Embertelen színjáték

 

A téma már megint a halálbüntetés, amit Orbán Viktor a héten újra bedobott a köztudatba, mondván, „napirenden kell tartani”. Hasonlókat mondtak fideszes és jobbikos politikusok 2012-ben is, amikor a Bándy Kata elleni gyilkosság háborította fel okkal az országot. Mi akkor a téma szakértőjét, Tóth J. Zoltán alkotmányjogászt szembesítettük a halálbüntetés-párti érvekkel, ő pedig tényekkel, adatokkal, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal válaszolt. Mást, újat ma sem lehet erre mondani. Interjúalanyunk is „pusztán” annyit tesz hozzá a 2012-ben elmondottakhoz, hogy utólag már tudható: 2012 volt az az év, amikor a legkevesebb gyilkosság történt Magyarországon, és a szám azóta sem nőtt sokat – még mindig körülbelül a kétharmada annak, mint a rendszerváltás előtt, a halálbüntetés alkalmazhatóságának idején volt. Erre a kormányzati kommunikáció is felhívja időnként a figyelmünket, persze nem a halálbüntetés kapcsán, hanem amikor saját sikereit propagálja. 
Mi mindenesetre ugyanazt mondhatjuk, mint három éve: a halálbüntetést visszaállítani nem lehet, és nem is szabad!

– Meg kell különböztetni az erkölcsi és a logikai alapú érveket – kezdte Tóth J. Zoltán alkotmányjogász. – Ha például valaki erkölcsi elvként azt vallja, hogy mindenki azt érdemli, amit ő is tett, akkor a halálbüntetést logikus következménynek tekinti, mert az ő világképébe ez illik bele. Ha valaki szerint viszont az élet olyan szent és magasztos érték, hogy senkit nem lehet tőle megfosztani, még azt sem, aki szántszándékkal elvette mások életét, akkor egyértelműen a halálbüntetés ellen fog állást foglalni. Ezek a gondolatok nem vitaképesek egymással. Ezeket nem lehet tényekkel alátámasztani. Amit lehet, azok az empirikus és a logikai érvek, amilyen az elrettentő hatás vagy a justizmord, azaz a téves bírói ítéletek lehetősége, az életfogytiglani szabadságvesztés elégséges visszatartó ereje vagy éppen a gazdaságossági szempontok.

– Akkor talán kezdjünk is a számolással, az adófizetői szemponttal. Akik ezzel érvelnek, igazságtalannak gondolják, hogy egy gyilkost élete végéig eltartson az állam.

– Első hallásra megdöbbentőnek tűnik, de a számítások azt mutatják: a halálbüntetés megléte drágább, mint ha az nem része a jogrendszernek. A halálbüntetés rendszerének fenntartásához fokozott garanciák szükségesek, és ezek mind megdrágítják az eljárást: a szakértők bevonása, a megismételt eljárások, általában a sokkal alaposabb bizonyítás, a halálsoron való szigorú őrzés és a kártérítési összegek is jelentősebbek. A fokozott eljárási garanciák azokban az ügyekben is szükségesek, ahol nem szabnak ki végül halálbüntetést. Az Egyesült Államokban például azokban az államokban, ahol ezt megtehetnék, a gyilkossági ügyek 99 százalékában végül mégsem ítélik halálra a vádlottakat.

– Akkor talán hatásosabb az elrettentés érve.

– Csakhogy az elrettentő hatás a legtöbb esetben nem működik, hiszen általában olyan bűnelkövetőkről van szó, akikre nem hat ki a büntetési tétel nagysága abban a szituációban, amikor a gyilkosságot elkövetik. A magyar jogban az erős felindulásban elkövetett emberöléseknél – amelyeket korábban sem büntettek halállal Magyarországon – esély sincs arra, hogy az illető végiggondolja tettének a következményeit. A mérlegelés akkor sem vagy csak részlegesen valósul meg, ha az elkövető alkoholos befolyásoltság alatt követi el a bűncselekményt. Nem rettenti el a halálbüntetés azokat, akik szellemileg visszamaradottak, sem azokat, akiket szexuális ösztön hajt. Aztán vannak az öngyilkos gyilkosok, akik kifejezetten úgy követnek el gyilkosságot, hogy utána magukkal is végezni akarnak. Ilyen eset évente többször előfordul, például szerelemféltésből. És a legfontosabb, hogy idetartoznak azok, akik úgy követik el az előre kitervelt emberölést, hogy biztosak abban, őket úgysem kapják el. Számukra is mindegy, hogy halálra vagy életfogytiglanra ítélik őket. Mégis ez az a kategória, ahol az elrettentő hatásnak lehet valami létjogosultsága. Az nem jelenthető ki, hogy a világon még soha senkit nem rettentett el a halálbüntetés. De nincs olyan katalógus, amelyik számba venné, hogy mekkora ez az arány, mivel az emberölési esetek csak igen kis százaléka előre kitervelt, és ennek is csak egy kis része lehet az, ami nem valósul meg a legsúlyosabb szankció miatt.

