Az erő szolgál

A következő évek energiapiacát a kínálat fogja meghatározni, az emberiség pedig tisztább és olcsóbb energiát használ majd.

Azaz: a nap, a szél, a víz ereje, a föld hője egyre nagyobb szerephez jut a hagyományos, fosszilis hordozókkal szemben. Ám ez csak az egyik része a változásnak. Nem kevésbé forradalmi, hogy a fogyasztó egyre több forrás közül választhat, a kis és decentralizált, úgynevezett mikrogrid rendszerek valódi vetélytársai lesznek a hagyományos nagy szolgáltató vállalatoknak.

A technológiák fejlődése, például a hatékonyabb energiatárolás révén, tovább javítják a kilátásokat.


A világ még rászorul az atomra

Noha 2016 volt az első olyan év, amikor a megújuló vagy zöldenergiát (nap-, szél-, hő- és vízenergiát) jelentő beruházásokra többet költött a világ, mint a hagyományos, fosszilis energiával (szénnel, kőolajjal vagy földgázzal) kapcsolatosakra, a tiszta energia forradalmának robbanásszerű terjedését ma még számos technológiai nehézség lassítja. Az olcsóbb és tisztább megújuló energia térhódítása vitathatatlan, ám tény, hogy ma még a világ energiaigényének 80 százalékát a fosszilis és a nukleáris energia adja – foglalja össze kérdésünkre Holoda Attila energetikai szakértő. Egyelőre furcsa kettősség észlelhető, hiszen például Kína ma már önmagában többet költ a megújuló energiák kiaknázására, mint a világ többi országa összesen, ugyanakkor eközben 21 atomerőmű is épül az országban.

Az ázsiai országnak leginkább csak szén áll a területén rendelkezésre, a széntüzelésű erőművek szén-dioxid-kibocsátása az egekben van, nagyvárosai és iparterületei a szmog miatt gyakran nappal is elsötétülnek, így muszáj nyitnia a zöldenergia felé. Gazdasága viszont olyan hatalmas energiaigényű, hogy nem nélkülözheti a szintén zéróemissziós, tiszta nukleáris energiát. Kína energiaigénye a becslések szerint 2030-ra háromszor annyi lesz, mint Európáé, és hasonló ütemben növekszik India gazdasága, így szükséglete is. Atomerőművek tehát még jó ideig lesznek, sőt épülnek is, még ha a fukusimai atomkatasztrófa nyomán sok országban és egész Európában is a tiszta, ám nem veszélytelen és nem kockázatmentes nukleáris energia visszaszorítására tesznek lépéseket, méghozzá a megújuló energia javára. Csakhogy a megújuló energia hiába zöld, hiába tiszta, ha – az időjárás változatossága miatt – termelése nem egyenletes, a jelenlegi energiarendszerek, hálózatok pedig ezt a hektikusságot még nehezen tudják kezelni – hívja fel a figyelmet a szakember. Holoda Attila szerint ezért is lesz a közeljövő legnagyobb kihívása és a következő évek fejlesztésének iránya a jelenlegi energiatároló és -továbbító rendszereknek a megújuló energia sajátosságaihoz való igazítása.


Paksi bővítés kérdőjelekkel

Miközben a világ erre halad, Magyarország más utat választott: a következő 15 év legnagyobb beruházását a kormány a nukleáris energia terén tervezi. Holoda Attila azt mondja, a paksi bővítésről, Paks II orosz közreműködéssel és orosz hitelből történő megépítéséről széles körű, érdemi szakmai egyeztetés nélkül, idő előtti politikai döntés született. Eközben például Magyarországon hét éve semmilyen szélerőmű-beruházás nem volt, a napenergia hasznosítását pedig a kormány brutális adó- és adminisztrációs terhekkel sújtja – sorolja a szakember. Úgy véli, Paks II esetében a kormány szeme előtt alighanem csak a mintegy 4000 milliárd forintnyi elkölthető pénz lebegett, a szakmai érvek másod-, sőt harmadlagosak voltak.

Olyan szakmai kérdésekre sincs egyelőre válasz, hogy például 2026-ban, amikor a meglévők mellett elvileg már a két új paksi blokk is üzemel – a beruházás egyébként már most 22 hónapos csúszásban van az eredeti tervekhez képest –, akkor átmenetileg a hazai villamosenergia-szükséglet 70 százalékát Paks fogja termelni, ám ennyit az energetikai rendszer nem is biztos, hogy képes felvenni.

Ugyancsak kínzó kérdés a paksi beruházással kapcsolatban, hogy Holoda szerint könnyen lehet, „mire hatalmas befektetéssel elkészül, már az átadása pillanatában elavult lesz”. És még csak nem is feltétlenül technológiailag, bár a szakember szerint az építendő blokkok már most sem számítanak a legmodernebbnek.

„A ló másik oldalára sem érdemes esni, ne gondoljuk mindenről, ami orosz technológia, hogy az egyenlő Csernobillal, azóta fejlődött a technológiájuk és minőségbiztosítási rendszerük.” Ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy az oroszok harmadik generációs VVR–1200-as reaktorának prototípusát az oroszországi novovoronyezsi erőműben tesztelték, de csak két hétig üzemelt, utána le kellett állítani és azóta sem indították újra.

