Az igazság utáni politika korszaka - Polly MacKenzie: 'A politika már csak ilyen'

– Ön ott volt a tűz körül. Hogy jött David Cameron miniszterelnöknek az a tragikusnak bizonyult ötlete, hogy tartsanak népszavazást az EU-tagságról?

– Cameron nyomás alatt volt. A parlamentben már folyt a vita arról, hogy Nagy-Britannia több nemzeti szuverenitásról nem mondhat le, és népszavazást kell kiírni, ha új alapszerződést fogadnak el az uniós tagállamok. A népszavazás ötlete egyébként nem volt új, Tony Blair munkáspárti miniszterelnök ígérte meg, hogy megkérdezi az embereket a Lisszaboni Szerződésről. Őt meg éppen a Liberális Demokrata Párt kényszerítette ebbe a helyzetbe.

– Miért kellett az alapvetően Európa-párti libdemeknek megkérdőjeleznie a szerződést?

– A politika már csak ilyen. Egy kis pártnak elő kell állnia valami különleges ötlettel, hogy a választók egyáltalán felfigyeljenek rá. 2007-ben Tony Blair felkarolta az ötletet, de végül nem váltotta be az ígéretét. De az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) teljesen lázba jött a gondolattól, és a 2014-es európai parlamenti választások számukra kedvező eredményei lépéskényszerbe hozták Cameront. A referendumra tett ígéret túlélési taktika volt.

– Mi volt erről a főnöke, Nick Clegg miniszterelnök-helyettes véleménye?

– Az elejétől kezdve arra figyelmeztette Cameront, hogy kicsúszhat a kezéből az irányítás. Hiába ígér tárgyalást az EU-val, fogalmuk sincs, miről lehetne egyezkedni. Mindenki azt mondta, hülyeség a népszavazás, de Cameron nem tehetett mást.

– Ha a 2015-ös választások után is kormányon maradnak, milyen stratégiát javasolt volna Nick Cleggnek a brexitkampányra?

– A konzervatívok kerek perec megmondták, a népszavazásból nem engednek. Ha jól szerepeltünk volna a választásokon, Nick akkor sem ment volna bele szívesen a koalícióba, mert ellenezte a referendumot. De ha kormányon maradunk, talán több pozitív üzenetet közvetíthettünk volna Európáról. Mert ahogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mondta, lehet folyton Európát szidni, de aztán ne lepődj meg, ha az emberek hisznek neked.

– Amúgy miért nem kerültek kormányra 2015-ben?

– Mert megígértük a lehetetlent. Az egyetemi tandíjak eltörlésével kampányoltunk az előző választásokon, de nem sikerült megvalósítani kormányon. Az embereknek joga van arra, hogy mérgesek legyenek, ha a politikusok nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeiket. Mi aztán első kézből tudjuk, mi a felelőtlen ígérgetés eredménye, amit a mostani népszavazás is igazolt. Hiába mondták, hogy megállítják a bevándorlást, és a kilépés miatt felszabaduló pénzzel a közszolgáltatásokat fogják fejleszteni. A piaci reakciókból már most látszik, hogy a következő években sokkal kevesebb lesz a rendelkezésre álló forrás.

– Miért lehetett ennyire megvezetni az embereket?

– Ez az igazság utáni politika korszaka. A probléma egyik oka a szabályozásban rejlik, mivel a politikai hirdetésekre más törvények vonatkoznak, mint a többi reklámra. Ha egy cég azzal reklámozza a samponját, hogy az arannyá változtatja a hajamat, akkor a céget a versenyhivatal megbünteti, és a reklámot nem lehet többé használni. A választási bizottságnak viszont nincs joga cenzúrázni a politikai hirdetéseket, de elég nehéz is lenne alkotmányos felhatalmazást adni valakinek arra, hogy megmondja, mi az igazság. Elvileg a választóknak kellene eldöntenie, de olyan világban élünk, mikor senki nem bízik semmiben. Nem tudom, hogy jutottunk idáig, és azt sem, hogyan mászhatnánk ki belőle.

– Miért lett a kampány egyik központi témája az uniós állampolgárok munkavállalása?

– A kelet-európai országok csatlakozásának Nagy-Britannia volt az egyik legnagyobb támogatója. Egyike volt annak a két országnak, amelyik azonnal megnyitotta a munkaerőpiacát az új munkavállalók előtt. Akkoriban én is jó ötletnek tartottam ezt. De mára kiderült, nem volt az. A társadalom nem állt erre készen.

– A gazdaságnak is ártottak a kelet-európai munkavállalók vagy csak a britek lelkének?

– Az elmúlt tíz év gazdasági növekedése részben a bevándorlóknak köszönhető. A költségvetés nettó befizetői voltak azok a fiatalok, akik hajlandóak több száz kilométerre utazni a szülőföldjüktől, csak hogy legyen belőlük valaki. A gond inkább a britek által érzékelt képpel volt, akik nem tudtak gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz. Kelet-Európa fiatal és ragyogó elmékkel segítette a brit gazdaság bővülését, de ezt igazságtalannak érezték azok a fiatal britek, akik nem tartoztak a legjobbak közé.

