➊ – Tizenhat vendéglős van a faluban, tizenhat, uram, tizenhat!
A Zala folyó két partján elterülő ikertelepülés az előző „jobboldali” kormányzás alatt kapott komoly injekciót; egy helyi vállalkozó hatalmas – és hatalmasan megtámogatott – beruházással létesített itt, az évtizedek óta meglévő falusi csobogó, tocsogó helyén fedett, üvegkatedrálisos, óriáscsúszdás, mindenfélés élményfürdőt.
Erre aztán a helyi amúgy is funkcióját vesztő legelő helyén és a falu összes létező üríthető telkén ráépült vagy félezer apartman. Melyek mindaddig, amíg volt adómentes üdülési csekk, szépen prosperáltak. Nem a gazdagok jöttek ide, őnékik Horvátországban van saját kikötőjük; ez a szegény nagycsaládosoknak volt egyik utolsó nyaralómenedéke.
Amely most pang, okafogyott, üres.
– Hát, alig van vendég! Mindenki tönkremegy! Már volt önakasztás is itt az utcában. Az ötszáz apartmanból, jó, ha ötvenben van vendég. A fürdőbe se megy senki már. Itt csak az él meg, aki kapott támogatást! Egy kapott kétmilliárdot, az összes többi meg semmit! És hogy lehetett ennyi engedélyt kiadni! Egy ezeregyszáz lelkes faluban tizenhat vendéglő! Miért kell ennyi engedélyt kiadni?
Nincsen annyi, mint később megtudom, feleannyi, ha van, de az is sok.
– Engedély, engedély – okoskodom akkor. – Nem az engedély a baj, hiszen szabadság van. Úgymond. Mindenki azt nyit, amit akar. És nyithasson is. Döntsön a piac. Nem? Ha már van tizenöt vendéglő, sejthető, hogy egy tizenhatodik bajosan rúg labdába. Miért kell vendéglőt nyitni, tizenhatodikat, amikor tudható, hogy már van tizenöt? Miért kell annyi vendéglőt nyitni? – kérdezek vissza.
Mire a korcsmáros nyel egyet, rám villantja haragos tekintetét, és nem bírván indulatát már visszatartani elüvölti magát:
– Hát mi a frászt nyissunk itt, mi a frászt?!
➋
– Aki létminimumot kap, annak csökkentik a pénzét kilencezerrel, aki egymilliót keres, az harmincezerrel többet vág zsebre! Hát miféle népek ezek, hát mit gondolnak… – pufog a hölgy a pult mögött a békés zalai dombok ölében megbúvó másik panzió restaurációjában.
Halkan szólok a pult túlfeléről:
– És tavaly, ha szabad kérdeznem, kire tetszett szavazni?
Elpirul a hölgy, nem is válaszol, inkább mondja a magáét tovább:
– Hát így végül csak az utcára mennek a népek, hát mi lesz ebből, szét fognak verni mindent.
– Az a jó – szólal meg a sarokból a hely gazdája – az a jó, Nellike! – Emlékezzél csak, micsoda telt házunk volt 2006 őszén.
– Az biztos is… Dőlt le a pesti nép ide… Az biztos is…
– Na látod, Nellike! Az kell nekünk, egy jó kis zavargás! Amikor, aki csak teheti, menekíti a kölykét a békés vidékre megint. Most még tűr a birka pesti! De már nem sokáig, ne félj! Fölkél a nép nemsokára, és talpra kap mögötte újra a csőcselék. És akkor lesz itt vendég, huhú, de mennyi, csak győzzük! Itt soha nem lesz zavargás, itt nincsen csőcselék. Ha Pest lángokban áll majd, mi nem győzzük szaggatni újra a dödöllét…
Nagy a baj az országban, nagy a baj.
De Zalában már pislákol a remény.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
