Lélegzetelállító felvételt készített a Holdról Francsics László, és ezzel kategóriájában elnyerte a nemzetközi Az év csillagászati fotósa 2017 címet. A filozofikus érdeklődésű alkotó célja az volt, hogy szabad szemmel láthatatlan világot jelenítsen meg a képen, amely egy fővárosi társasház erkélyéről készült.
– Hogyan találta a témát?
– Kiválasztottam egy kicsi részletet a Hold felszínén, egy jól ismert krátert és környezetét, szűk képkivágásban. Ez a terület egy jó 100 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomait viseli; a Földön akkor még a dinoszauruszok éltek. A becsapódás létrehozta a krátert, majd a visszahulló törmelék nyomán fényes sávok, úgynevezett sugársávok keletkeztek. Ezt az ok-okozati összefüggést, a másodlagos struktúrákat akartam megörökíteni.
– Gondolom, nagyon kifinomult berendezésekre volt szüksége.
– Saját építésű távcsövet használtam, azonkívül csupa hozzáférhető eszközt, köztük magyar gyártmányúakat. Egy 25 centiméter átmérőjű, 1 méter fókusztávolságú tükrös távcsővel dolgoztam, ezt a fókuszt egy nyújtólencsével 6 méterre növeltem. Ez így gyakorlatilag egy hatalmas teleobjektív.
– Aztán megnyomta a gombot, és kész is volt a díjnyertes fotó?
– Ennél azért egy kicsit bonyolultabb. Teliholdkor fotóztam, amikor az égitest felszíne gyakorlatilag napsütötte táj. Először egy CCD-kamerával két perc alatt több mint 10 ezer felvételt készítettem fekete-fehérben, mert úgy jobb a képminőség. Egy szoftver segítségével kiválasztottam a pár száz legjobban sikerült kockát, azokat, amelyekbe a legkevésbé zavart be a légkör. Így ezek átlagából egy rettentően éles képet kaptam. Ezután színes fényképezőgépet illesztettem a távcsőre, azzal készítettem 50 kisebb felbontású fotót, teljesen hagyományos módszerrel. Ezekből is készült egy átlag, felerősítve a színeket. Fontos, hogy nem photoshop: a színek valódiak, a Hold ugyanis csak szabad szemmel látszik szürkének. Végül ebből a kettőből hoztam össze a végleges képet, amely a fekete-fehér fotókból kapta a részletességét, a második szériából a színeit.
– Mindezt mennyi idő alatt?
– A fotózás 20-30 percig tartott. Ma már a számítógép is gyorsan dolgozik, szóval összesen úgy másfél óra lehetett. De ha idevesszük a szükséges tapasztalatok megszerzését, a távcső építését, az eljárás kidolgozását is, akkor 4-5 évnyi munkám van ebben a képben.
– Ha nem indiszkrét a kérdés, ugye, nem az égbolt fényképezéséből él?
– Egy építészirodában dolgozom, családi házaktól az ipari épületekig sok mindent tervezek. A fotózás a hobbim, vagyis inkább a szenvedélyem.
– Nagyon drága szenvedély?
– Korántsem annyira, mint sokan képzelik. Nagyjából 2 millió forintot költöttem a felszerelésemre, azt is apránként, csaknem egy évtized alatt, és még sokáig használható marad. Tehát jóval olcsóbb hobbi ez, mint például egy himalájai expedíció. A csillagködöket általában délszaki országokból vagy hegységekből, például a Mátrából szokták fényképezni a nagyvárosi fényszennyezés miatt, én viszont a lakásom erkélyéről fotóztam, a harmadik emeletről, Budán. Szóval egyetlen extra volt az egészben: az ötlet.
Francsics László 33 éves. Már gimnazistaként lelkes hobbifotós volt, amikor egy osztálytársa megismertette a csillagászattal. A két érdeklődési terület hamar összetalálkozott, azóta, immár másfél évtizede fényképezi az égboltot. Műegyetemista korában magával ragadta a természeti struktúrák szépsége, „a világ konstrukciójának filozófiai értelmezése”.
108 millió
évvel ezelőtti becsapódás hozta létre a díjnyertes fotón látható bemélyedést a Hold felszínén. Tycho Brahe dán csillagászról Tycho-kráternek nevezték el. 
Egy másik magyar asztrofotós, Papp András második helyezést ért el a rangos nemzetközi pályázat Csillagok és csillagködök kategóriájában. Díjazott felvétele koncentrikus körökben örökítette meg az égitestek útját egy úgynevezett sziderikus nap (23 óra, 56 perc és 4 másodperc) alatt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!