Nem Ciprus a bankbetétcsapolás precedense, inkább látványos premierről beszélhetünk. A nyilvános főpróbát ugyanis Izlandon tartották, csak ott senki sem ült a nézőtéren. Az európai perifériát fenyegető tőkekivonási hullámra azonban itthon is készülni kellene.
A ciprusi bankok előtt sorban állók elterelik a figyelmet arról a körülményről, hogy miközben egyetlen kérdésre választ kaptunk, egymás után sorjáznak az újabb aggasztó kérdőjelek. Mert azt ugye a héten megtudtuk, hogy a Ciprus–EU játszmában, melyet két egymás felé rohanó autóhoz hasonlítottak az elemzők, a ciprusiak lettek a „nyulak”, amennyiben „félrerántották” a kormányt. Utat engedve a látszólag precedensértékű válságkezelő lépésnek, s annak, hogy a bankbetétesek viseljék a bankmentés terhének egyharmadát. A bankbetétek megcsapolását még lehet szépíteni azzal, hogy csak a százezer euró fölötti betétek gazdái, tehát úgymond a gazdagok fizetik a cechet. De érdemes leszögezni, hogy Cipruson annyival drágább az élet és annyival magasabbak a fizetések az itthoninál, hogy a harmincmillió forint körüli „álomhatár” bőven belehasít az ottani középosztály „húsába”. Ráadásul a ciprusi precedens is csupán látszólagos, amennyiben a betétek terhére történő bankmentést már kipróbálta az unió éles körülmények között. Csak éppen nem vettünk róla tudomást, mert a kísérlet tényleg laboratóriumi méretű volt. Izland kicsi ország, s a befektetői klíma sem tudja ellensúlyozni az éghajlati nehézségeket, vagyis ott nagyobb külföldi felháborodás nélkül lehetett lecsapolni a bankbetéteket.
Izland és Ciprus után tehát joggal merül fel, hogy az unortodox válságkezelés mekkora teret nyert az Európai Unióban. Milyen következményei lesznek a ciprusi lépésnek Európa olyan feltörekvő gazdaságaira, mint például a miénk? Bár a kormányoldalon csábító lehet az a következtetés, hogy lám-lám, Brüsszel eltanulta a magyar módit és immár az EU-ban is polgárjogot nyert az unortodoxia. De ennél talán izgalmasabb, hogy a befektetők miként reagálnak. Ha ugyanis megindul a tőkekivonás, az „csomagban” történik, s egész országcsoportokat érinthet. Nagyon nehéz ezt megúszni, hiszen a világ számos csalogatóbb befektetési célpontot kínál az európai perifériánál.
Mit tudunk kínálni mi, magyarok? Nem sokat. Korábban a zéró közeli eurókamatok és a majdnem két számjegyű forintkamatok különbözete vonzotta a befektetéseket hozzánk. Ezt a rést mára összeszűkítette a „matolcsyzmus”. A kormány tagjai ugyan rendre próbálkoznak pozitív üzenetekkel, de az unortodox gazdaságpolitikában éllovas, a bankrendszerrel harcban álló adminisztráció részéről ez aligha hiteles. Talán még az extrafelárral kínált állampapírjaink a legvonzóbbak. Igaz, ennek két hátulütője is van. Az egyik, hogy végső soron az adófizetőknek kell kifizetniük a befektetők extraprofitját. A másik, hogy az erőltetett lakossági értékesítéssel a hitelezés lehetséges forrásait vonja el a hazai bankrendszerből a kormányzat. Lényegében kioltva a leszorított alapkamat hitelezést élénkítő hatását. Hogy egy felduzzasztott állami bank, amiről a hírek szólnak, önmagában képes lesz-e felpezsdíteni a kiszáradt magyar hitelpiacot? Erősen kérdéses.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!