Csak arra keresi a választ, hogy „mit”, nem foglalkozik azzal, hogy „hogyan”. Pedig ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb – egy fültanú mesélte nekem, hogy egyszer, nem is olyan régen Orbán Viktor így beszélt Gyurcsány Ferencről.
Szigorúan zárt körben, a nyilvánosság előtt kényesen kerülte az ilyen kimért és konszolidált megfogalmazást. Nincs módom ellenőrizni, valóban elhangzott-e ez a mondat Orbán szájából. Ettől még a gondolat megfontolásra méltó. Leegyszerűsítő, de nem alaptalan állítás a kormányzás lényegéről. Úgy a jó, ha a két kérdésre – mit és hogyan – egy időben születik válasz. Ha ennek hiányát Orbán – állítólag – felrótta az elődöknek, nyilván maga igyekszik másként tenni. A Széll Kálmánról elnevezett terv jó alkalom, hogy megmutassa, miként áll „mit” és „hogyan” dolgában.
Mit? Erre a kérdésre elfogadható választ adott – emberiességi okból kerülném a megújítási és újjáépítési program elnevezést, az ehhez hasonló kommunikációs maszlagot, nevezném annak, ami –: az Orbán-csomag. Hogy a főirány jó, az onnan tudható, hogy semmi újdonságot nem tartalmaz. „Az államháztartást ki kell egyensúlyozni. A kincstárat fel kell tölteni. Mérsékelni kell a közterheket. Az arrogáns közalkalmazottakat meg kell fékezni. (…) Az embereknek újra meg kell tanulni dolgozni, és ne azt várják, hogy az állam tartsa el őket”. Ki mondta? Apróbb stilisztikai cizellálással mondhatta volna bárki az elmúlt húsz évben, Antalltól Bajnaiig. De ezeket a mondatokat speciel kétezer évvel ezelőtt mondta bizonyos Cicero. Nil novi sub sole, nincs új a nap alatt, hogy stílusosak legyünk.
A kormány kérlelhetetlen éléslátással mutat rá olyan problémákra, amelyek húsz éve ismertek, és amelyek kezelésével az elődök is megpróbálkoztak. Eljutottak valameddig, de nem jutottak elég messzire. Politikailag pedig rámentek. Sikertelenségük egyik, ha nem a legfőbb oka, Orbán és a Fidesz elmúlt nyolc- évnyi fékevesztett változásellenessége. Konkrétan mondta és átvitten sugallta: fájdalmas változások és kényelmetlen alkalmazkodás nélkül is megteremthető a stabil és növekvő gazdaság, igazságossá és hatékonnyá tehetők az állami újraelosztás rendszerei. Ilyen állat márpedig nincs. A Széll-terv ennek beismerése, egy sunnyogva, sompolyogva előadott őszödi beszéd.
Az Orbán-csomag nem csak a Fidesz reformellenes politikáját, de az elmúlt kilenc hónap kormányzati retorikáját is felülírja. Nincs itt semmiféle forradalom, meg új politika, az van, amit az elődök iránynak kijelöltek, amihez hozzákezdtek. Nincs itt semmiféle szabadságharc, csak késleltetett – és indokolt – megrettenés a leminősítéstől, és az ebből fakadó piackonform és hitelminősítő-barát beszéd. Nincsenek itt semmiféle keleti szelek, csak a magyar Széll. Nincs magyar modell, alkalmazkodás van. De legalább az ész és értelem szabályaihoz alkalmazkodunk végre, a fő célok tekintetében legalábbis, ez is valami.
Hogyan? Erről a kormány keveset beszél. Néhány londoni elemzőt megtiszteltek egy 180 oldalas részletes kifejtéssel, mi, magyar polgárok, a csomag cipelői, ilyet nem érdemlünk a kormányunktól. Talán nem vagyunk rá méltók. De lehet, hogy csak félnek tőlünk, mert még a végén hangot adnánk aggályainknak, és akkor mi lesz. De nekem van egy sejtésem: valójában halovány fogalmuk sincs, hogyan fogják ezt megcsinálni. Nincs ma szakértő, aki szerint meg lehetne kurtítani a gyógyszerkasszát százmilliárd forinttal. Nincs ember, aki meg tudná mondani, honnan lesz munkája a munkaerőpiacra visszavezetni kívánt százezer rokkantnyugdíjasnak. Nincs közgazdász, aki osztaná Matolcsy György prognózisát a hatszázalékos gazdasági növekedésről, pedig az egész csomag sikere ezen nyugszik. A kormányzati tapasztalat is mondatja velem: erősen kétséges, hogy a MÁV és a Volánok összevonásából elérhető-e ilyen rövid távon a kívánt megtakarítás. Ha abból indulunk ki, hogy a kormány a saját korábbi 29 pontjából fakadó költségcsökkentést sem volt képes önmagán érvényesíteni – pedig ahhoz tényleg elegendő lett volna az akarat –, akkor végképp indokoltnak tűnik a szkepszis a „hogyan” tekintetében.
A kormány arra készül, hogy lassan, napról napra bontja majd ki az igazság minden szeletét, hogy egy klasszikust idézzek. A rossz hírektől Orbán elmenekül, azt minisztereire hagyja. Vajon tényleg azt hiszi, hogy megúszhatja? Hogy majd szegény kirúgással fenyegetett Matolcsyt, netán megboldogult Széll Kálmánt fogják kárhoztatni helyette? Ő meg csak „szimbolikus, rendszerszerű nyilatkozatokat tesz”. Miként egy blogger írta, képzeljük el, ahogy Churchill a háborúba való belépéskor a béke nagyszerűségéről szónokol szimbolikusan és rendszerszerűen, majd hozzáteszi: most pedig miniszter úr beszél vérről, verítékről és könnyekről. Persze Churchill államférfi volt, és nem mellesleg megnyert egy háborút. És Orbán? Jobb, ha tudja: „mit” és „hogyan” dolgában felelőssége át nem hárítható.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
