Cikkünk a Magyar Polip 2 – A posztkommunista maffiaállam című, jövő héten megjelenő kötetben megjelenő tanulmány rövidített változata.

Az Orbán család vagyona körül számos megválaszolatlan kérdés van. Persze rendelkezésünkre állnak a miniszterelnök vagyonnyilatkozatai, de a „sohasem hazudtam” abszurditásával játszadozó Orbán Viktor kijelentéseinek hitelességét sok minden megkérdőjelezi. Ha el is hisszük, hogy az Orbán családnak csak annyi a vagyona, amennyi abból látszik, és nincs semmiféle visszaosztás, semmiféle titkos bankszámla Svájcban, akkor is nyitott kérdés, hová lesz és milyen célokat szolgál az az irdatlan sok pénz, amit a család körüli nemzeti nagytőkések évről évre profitként realizálnak.

Az elmúlt években megszilárdult az a vélekedés, miszerint Orbán Viktor maga nem oligarcha, hanem neki vannak oligarchái. A putyini modellnek való erőltetett megfeleltetés szerint a miniszterelnökpártelnök körüli, a párttal szorosabb-lazább kapcsolatban felnőtt oligarchák szabadsága nagyjából a feudális hűbérurak szintjén mozog. A legújabb fejlemények tükrében – részben legalább – megdőlni látszik ez a modell. Németh Lászlóné lecserélése a fejlesztési minisztérium éléről, a reklámadó, a mezőgazdasági támogatások átalakítása, az útépítő cégekre kivetendő utólagos adó terve, illetve az eddig a központi propagandához résmentesen illeszkedő médiumok kritikusabbá válása egyértelműen jelzik, hogy kitört a háború az eddig a család belső oligarchájaként számon tartott Simicska Lajossal – márpedig ilyen rebellió a putyini modellben nem képzelhető el. Ennek a mostani belharcnak a fő csapásiránya egyértelműen a fejlesztési források feletti rendelkezés megszerzése – nincs olyan magyar oligarchacég, amely számára ne lenne élet-halál kérdése az uniós finanszírozás.

Árnyalja a képet, hogy sajtóértesülések szerint Simicska Lajos számára a legnagyobb veszteséget nem annyira bizonyos jövedelmek elvonása, hanem a hozzá lojális bürokraták félreállítása, illetve „megfordítása” jelenti. Ugyanakkor feltesszük, ha az államélet illiberális átépítése kicsit tempósabban folyt volna, akkor a túl nagyra nőtt nemzeti nagytőkések egyike-másika ellen feltehetőleg már nálunk is folyna eljárás. (Ki lehetne a magyar Hodorkovszkij?) Hogy nem ez történt, az annak is a bizonyítéka, hogy az Orbán család körüli magyar nagytőkések kapcsolati hálózata sokrétűbb és bonyolultabb, mint akár egy hagyományos maffiacsalád szerkezete, akár a putyini Oroszország elitjének kapcsolatrendszere.

A magyar nagytőkések két mamutjával, Csányi Sándorral és Demján Sándorral most csak érintőlegesen foglalkozunk. Ők külön csoportot képeznek, nevezhetjük őket klasszikus vagy első generációs oligarcháknak. Közös vonásuk, hogy első kormányzása óta mindketten egyértelműen támogatták Orbánt, és – bár a viszonyuk meglehetősen hullámzó volt – valamiféle önállósága a két leggazdagabb magyarnak mindvégig megmaradt. A miniszterelnök időnként apró figyelmességekkel kedveskedik a két ősoligarchának, ám ezeket az apró ajándékokat komoly, büntetésszámba menően kedvezőtlen lépések előzték meg. Igazi kremlinológiai alapkérdés, hogy miképp érez a két nagyúr: elment-e Orbán velük szemben a végsőkig, vagy épp ellenkezőleg, baráti gesztusként értelmezik, hogy csak ennyire sarcolta meg őket. A kérdésnek a „fogadott család” idén nyáron megindult átrendezése ad jelentőséget: vajon milyen mértékben számíthat Orbán a két old school oligarcha lojalitására Simicska Lajossal vívott háborújában?

