőn érkezett ide onnét, tíz évvel ezelőtt. Luton közelében él, családostul. Muszlim, de azért néha iszik egy-egy pohár bort a kollégákkal. Anyanyelve a szingaléz. Ettől az immár nyájassá vált embertől aligha tanulhat szép idiómákat.
Következő alkalommal alaposan szemügyre vette a taxisofőrjét, mielőtt társalgást kezdeményezett. Vele egykorú, ősz, határozottan fehér ember (kaukázusi, ahogyan az angolszászok fejezik ki). Hamar túlestek az időjáráson. Ez az illető Baldockban élt, a hősünk célpontja előtti településen. Azt mesélte, hogy a községet a templomosok alapították, s Bagdad ófrancia nevét adták neki. Mert valamelyik francia uralkodó (egyben az angoloké is) sokat csatázott arrafelé a keresztes háborúkban. Sajnos a fehér ember angolságában is szakadások mutatkoztak – ő történetesen lengyel.
Minthogy a további utazásoknál kenyai, albán, algériai, pakisztáni, ukrán és indiai sofőrrel diskurálhatott, immár föladta, hogy angolórát vegyen a taxikban.
Gyanította, hogy – bármily nagyképűen hangzik – inkább ő ad angolórát a sorolt nemzetek fiainak. Nem baj. Beérte azzal, hogy érdekes tudósításokat kapott a szülőhazákról, s arról, milyen az élet idegenként Nagy-Britanniában. Mely az ukrán sofőr szerint hamarosan Kis-Britannia lesz, ha a brexit miatt Skócia és Wales önállósítja magát.
Ekkor a férfi már csak azért drukkolt, hogy találkozzék végre egy honfitársával is, aki taxizással keresi a kenyerét. Lapzártáig azonban magyar ember mögé nem ülhetett be. Érzékelte, hogy a sofőrök egytől egyig férfiak.
Ennek fényében kifejezett boldogság fogta el, amikor a reptéri standon az ügyeket intéző sötétbőrű hivatalnok egy Volkswagen kisbuszhoz terelte, amelynek kormánya mögül nyugdíjasnak látszó, törékeny asszonyság szállt ki. Erőnek erejével elvette a bőröndöt – az az ő dolga –, s bedobta a csomagtartóba.
Zökkenőmentesen alakult a small talk, a fecsej. A hölgy magától kezdte mondani, hogy négy gyermek anyja, van unoka, sőt dédunoka is, az sajnos Ausztráliában.
A taxi a néhai férje biznisze volt, ő csak folytatja. A lánya néha elviszi külföldi utazásokra, jártak a magyar fővárosban, a neve nem jut eszébe. Három napig időztek ott. A magyarok igen barátságosak voltak, de nem tudtak angolul, még a taxisofőrök sem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!