Százmilliókat nyúlhatnak le a sokat kampányoló, de keveset adományozó szervezetek a valódi munkát végző civilek elől. Bódi György nonprofit szakértő szerint a visszaélések ritkák, de így is sokat ártanak. Az adózók alig több mint fele rendelkezik adójának 1 százalékáról, pedig annak a pénznek nem csak az államnál lenne jó helye. Lapunk munkatársai most elárulják, hogy kinek és miért adják 1 százalékukat.
– Sok még az üresen hagyott rubrika a civileknek adható egy százalék esetében? – kérdeztük Bódi György civil szakértőt.
– Az egykulcsos adó bevezetése sok pénzt húz ki az egyszázalékos felajánlásokból élő civil szervezetek zsebéből, és az adózóknak még mindig csak 58 százaléka rendelkezik a civileknek juttatható adományról. A szervezeteknek felajánlott 1 százalékok értéke 2009-ig folyamatosan emelkedett: akkor meghaladta a 10 milliárdot az adományok összértéke, és 5600 forint jutott egy adófizetőre, 2010-ben az összeérték 10 milliárd alá csökkent, és átlagosan 4800 forintra zuhant. Ezért is lenne fontos, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk egy százalékáról.
– Hogyan döntünk az egy százalékról?
– Négy fő motiváció van. Az első a gyerek; a gyerek óvodája, iskolája, illetve az azt támogató alapítványok. Ezek nyilván megszólítják a szülőket, hiszen szükség van a támogatásukra, és persze a szülők is szívesebben adományoznak úgy, hogy látszik, mire megy el a pénz. A második nagy csoport a betegeké: ők azoknak a kórházi alapítványoknak utalnak, amelyekben meggyógyították őket. Nagyon sokan annak az egyesületnek utalnak, amelynek maguk is tagjai: oda járnak sportolni, ott töltik a szabadidejüket, ott végeznek önkéntes munkát. Ez a három közvetlen kapcsolatot jelent. A negyedik motiváció emocionális: jellemzően az erős kampány hatására, érzelmi okokból dönt úgy az adózó, hogy pont annak a szervezetnek adja az egy százalékát. Például a Rex Kutyaotthon Alapítvány, vagy a Gyermekrák Alapítvány hirdetései nagyon erősen hatnak az érzelmekre.
– Vannak, akik éppen ezt használják ki: „lemásolják” a nagy támogatottságú alapítványok nevét, és vagyonokat költenek érzelmes hirdetésekre, így gyakorlatilag lenyúlják az ismert szervezeteknek szánt pénzt, amelynek végül csak egy kis részét juttatják el azokhoz, akiknek a nevében adományokat kérnek. Ez egy új biznisz?
– Az egy százalékok esetében minimálisak a visszaélések, mégis hatalmas károkat tudnak okozni. A civil szervezetek túlnyomó többsége csak kis összegeket kap. Statisztikák szerint a legsikeresebb hatszáz szervezet elviszi a mintegy tízmilliárd forintnyi felajánlás felét, s a többi – amely a szervezetek 98 százalékát jelenti – osztozik a maradékon. Sajnos egy-egy botrány is elég ahhoz, hogy visszavesse az adományozási kedvet, ezért a civil szervezeteknek érdekük a tisztességes eljárás. Korábban is volt már példa visszaélésre, de szerencsére nagyon ritkák az efféle pénzlenyúlások.
– Honnan tudhatom, hogy jó helyre kerül a pénzem?
– A NIOK Alapítvány adatbázisában és az adóhatóság honlapján is elérhetőek az előző év adatai. Tavaly már 32 ezer civil szervezet között oszlottak meg az adományok. Ha köztük van az általam választott alapítvány vagy egyesület is, akkor jó szívvel írhatom őket az adóbevallásba, mert már tavaly is megfeleltek az előírásoknak. A kérdés, hogy mire fordítják ezt a pénzt. Korábban a bevételek harminc százalékát költhették szervezeti működésre, hetvenet pedig a tevékenységükre kellett fordítani. Ma ez az arány fele-fele, és három évig tartalékolhatják a bevételeiket a szervezetek. A felhasználást viszont csak az adóhatóság ellenőrizheti, az adományozó nem lát ebbe bele.
