Megérdemeljük?

A fenti mondatok az Országgyűlés pénteki napjáról tudósítanak. A napról, amikor váratlanul elutazott az IMF és az EU delegációja. A napról, amikor… – amikor úgy írtak át jogszabályokat, mintha csak unalmukban skiccelgetnének a papírra. A parlamentben az ellenzékiek azt mondták, nem lesz ez így jó. Ekkor még csak bekiabáltak, pökhendi gyalázkodásokat és személyeskedő sértegetéseket. Aztán, mikor egyikük szóvá tette, hogy máris zuhanni kezdett a forint árfolyama, na, akkor kezdtek hangosan nevetni. Röhögni. Még ott ült a mosoly a szájukon mikor megszavazták, hogy statáriálisan napirendre tűzik a casus bellivé lett jegybanktörvényt, na, nem azt, ami egyeztetésre küldtek, hanem egy másikat. Aztán menet közben, még aznap írtak egy harmadikat. És eldöntötték, hogy törvényileg végérvényesen kiiktatják a vitát – ahogy a miniszterelnök volt kedves nevezni: a vircsaftot – a parlamentből. Aztán komótosan összepakoltak és egymás hátát csapkodva hazaindultak.

Normát teremtenek, azért vannak a parlamentben. Ők a röhögésükkel teszik. Ha lenne ország, amelyet saját képükre formálnak…

…az ilyen országban lehet lopni. Még nem a farzsebbe tett ebédpénzt, azt még nem. De a szekrényből, meg a kispárna huzatjából, onnan már megengedett a lopás. A rosszabb időkre félretett megtakarítás szabadon elvihető. Be lehet menni mások tulajdonába, és onnan elvinni a másét. Aztán azt mondani, hogy önként adták. És akkor lehet röhögni.

Ebben az országban nem lehet vitatkozni. Nincs hol. Ahol régen lehetett, azt birtokba vették és hétpróbás manipulátorokra bízták. Aki nem tetszik, azt kitakarják. Az ilyen országban már beszélgetni se nagyon érdemes, elnyomja a röhögés az érveket úgyis. Ha valaki mégis felemelné hangját, abba a szó nyomban belefojtható. Aki még ezután sem kussol, az meg elvihető. És mikor viszik, akkor lehet röhögni igazán.

Az ő országukban a szavaknak már nincs jelentésük. Pontosabban van, csak mindig más. Mélyen a szemünkbe nézve mondják, de csak ők értik, mit jelentenek a mondatok. De még azok szavatossága sem éri meg a másnapot. Csak ők sejtik, milyen szándékok bújnak a szavak mögött. Ha mi nem tudjuk, nem értjük, ha összezavarodunk bele, akkor lehet röhögni rajtunk megint.

Az ilyen országban azt, aki segíteni, kölcsönt adni jön, azt fitymálni, gyalázni, köpködni muszáj. Még ha egy a klub, amiben tagok vagyunk, akkor is. Úgy kérünk, hogy aki ad, az érezze magát megtisztelve. Ha mégsem teszi, hazakergetik és kiröhögik.

Az ő országukban idegenekkel nem állnak szóba. Ami kívülről látszik, az csak hamis lehet, az igazság csak közelről látható, diktálják is, mi az. Aki nem hisz benne, legfeljebb elmegy innen, és akkortól ő is idegen már. Ha mégis marad, mert nincs módja menni, netán szereti még egykorvolt országát, magára vessen. Röhögni az ilyenen, az az igazi élvezet.

Náluk nincs béke soha. Harc van, permanens. Ha mások nem támadnak, hát támadnak ők. Ellenséget sejtenek köröskörül. Összeesküvés-elméletekből szövik a saját valóságukat és katonás hasonlatokkal írják le nekünk. Ha valaki nyugalmat akar és nem csatasorba állni melléjük, ott helyben agyonröhögik.

Ebben az országban alkalmas ember csak farmagasságig nő. Kinevezni, megbízni, jutalmazni csak az ilyet lehet. Ilyenekre kell cserélni minden döntéshozót, legyen bár közjogi méltóság, vagy egyszeri színházigazgató. Akit lecserélni nem lehet azonnal, azt oda, farmagasságba kell lenyomni. Ha nem megy össze magától, hát fenyegetni, zsarolni, gyalázni muszáj. És röhögni rajta.

Az ő országukban sikeres csak velük, meg általuk lehet bárki. Ha magától az, jönnek és elveszik, amit felépített. A felét legalább. Az érvényesüléshez a napfényt kerülő háttéremberekkel kell jóban lenni. Vagy ha jóban nem, hát fizetni nekik.

Különben kicsinálják, ellehetetlenítik, kivéreztetik. És persze röhögnek rajta.

Ha lenne ilyen ország, az nem a mi Magyarországunk lenne. Ha mégis hagyjuk, akkor megérdemeljük, hogy kiröhögjenek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!