– Ha egy embert is el lehet rettenteni egy gyilkosságtól, akkor már van létjogosultsága a halálbüntetésnek – mondják a pártolók.

– Ez valóban jól hangzó érv, de vannak, akiket a kivégzések brutalizációs hatásából fakadóan ölnek meg, és az ártatlanul kivégzettek száma sem elenyésző. Nézzük az előbbit: az 1907 és 1963 közötti amerikai statisztikákat vizsgálva azt találták, hogy minden egyes kivégzés után közvetlenül plusz két emberölés történt. A kivégzés ugyanis azt az üzenetet közvetíti a potenciális gyilkosoknak, hogy az erőszak megengedett, hiszen az állam is alkalmazza. Egy másik felmérés arra jutott, hogy az elrettentő és a brutalizációs hatás együtt szerepel: az első néhány kivégzésnél a brutalizációs hatás erősebb. Ahogy az állam egyre több és több kivégzést hajt végre, úgy erősödik az elrettentő hatás. A modern demokratikus jogrendszerekben egyébként viszonylag ritka a halálbüntetés, két nagy kivétel az USA több állama és Japán, ezek közül is az Egyesült Államokban olyan mértékű a kivégzések száma, ahol ez jól vizsgálható. Itt a halálbüntetés kvázi „visszaállítása” óta 140 halálraítéltről derült ki, hogy ártatlan, őket végül nem végezték ki. De ha ezt a 140-et összevetjük azzal, hogy 1300 kivégzés volt, akkor nagyjából minden tizedik kivégzettre jut egy ártatlanul halálra ítélt. És akkor azt nem is tudjuk, hány ártatlant végeztek ki, hiszen a halálos ítélet végrehajtása után csak nagy ritkán tesz valaki erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ezt kiderítsék. De voltak tévedések itthon is, például Pusoma Dénes ügye, azé a férfié, aki úgy töltött 26 hónapot börtönben, hogy nem követte el azt a gyilkosságot, amivel megvádolták. A martfűi kéjgyilkost is halálra ítélték, aztán kiderült, hogy nem ő volt az elkövető. Nemcsak a bíró vagy az esküdtszék hibázhat, elfogult lehet az ügyész, de gyenge lehet az anyagilag nem motivált kirendelt védőügyvéd szereplése is, és tévedhet a szakértő is. Az emlékezetes Zsanett-ügyben például két teljesen ellentétes szakértői vélemény született, vagyis legalább az egyik biztosan tévedés.

– Milyen állomásai lennének annak az útnak, amelynek végén a halálbüntetés visszaállítása áll?

– A felvetés is irreális, a politikusok is pontosan tudják, hogy nem lehet visszaállítani a halálbüntetést. Az alkotmányt több ponton módosítani kellene. Az alkotmány ugyan nem mondja ki kifejezetten a halálbüntetés tilalmát, de az az Alkotmánybíróság szerint az élethez való joghoz kapcsolódik, és emiatt alkotmányellenes. Van egy olyan kitétele is az Alaptörvénynek, hogy tilos a kínzás, illetve más megalázó, embertelen bánásmód vagy büntetés. Elég nyilvánvaló, hogy a halálbüntetés embertelen. A legfontosabb, legerősebb alkotmányi vonatkozás, hogy Magyarország biztosítja a nemzetközi és a belső jog összhangját. Márpedig a vállalt nemzetközi egyezmények egyértelműen kimondják, hogy tilos a halálbüntetés. Csatlakoztunk az Európa Tanács Római Egyezményéhez, és aláírtuk a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát is. Az Európai Unió tagjaként pedig vonatkozik ránk az uniós Alapjogi Charta, amely egyértelműen kimondja, hogy senkit sem szabad halálra ítélni és kivégezni. Magyarország helyzetében a halálbüntetés visszaállítása politikailag egyenlő lenne az öngyilkossággal. Ma Európában ténylegesen csak Fehéroroszországban van halálbüntetés. Remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy megéri kilépni az Európa Tanácsból meg az Európai Unióból azért, hogy évente pár embert kivégezhessünk!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!