'Mi, magyarok', akik mindent megbeszélünk: Orbán, Habony, Kövér, Lázár, van még valaki?

Egyoldalú megbeszélés
Fried Ferenc, Budapest
„Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással” – állítja kedvenc miniszterelnökünk. Valóban? Mikor? Milyen keretek között? Népszavazással, parlamenti döntéssel, vagy mégis, hogyan? Hol van ennek bármilyen nyoma? Ki hitelesítette ezt a döntést? Egyáltalán, melyek a fontos kérdések? S ha minderre van válasz, akkor vajon miért nem tartja be e határozatot Orbán Viktor? Kivel beszélte meg a fideszes alaptörvényt, a nyugdíjpénztárak lenyúlását, a szektorok különadóit, a bírói kar lefejezését, a földek, a trafikok és egyebek elrablását addigi birtokosaiktól, illetve használóiktól, és átadását a haveroknak? Kivel egyeztette a stadionokra költött százmilliárdokat, a MOL- és az E.ON-részvények megvásárlását, az egész államosítási őrületet? Kikkel beszélte meg a csekkadót, az autópályadíjat, a vasárnapi boltbezárást, az iskolák, a kórházak állami kézbe vételét, a folyamatos forráskivonást ezekből az ágazatokból, az oktatás, a tankönyvek egyneművé és egyirányúvá tételét, az önkormányzatok kiüresítését?
Ki bólintott a paksi atomberuházásra, a fékek és ellensúlyok kiszerelésére az állam kocsijából, a parlament szavazógéppé silányítására, a viták mellőzésére minden szinten, a centrális erőtérre? Ki járult hozzá az EU-ellenes szabadságharchoz, az uniós támogatások szétterítéséhez a fogadott családon belül? Ki támogatta a Vár rekonstrukcióját, a Városliget betelepítését múzeumokkal, a Kossuth téri szobrok cseréjét, a náci emlékmű felállítását?
Persze, lehet, hogy rosszul látom a kérdést.
Orbán „magyaroknak” csak azt a négy-öt embert tekinti, akikkel valóban megbeszéli az ötleteit – Habonyt, Kövért, Lázárt, mit tudom én, kiket. Ha csak ők a magyarok, akkor a fenti mondat nem vitatható. De akkor mi, többiek vajon mik vagyunk a miniszterelnök szerint?

Megfeleltek a jogszabályoknak
Szallai Judit szociológus, Szolnok
Egy évvel ezelőtt az egyik ifjú zseni, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára, Csepreghy Nándor kijelentette a Norvég Civil Támogatási Alapról, hogy sem Magyarországnak, sem Norvégiának nem érdeke, hogy „párthoz kötődő, szélhámos gittegylet” kezelje a norvég alap nyújtotta támogatást. Lázár János akkor továbbment, és azt mondta: a norvég alap támogatásait egy olyan szervezet, az Ökotárs Alapítvány osztja szét Magyarországon, amely „ezer szállal kötődik az LMP-hez”. Mondott a két úr sok mindent, még a norvég külügyminiszter is kifejezte nemtetszését, de kit érdekel akkor másnak a véleménye, amikor a Fidesz mindenkinek megmondja a tutit, itthon és külföldön egyaránt? Hiába harcoltak az alapítvány munkatársai az igazukért, senkit sem érdekelt ez a „probléma”.
Most megtudtuk, hogy kemény pofonba szaladt bele Lázár János és Csepreghy Nándor, mivel az ügyészség szerint nem sértettek törvényt a norvég alapból pénzhez jutott magyar civil szervezetek. Bagoly Bettina, a Fővárosi Ügyészség szóvivője az állami tévében megerősítette azt az információt, hogy a Norvég Támogatási Alap forrásait felhasználó öt magyar civil szervezet közül három esetében az ügyészség fellépésére egyáltalán nem volt szükség, mert teljesen megfeleltek a magyar jogszabályoknak. Egyetlen kérdés maradt: meddig lehet még lejáratni olyan embereket, akik tisztességesen dolgoznak a magyar emberek érdekében? Csak remélni merem, hogy Lázár János és Csepreghy Nándor szégyenükben felállnak magas állami beosztásukból, és eltűnnek a közéletből.
Eleget láttuk már őket a porondon.

