Magyarországnak közömbös, hogy ki kerül ki győztesen Barack Obama és Mitt Romney párbajából? Erről, Európa amerikai megítéléséről, valamint az elnökjelöltek esélyeiről Frank Tibort, az MTA doktorát, az ELTE Angol-Amerikai intézetének igazgatóját kérdezte lapunk.

„Feltételezhetően nem kötik túl nagy érzelmek az Egyesült Államokat Magyarországhoz, ezért hazánknak csak áttételesen fontos, hogy Barack Obama vagy Mitt Romney lesz-e a következő amerikai elnök” – nyilatkozta lapunknak Frank Tibor. Hozzátette azt is, hogy az általános véleményekkel ellentétben az országok egyes, közelinek tetsző pártjai között nincsen akkora affinitás: teljesen más koncepció, más értékek mentén szerveződik például az amerikai republikánus párt és a magyarországi jobboldal is. Az elnökjelöltek külpolitikai vitája kapcsán Frank Tibor megjegyezte, hogy a világban jelentős súlyponteltolódás ment végbe, minek következtében Európa háttérbe szorult. Magyarország a NATO tagjaként szövetségese Amerikának, és jelenleg kontinensünkön nincsenek nagy háborús veszélyzónák. Az USA most az arab országokra tekint aggodalommal. Európa szerepe azért is csökkent, mert alig állja a a világ más részeivel a versenyt, miközben az USA kereskedelmi kapcsolata erősödik az Európán kívüli világgal, elsősorban Kínával és Indiával. Az előbbi népessége néhány évtized múlva eléri a másfél milliárdot, utóbbié pedig az 1,2 milliárdot. Ez lehet az egyik legfőbb oka annak, hogy az elnökjelöltek külpolitikai vitájuk során gyakorlatilag nem tettek említést sem a NATO-ról, sem Európáról. Frank Tibor megjegyezte, hogy Mitt Romney esetében nem is várható el a széles körű külpolitikai tájékozottság, tekintettel arra, hogy igazából nem hivatásos politikus: eddig összesen egy ciklusban volt komolyabb politikai tisztsége, akkor Massachusetts kormányzója volt. Kérdés az is, hogy ki lesz az amerikai külügyminiszter és milyen apparátusa lesz, így például ki érkezik a budapesti amerikai nagykövetségre. A választások kimenetelével kapcsolatban Frank Tibor kezdettől úgy gondolja, hogy Obama fog nyerni, mert sokkal magasabb szintű gondolkodó és tájékozottabb a világ dolgairól, mint a jó üzletember tájékozottságával rendelkező Mitt Romney. Ráadásul Obama egy jelentős, 30 milliós kisebbséget képvisel. „Az amerikai elnökök eddig – elenyésző kivételével – mind egy sémát követtek: fehérek, angolszászok és protestánsok voltak. A kevés kivétel között volt például a katolikus Kennedy és a fekete bőrű Obama. Az USA a bevándorlók és részben a kisebbségek országa, Obama pedig a kisebbségek képviselőjeként vonul be a történelembe. Frank professzor hozzátette, hogy a kutatások szerint a választáskor ugyan az elnökjelöltek gazdasági kérdésekről alkotott véleménye a döntő, jelenleg meghatározó lehet, hogyan támogatják a Sandy hurrikán áldozatait. „Fontos kérdés, hogy a jelöltek empátiájukat kifejezve ellátogatnak-e a »szupervihar« sújtotta területekre, vagy az utolsó percekig folytatják a kampányolást.” Obama jelentőségét megemelik a hurrikán csapásai közepette megmutatkozó vezetői képességei és együttérzése. Úgy tűnik tehát, hogy most nem a kampány, hanem az emberi példaadás bizonyul fontosabbnak – és politikailag is hasznosabbnak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!