– Mit kellene a kormánynak tennie a bevándorlókat sújtó támadások ellen, amelyek a népszavazás után megszaporodtak?

– Gyűlölet-bűncselekménynek kellene neveznie, és ennek megfelelő büntetést kiszabni. De most nincs igazán kormányunk, akitől tisztánlátást várhatnánk. Elképesztő politikai válságban van az Egyesült Királyság. Minden terv nélkül ugrottunk le egy meredek szikláról. Egy normális kormány mondhatná azt, hogy a pokolba Európával, vagy épp törekedhetnének arra, hogy az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) csatlakozhassunk. Ugyanígy, kijelenthetnék, hogy minden uniós állampolgárnak joga van itt lenni, de azt is, hogy felülvizsgálják a tartózkodásuk körülményeit. Bármilyen stratégia jó lenne, csak legyen már végre valami!

– Kiválhat Skócia Nagy-Britanniából? Csatlakozhatnak Írországhoz az északírek?

– Nagyon nagy esélyét látom, hogy Skócia megszavazza az önállóságot. Az már érdekesebb kérdés, tud-e az EU-hoz csatlakozni, mert az a többi tagállam döntésén múlik. Észak-Írország helyzete sokkal kényesebb, mert Nagy-Britannia kilépésével a brit–ír határ az EU külső határává válna. Történelmi okokból nagyon rossz üzenete lenne, ha ellenőrző pontokat állítanánk fel a régióban. De Belfast és Liverpool közé sem lehet felhúzni egy határállomást. Rengeteg feszültségre lehet számítani, a Sinn Féin máris semmisnek tekinti a nagypénteki egyezményt. Észak-Írország békéje komoly kihívás elé néz, ami aggasztó, mert enélkül is van éppen elég terrorveszély mostanában.

– Van még visszaút az EU-ba?

– Erről álmodom. A legnagyobb esély erre akkor van, ha előrehozott választásokat írnak ki. Amire megvan az esély, amint a toryk és a Munkáspárt is vezetőt választ. Ha a teljes tagságot nem is kapjuk vissza, talán jó feltételekkel lehetnénk az EGT részei, vagy valamilyen megfigyelő státust kaphatnánk az EU-ban. A gond viszont az, hogy az EU-nak keményen meg kell büntetni Nagy-Britanniát, ha életben akad maradni, és elkerülni a dominóeffektust.

– Mi történik a brit pártokkal?

– A politikai vita még mindig a régi ideológiai törésvonalak mentén folyik, ami a munkásokat állítja szembe az értelmiséggel, a szegényeket a főnökökkel. De arról nincs konszenzus a hagyományos pártokban, hova álljanak a modern idők vitájában, ami arról szól, hogy egy ország elszigetelődjön-e vagy az integráció és az együttműködés mellett tegye le a voksát. Több értelme lenne, ha az új törésvonalak mentén szétszednék a pártokat, és újakat hoznának létre.

– Van erre esély?

– Lényegében ez történik most. Nem tudom, a konzervatívok képesek lesznek-e megmaradni egyben. A Munkáspárt épp most bomlik ketté. Igen valószínű, hogy az a 172 képviselő, aki szemben áll Jeremy Corbyn munkáspárti pártelnökkel, feláll, és megalapítja a másik Munkáspártot. A libdemeknek is új pártot kell alakítania. Az egyetlen megoldás az lehet, ha a pártok teljesen újradefiniálják magukat, és alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. A régi ideológia mentén már nem lehet a modern politikát folytatni.

– Hogyan lehetne felvenni a harcot az egyik legnagyobb ellenfél, a populizmus ellen?

– Minden a szükségletek hierarchiáján múlik. Az embereknek megfelelő munkára és lakásra van szüksége. Nagy-Britanniában hatalmas gond, hogy nincs elég lakás, ezért egyre emelkednek az ingatlanárak, közben meg az alsó 50 százalékba tartozó fizetések az elmúlt 14 évben nem emelkedtek. Ha egy jó élet alapjait mindenkinek meg lehetne adni, kevésbé lehetne őket felhergelni azzal, hogy más is jól él.

 

A walesi származású Polly MacKenzie Cambridge-ben diplomázott. Rövid ideig újságíróként dolgozott, majd 2004-től a Liberális Demokratákhoz igazolt.
2010-ben a konzervatívokkal kormánykoalícióra lépő párt miniszterelnök-helyettese, Nick Clegg legfőbb politikai tanácsadójának és szövegírójának nevezte ki az akkor 29 éves Pollyt.
A 2015-ös választási vereség után kiszállt a politikából, jelenleg a Money and Mental Health (pénz és mentális egészség) kutatóintézet igazgatója.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!