Gond továbbá, hogy mit kezdünk majd a régi paksi blokkok felszámolása után a nukleáris hulladékkal, a kiégett fűtőelemekkel, erre ugyanis alig van elkülönítve pénz, pedig „ez ezermilliárdokba fog kerülni közép- és hosszú távon, és a stadionok alá mégse temethetjük őket” – jegyzi meg Holoda Attila. Még nagyobb baj, hogy „úgy tervezünk 10 évvel későbbi átadásra és még további hosszú évtizedekre szóló élettartamra valamit, hogy az energiafelhasználás, az energiapiac változása és a technológiai fejlődés gyorsulása miatt nemhogy 10, de még két évre is nehezen látunk előre”. Jó példa erre Holoda szerint, hogy 10 éve, amikor 15 milliárd köbméter volt a hazai éves gázfogyasztás, úgy becsülték, hogy ez 2017-re 18 milliárdra bővül, ezzel szemben a korszerűbb fogyasztók és részben a megújuló energia terjedése miatt nemhogy nem nőtt, hanem 8 milliárd köbméterre csökkent a fogyasztás, és hasonló tendencia figyelhető meg a villamosenergia-fogyasztás terén is.

Ráadásul, miközben Magyarország az energiafüggőségének csökkentése jelszavával igyekszik önellátásra berendezkedni Paks II-vel, Európában az a trend, hogy nem nemzetállami, hanem összeurópai szintű ellátásban gondolkodnak.

„A svájci fogyasztót nem érdekli, hogy honnan, milyen forrásból van a gáz, csak az érdekli, hogy van-e, így körülöttünk szinte mindenhol az önellátás helyett a máshonnan érkező energiát szállító infrastruktúra fejlesztésére koncentrálnak.” Azt Holoda is elismeri, hogy a régi paksi blokkok kieső energiatermelését ennyi idő alatt tisztán megújuló energiával nem lehetne pótolni, még ha a pénzből rengeteg napés szélerőművet is lehetne építeni, de szerinte érdemes lenne például a Mátrai Erőmű 2020-as kényszerű leállítása helyett elgondolkodni annak korszerűsítésén és továbbműködtetésén, ahogy például a kapcsolt energiatermelésben (ilyen például a távhő maradékhőjének hasznosítása) is lenne fantázia. Nem beszélve arról – folytatja –, hogy Paks II a magas költségek és az így termelt villamos energia drágasága miatt hosszú távon jelentős állami dotációval tartható csak fenn.
(A Greenpeace Magyarország becslése szerint Paks II üzemeltetéséhez akár évi 285 milliárd forint állami támogatásra is szükség lehet.)

A várakozások szerint a paksi áram előállítási költsége megawattóránként 106 euró körül alakulhat, míg ugyanez a földgáztüzelésű erőműveknél 60 euró, a szélerőműveknél is bőven 100 euró alatti, nem beszélve az importáram 30-40 eurós áráról.


Olaj – most már harmadáron

Az utóbbi évek forradalmi változásai a világpiacon a palaolajjal kezdődtek, 2005 táján. Technológiai újítások, elsősorban a vízszintes fúrás tette lehetővé a régóta ismert hordozó gazdaságos bányászatát.

Az olcsó konkurencia pár év alatt megrendítette a nyersolajat a világpiacon: a hordónkénti ár 2008-as csúcsról (145 dollár) mára kevesebb mint a harmadára csökkent. Ebből a hazai autósok is érezhetnek valamicskét tankoláskor, habár nem túl sokat, mert Magyarországon a benzin árának nagyobbik része adó. Egyébként nem csupán a megújuló energiahordozók terjedése húzza lefelé az árakat. A modern technológiák alkalmazása forradalmasíthatja a hagyományos hordozók, például a kőolaj és földgáz kitermelését is. A gépesítés rengeteg munkahelyet tesz fölöslegessé. A tengeri fúrótornyokat jelenleg 100-200 munkás üzemelteti, hamarosan ennek a töredéke is elég lesz. Egyszerűbbé válnak a tenger alatti fúrások is, mégsem ettől válik igazán gazdaságossá a kitermelés. Az aktuális csodaszó: adatelemzés. A cégek egyre bonyolultabb algoritmusok segítségével analizálják bővülő adatbázisaikat, és ebből értékes következtetéseket vonnak le a kitermelési folyamat minden részére. Új olajmezőket találnak az elemzés segítségével, a meglévők kiaknázására milliónyi modellt futtatnak le a legjobb megoldásért.

Előre jelzik a berendezések várható hibáit, így a hirtelen leállások megelőzhetők „prediktív karbantartással”. És még ezernyi más módon észszerűsíthetik munkájukat. A kitermelés hihetetlenül hatékonnyá válik – és ettől remélhetőleg olcsó lesz az olaj is. Eközben a megújuló energiaforrások kiaknázásában élen járó Izland jó példa lehet másoknak is. Ott máris jóval több energiát termelnek, mint amennyire az országnak szüksége van, de nem érik be ennyivel. A szigetország nagyhatalom geotermikus energiában és az innovációban is. Vulkánjairól és gejzírjeiről híres, hiszen földlemezek találkozási pontján fekszik. A talaj alatt fortyogó kőzet hője munkára fogható. De hogyan?

A technológiát sokáig nem fejlesztették, mert éppen elég tiszta energiát adtak a folyók – Izland már az 1950-es években sem szorult szénimportra. A 330 ezres szigetnek nem volt számottevő ipara, amely használhatta volna a rengeteg energiát, mígnem a ’90-es évektől felfedezte magának az alumíniumgyártás. Az utóbbi negyedszázadban aztán nagyon belehúztak, részben amerikai befektetéssel tökéletesítették a módszereket. 1990 és 2014 között 1700 százalékkal növelték a geotermikusan nyert energia mennyiségét. Jelenleg az IDDP mélyfúró projekt a világ legkorszerűbb geotermikus erőművét építi. 4-5000 méter mélyre fúrnak le, ahol a víz 400 Celsius-fok fölött, úgynevezett „szuperkritikus állapotban” található. A technológia még gyerekcipőben jár, de ha beválik, az áttörés lesz: a Föld hője egyik legfontosabb erőforrásunkká válhat.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!