Egri Gárdonyi Géza Színház
A kormányzati megszorítások a kulturális, művészeti életet is elérték, sok esetben ellehetetlenítve a legjobb, legnépszerűbb intézmények működését is. Kislányként rengeteg időt töltöttem az egri színházban. Meghatározó élmények kötnek a kulisszák mögötti világhoz, amelyben sokat bóklásztam annak idején. Mindig szívesen emlékszem vissza az ottani előadásokra. Abban a reményben adom nekik az 1 százalékomat, hogy még sok generáció kislányai és kisfiúi élhetik át mindezt.
(Kiss Orsolya)
Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
A kiemelten közhasznú szervezet 1999 óta segíti a súlyos beteg gyermekeket és családjaikat játékos tornaórákkal, jogsegélyszolgálattal, Mama-lakásokkal, orvosi tanácsadással, szabadidős programokkal. Azon dolgoznak, hogy az orvosi eljárásokat kiegészítve a gyerekek könnyebben vészeljék át a kórházban töltött időt, és igyekeznek a gyógykezelés idején is a lehető legjobb életminőséget biztosítani számukra. Ráadásul a pár éve alapított Daganatos Gyermekekért Alapítvány
a névazonosságból adódóan sok százmillió forintot happolt el tőlük, aminek jó része aztán – újságcikkek tanúsága szerint – nem is a rászorulókhoz került.
(Krausz Viktória)
Bátor Tábor Alapítvány
Az emberben felébred a természetes gyanakvás, mikor beteg, rákos gyerekekkel foglalkozó egyesületek kérik plakátokon, hirdetéseken az adó 1 százalékát. Vajon jó helyre megy a pénz, jól használják fel, és tényleg eljut a gyerekekhez? A Bátor Tábor akkor győzött meg, mikor megismertem néhány fiatal önkéntest, akik hihetetlen lelkesedéssel és szeretettel készültek
a súlyos, krónikus, daganatos beteg gyerekek ingyenes táborára, hogy nyolc napon át minél több felejthetetlen élményben legyen részük a sokat szenvedett lurkóknak.
(Szabó Kata)
Magyar Vöröskereszt
Nem csak szavakban humanitárius szervezet. A világ és az ország legnagyobb katasztrófái áldozatainak, a szociálisan leginkább rászorulóknak gyűjt segélyeket. Menekülteknek segít, politikai és katonai összecsapások miatt szétszakadt családokat hoz össze. Betegeknek, sérülteknek szervez véradásokat. Elsősegélynyújtásra, csecsemőgondozásra,
mások megmentésére, mások egészsége megóvására tanítja a fiatalokat.
(Vasvári G. Pál)
Tappancs Állatotthon Alapítvány
A szívem szakad meg, mikor látom a közösségi oldalakon,
hogy kóbor kutyáknak gazdát keresnek, de a kényes-szépséges perzsa macskám miatt nem fogadhatok be egyet sem. Ilyenkor sóhajtok egyet, és megfogadom, hogy amint kertes házba költözöm, azonnal megyek egy kis jószágért a Tappancs Állatotthonba. Májusban egy kicsit enyhülni szokott a lelkiismeret-furdalásom: amíg kutyust nem is vihetek haza,
egy százalékot legalább adhatok a menhelynek.
(Szűcs Ágnes)
Retriever Rescue Fajtamentõ Egyesület
Rozi már két éve négylábú társunk, pajtása cicáinknak. Kölyökként került menhelyre a „főleg” golden retriever jellegű kutyus: a fajtamentők kihozták, ideiglenes befogadókhoz vitték, majd fotóival és paramétereivel együtt felkerült a netre. Egy pillantás elég volt beleszeretni! Nekik adom Rozi miatt is az szja egy százalékomat.
(Gündisch Mónika)
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Furcsán hangzik, de kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a madarak mellett felhívják a figyelmet a sündisznók védelmére is. Kevesen tudják, de a sün 1901 óta védett állat. Sok helyen, még a panelházak sűrűjében is találkozhatunk velük, amint a szürkületben szedik apró lábaikat. A mi kerületünkben is rengeteg süni lakik, de sajnos egyre több elütött példánnyal is találkozunk. Ezért tartom fontosnak, hogy ez a kedves és vicces állat nagyobb figyelmet kapjon.
(Diószegi-Horváth Nóra)
Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány
Ebben az indiai jógaiskolában tanulok már hosszú évek óta, így egy nagy Hari Óm kíséretében küldöm nekik az 1 százalékomat, minden évben, mert tudom, hogy olyan dolgokra fordítják a felajánlásomat, amik számomra fontosak: például rászorulók segítésére, ingyenes jógaórákra kórházakban és iskolákban.
