Évek óta zuhan a nyomtatott sajtó olvasottsága és az összes média presztízse. Az olvasók megtartásának egyik legfontosabb eszköze az újságírók megtartása. Lenne.
Nálunk e hivatás emberei és az olvasóik azonban úgy járnak, mint a nagybeteg, akire télen rányitják még az ablakot is. Mikor jelenthetnénk, mint a brit baloldali The Guardian nemrég: az olvasóktól kapott támogatások összege meghaladja a hirdetési árbevételt. Már egymillió ember segíti pénzzel a lapot. Ez nem előfizetés vagy lapvásárlás, nem jár érte más, csak az, hogy él az újságjuk.
A 170 országból érkezett adományok az újságírás iránti tiszteletet is jelzik. Miközben ez a respekt világszerte, nálunk pedig különösen csökken. E lap immár utolsó számának publicisztikai hasábján súlyos leegyszerűsítés volna emiatt csakis a sajtóval szemben különös kegyetlenséggel eljáró kormányerőket hibáztatni. Bármelyik újságíró, aki hozzám hasonlóan több évtizede dolgozik szerkesztőségekben, a következő listához hasonlóval bizonyíthatná, hogy a sajtó teljesítményeit tartósan leértékeli a világunk. Nemcsak a médiumokat pusztítják, hanem olvasóik százezreinek hozzájuk való kötődéseit is. Mintha szisztematikusan roncsolnák a kommunikáció kötelékeit, amelyekből a társadalom alá kifeszíthető biztonsági háló szövődhetne.
Hat fontos lapom szűnt meg egyébként átlagos újságírói életemben. Sosem az újsággal volt baj.
A Magyar Ifjúság fő bűne az volt, hogy a KISZ KB adta ki, amely a közelgő rendszerváltás előtt úgy látta jónak, ha szabadul a laptól, és ezzel később bal- és jobboldalon egyaránt bizonyító értékes újságíróktól.
Számomra a Mai Nap következett. A rendszerváltás előtt alapított első független lap, egy bulvár, amely igényesebb volt, mint szinte bármi, ami ma megjelenik. Csak nem jobboldali. Szemben az akkori kormánnyal. Hiába a pillanatok alatt elért százezres példányszám, megtalálták a módját, hogy lefejezzék. Egy egészen más Mai Nap még élt néhány évig, majd újabb méltatlanságok sora után megszűnt. A Színes Vasárnap következett, amely amilyen különleges szerkesztőséget állított fel, olyan gyorsan eltűnt a média világából gazdasági hátterének irracionális összeomlása után.
A Magyarországnak lehettem később főszerkesztője. A lap legendás éveit jobboldali fordulat követte, ezt szerettük volna korrigálni. A kísérlet lényege az volt, hogy megtartjuk a teljes szerkesztőséget, hiszen újságíróból vannak, szívesen dolgoznak majd szabadon. Gondolhattuk ezt mi, de nem azok, akik vállalták azt, hogy finanszírozzák az átalakulást. Valamit félreérthettek. Nem telt bele egy év, és csak volt – majd azóta sincs Magyarország. A szerkesztőségnek ehhez köze nem volt.
A Népszabadságban húsz évig dolgozhattam. A történetet talán nem kell részleteznem. Valódi tulajdonossal, aki menedzselni és nem kivéreztetni akarta volna a piacvezető napilapot, ott tarthatna a maga szintjén a Népszabadság, ahol a New York Times. Az amerikai újságanyahajó nyomtatott és az internetes változatának összehangolásával ismét nyereséges. Az egymillió nyomtatott előfizetőhöz hárommillió digitális csatlakozott. Ma is élhetne a Népszabadság, ha tulajdonosa és a kormányzat nem a halálában lett volna érdekelt. Ahogy első lapom, a Magyar Nemzet is méltatlanul tűnt el néhány hónapja. A világ pedig már kikísérletezte a túlélés technikáit.
És most a Vasárnapi Hírek zárja a sort. Csak számomra, mert helyzetében alig-alig van közös motívum az eddigiekkel. E lapokkal nehezebben bánt volna el a sors – nevezzük így! –, ha nem ennyire veszett közegben élnek. Vagy ha mégis, szorosabban kapcsolódnak olvasóikhoz. Nem azon az alapon mondom ezt, amit a Guardian – és nálunk a Klubrádió, a 444, az Index vagy a Mérce és mások remélhetően egyre sikeresebb – adománygyűjtése mutat. Ezen túlmenően is, egy-egy (nyomtatott vagy internetes) lap nemcsak híreivel, élményanyagával, hanem szolgáltatásaival is magához kapcsolhatja olvasóit. Ha baloldali – vagy szociálisan bármilyen alapon elkötelezett – médiumról van szó, például segélyek, segítő helyek adataival, naprakész kórházi várólistákkal és gyógyítási hatékonyság értékeléssel, használt (kulturális) cikk vagy tevékenység csere platformmal, sok más, bizonyára ennél is fontosabb segítséggel. Csak kerüljenek közel az emberekhez, akikhez beszélnek. Kiderülhetne, nem hagyják őket elveszni.
Mert nemcsak számunkra létkérdés az újságírás megtartása. Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója szerint a közönségnek soha nem volt a mainál nagyobb szüksége e szakmára. Ezért azt nem is a mindannyiunk által érzékelt fenyegetéseknek, hanem e szakma közös értékeinek kell összetartania.
Amíg és ahol csak lehet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