Nehezen szépíthető mentalitás
Márton András, Budapest
Az új keletű népvándorlás kezelendő jelenség, ám a célravezető mód nem lehet a gyűlöletkeltés. Természetes, hogy egy ország védi az érdekeit. Másfelől tudni kell, hogy ebben a témában a fő felelősség a volt gyarmattartókat terheli, illetve az újgyarmatosító multinacionális cégeket és egyéb globalizációs tőkeerőket. A gátlástalan kizsákmányolás olyan folyamatokat indukált, amelyeknek következményei egyre durvábban jelentkeznek. Egész földrajzi régiókban, félkontinensnyi területeken lehetetlenül el az élet bizonyos hatalmak politikai-történelmi játszadozásai folytán.
Európa mesterséges felosztásából adódóan a volt szocialista országok gyengébben fejlődtek, ezért ma lakóinak jelentős része Nyugat-Európában kénytelen dolgozni és élni. Motivációjuk hasonló a keletről és délről érkező gazdasági migránsokéhoz. 1956 politikai menekültjeinek indokai nem sokban különböznek a szíriai emigránsokétól.
„Jó szokás” szerint az igazi vesztesek megint nem a konfliktus kirobbantói, a láncreakció elindítói és haszonélvezői. Álljon itt tanulságul Magyarország XX. századi sorsa, kezdve azzal, hogy semmilyen érdekünk, hasznunk nem származott az I. világháborúba való belépésből. A másodikba se kavarodtunk volna bele, ha az elsőben eltulajdonított kétharmadnyi területünket és gazdasági potenciálunkat nem kívántuk volna vissza. Sajnos a jelen sem ígér sok jót. A magyar politika a múlt század rossz emlékeit idézi, amikor a gyűlöletkeltés eszközéhez nyúl.
A média óriási hangsúllyal tudósított a debreceni menekülttáborban keletkező incidensről: két menekült hajba kapott, és a feszült lelki állapotú többségben is elszakadt a cérna. Garantálható, hogy a közvélemény józanabb részének a toleranciája is megingott e tudósítások nyomán. Ez volt a cél! (Érdekes, hogy a börtönökben naponta támadó konfliktusokról nem tudósít senki. Azokat az őrszemélyzet nyugodtan és határozottan rendezni tudja, minden teátrális hisztéria nélkül.) A felelős főalszolga kalandoroknak titulálta a migránsokat, nem gondolván bele, hogy ezzel 1956 kétszázezer politikai és 2015 négyszázezer gazdasági magyar vándorát is megbélyegzi. Összegezve: nehezen szépíthető ez a mentalitás, mert nemhogy unortodox, leginkább csak unintelligens.

Jobb lenne a költségvetésből
Békesi Dániel, Budapest
A budapesti olimpia nyereségéből fejlesztené az egészségügyet Rogán Antal és Harrach Péter. Fantasztikus ötlet! A kormány, ahogy megtudtuk, részvénytársaságot hozna létre a pályázat koordinálására és lobbizásra.
Országgyűlési határozati javaslatban áll ki Rogán és Harrach frakcióvezető a 2024-re álmodott budapesti olimpia mellett. Már most szeretné a két képviselő, ha a jogszabályokat maradéktalanul tiszteletben tartanák, és a fejlesztések zömét magyar cégek végeznék. Tekintettel arra, hogy szerintük az olimpiarendezés nyereséges lehet, ők azt gondolják, hogy az olimpia rendezéséből származó költségvetési többletbevételt „elsősorban és döntően az egészségügy fejlesztésére kell majd fordítani”. Hát nem csodálatos országban élünk? Már ma, kilenc évvel hamarabb betervezik, hogy az olimpia többletbevételéből származó pénzek az egészségügyön fognak segíteni. Nem tudom, hogy milyen kormányunk lesz 2024-ben. Gondolom, nem a Fidesz, és pláne nem a KDNP. De én már ma nagyon szeretném, ha az egészségügyet nem álmokból, hanem reális költségvetésből finanszíroznák.
Harrach Péter 2024-ben már közel lesz a 80. születésnapjához, és senki sem fogja tőle megkérdezni, hogy mi van az ígéretekkel. Eszembe jutott, hogy még 1962-ben Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkár kijelentette az egyik pártkongresszuson: „a szovjet emberek mostani ifjú korosztálya a kommunizmusban fog élni”. Akkor tíz évről volt szó, most csak kilencet kell kibírni az ígéretek teljesítéséig. Megvárjuk?

Sötét Zalaegerszeg
Dr. Németh László, Zalaegerszeg
Nálunk, Zalaegerszegen kigyúltak „Iljics lámpásai”. (Fiatalabbak kedvéért: Leninnek a Szovjetunió villamosítási programja keretében kigyulladt égőket hívták így. Nálunk Rákosi elvtárs valósította meg „faluvillamosítás” címszó alatt.)
Orbán Viktor támogatásával és körei kivitelezésében energiatakarékos (önkormányzati rezsicsökkentő) LED közvilágítási lámpákat szereltek fel, csekély egymilliárdhetvenötmillió forintért. Eredménye a következő lett: a régi „sötét Zala” jelző, mely az átkos alatt levásott Zaláról, újra éledt „sötét Zalaegerszeg” formában. Az utcák, járdák, parkok közvilágítása elhalványult. A lakóházak, üzletek környéke ennek következtében sötétebb lett. Az emberek, főleg az idősebbek a gyengébb világítás miatt bizonytalanabban közlekednek. Autós ismerősöm panaszkodott: a gyalogátkelőhelyeken az esti órákban nehezebb észrevenni a gyalogosokat és az amúgy is kopott zebrákat. Az üzletek dolgozói panaszolják, hogy a reggeli nyitás, a berakodás nehézkesebbé vált.
Olyan ez, mintha a lakásunkban a foglalatokba visszacsavarnánk az ötvenes évek 15 és 25 wattos égőit a mai, nagyobb fényerejű lámpák, fénycsövek helyett. Vakoskodnánk, a szemünket rontanánk, de olcsóbban világítanánk. Mi lesz az őszi, a téli időszakban? És ez vár vagy tizenöt magyar városra. Nem számít, dagad a kivitelezők pénztárcája, és továbbra is „a saját lábukon” tudnak állni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!