(Váraljai Viktória)
Elveszett Állatok Alapítvány
Az óbudai Család utcai rendelőbe menni egész estés program: a főváros legtávolabbi pontjáról is hoznak ide állatokat. Sajátot vagy gyakran gazdátlant: nemegyszer a kerítéshez kötötték a megunt vagy talált jószágokat. Őket eleinte saját költségén látta el a rendelő, és igyekezett gazdát találni az elhagyott állatoknak, majd létrehozták az alapítványt, amely a szociálisan rászoruló gazdiknak is segít, mert pénzhiány miatt sem hagynak ellátatlanul semmilyen kedvencet.
(Nagy Szilvia)
Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete
Családunk érintettsége okán ajánlom föl adóm 1 százalékát ennek a civil szervezetnek. Az egyesület elsősorban azokat
a szülőket tömöríti, akiknek – súlyos hallássérült – gyermekei cochleáris implantátumot kaptak. Ezzel a beültetett készülékkel a gyermekek (és persze hallását vesztett felnőttek is) képesek (újra) megtanulni hallani és – prelingvális halláskárosodás esetén – beszélni.
(Rácz I. Péter)
A legtöbb támogatást szerző alapítványok élbolya gyakorlatilag évek óta változatlan. Kivéve, hogy a Daganatos Gyermekekért Alapítvány (DGYA) felbukkanása előtt az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány, valamint az ugyanazokhoz az alapítókhoz kötődő Gyermekmentő Támogató Alapítvány létrejöttét megelőzően a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány (gyermekmento.hu) kapott sok pénzt. Mivel a „replika-szervezetek” sokat költenek internetes kampányra, a nevek hasonlósága miatt sokan úgy adták nekik a pénzüket, hogy nyilvánvalóan nem rájuk gondoltak. Az utóbbi hetekben a Magyar Narancs és a Heti Válasz is hosszú cikkeket írt a visszaélésekről. Például arról, hogy bár a bíróság jogerősen eltiltotta a névhasználattól a DGYA-t, annak honlapja jogsértően is tovább működik, és a keresőprogramok is első helyen dobják ki az „1 százalék” beírásakor. Civil szervezetek arra panaszkodnak, hogy a két új alapítvány miatt ők is kénytelenek internetes hirdetésekre költeni, ahelyett, hogy a pénzt azok kapnák, akiken segíteni akarnak.
Oltalom Karitatív Egyesület
Idén még kevésbé kétséges számomra, hogy kinek ajánlom fel adóm egy százalékát, mint az elmúlt években. Hűséges adományozója és szimpatizánsa vagyok az Oltalom Karitatív Egyesületnek, amelynek fő profilja a hajléktalanellátás, és bár évről évre kísértésbe esem, hogy beteg gyerekek számára ajánljam fel a rendelkezésemre álló keretet, most – hogy egyházi státuszát, így az egyházaknak felajánlható 1 százalékot is elvesztette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az Oltalomhoz ezer szállal kötődő szervezet – ennek az egyesületnek a fennmaradása a tét.
(Kertész Anna)
Civil szervezeti top 5
Tavaly ezek az alapítványok kapták a legtöbb pénzt az adózóktól
➊ Daganatos Gyermekekért Alapítvány 338 millió forint
➋ Gyermekrák Alapítvány 234 millió forint
➌ Gyermekmentő Támogató Alapítvány 130 millió forint
➍ Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 120 millió forint
➎ Rex Kutyaotthon Alapítvány 99 millió forint
Élet és Irodalom
Az 1 százalékomat azoknak adom, akiknek mostanság a maradék 99 százalékból nem jut egy fillér sem. Pedig költenek az én adómból – és persze mindenki máséból is – jó sokat, csak valamiért nem arra, amit én tartok értékesnek. Inkább arra – és csak arra –, amit ők tartanak hasznosnak. Állami hirdetések súlyos milliárdjai hizlalják a kiválasztott keveseket. Akik megszolgálják, azokat. Akik szolgálónak sem most, sem korábban nem álltak, azoknak jó, ha egy jut a százból. Kell a fennmaradáshoz. Az élethez. És szüksége van rá az irodalomnak.
(Gál J. Zoltán)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!