Önálló alakzat az oligarchatérképen a Simicska–Nyerges duó. Simicska, akinek a neve fogalommá vált, egyértelműen „belső körös oligarcha” volt az elmúlt huszonöt évben, sőt, bizonyos értelemben maga volt a legbelső kör. Csak sejtéseink lehetnek arról, miképp hálálta és hálálja meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) keretében elnyert sok százmilliárdnyi közbeszerzést a Fidesz két oligarchavezére: amíg a párt- és kampányfinanszírozást továbbra is az átláthatatlanság jótékony homálya takarja, addig esély sem nagyon van arra, hogy e sejtésnél többet lehessen tudni. Igaz, addig a gyanú árnyéka is marad.

Spori a szomszédból

Az új oligarchák csoportjában most nem teszünk említést a korszak legviccesebb újgazdagjáról, Mészáros Lőrincről. Azért nem, mert nincs az a megközelítés, amelyben a felcsúti intéző, a volt falusi gázszerelő, aki néhány év alatt az ország nyolcvannyolcadik leggazdagabb embere lett, önálló tényezőként lenne leírható.

Az előző ciklus legfurcsább politikai karrierjét nem is Mészáros, hanem Garancsi István mondhatja magáénak. Az általában ingatlanmilliárdosként emlegetett nagytőkés 2011-ben – egy évre – a kerékpáros és természetjáró turizmus fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott lett, majd egy évvel később megválasztották a Magyar Természetbarát (Természetjáró) Szövetség elnökének. Egyik tisztség sem az a kimondott lobbista pozíció, de Garancsinak feltehetőleg nem is ezek a legfontosabb feladatai. Tegyük hozzá, a miniszterelnöki figyelem itt is valóságos pénzesőt hozott: egy tavaly októberi bejelentés szerint a kormány 990 millió forintot biztosít a 22 ezer kilométernyi hazai turistaút-hálózat felmérésére. A volt miniszterelnöki megbízott tényleges, a rendszer lényegéből fakadó feladata sokkal inkább a fehérvári fociélet gatyába rázása, a Videoton FC menedzselése volt. A Videotonnak a felcsúti fociálom szempontjából kiemelt jelentősége van, hiszen a klub eredetileg a Puskás Akadémia NB I-es partnere, az akadémiáról kikerülő fiatalok szerencsés esetben a Videotontól kapnak szerződést – ahogy Orbán Gáspár is kapott 2011-ben.

Garancsi 2007-ben vette meg Videotont; saját bevallása szerint milliárdos nagyságrendű összeget költött rá – a Videotont működtető Fehérvár F. C. Kft. az elmúlt három évben közel 2,5 milliárd veszteséget termelt. Miért csinálja mégis? Egyrészt, mert ebben a rezsimben kötelezően választható feladat egy focicsapat szponzorálása azoknak, akik nagyon jóba akarnak lenni a legfőbb hatalmi centrummal, és nem olyan erősek még, mint Simicska. Másrészt Garancsi is tagja annak a viszonylag szűk körű oligarchaválogatottnak, amelyik elég gyakran látható a felcsúti stadion VIP-páholyában.

Értékét tekintve apró szívesség, amivel mindezeken túl Orbán Viktor kedvébe járt Garancsi István: annak, hogy a miniszterelnök fia az ő gellérthegyi lakásában lakik, inkább csak erkölcsi, mintsem anyagi jelentősége van. A gellérthegyi lakás használatánál nagyobb volumenű szívesség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) számára a Garancsi irányította pénzintézet, a Duna Takarékszövetkezet által eddig folyósított 750 millió forint hitel. Ferenczi Krisztina derítette ki, hogy két lépésben ekkora összegű jelzálogjogot jegyeztetett be a pénzintézet a Puskás Akadémia felcsúti, Fő utcai ingatlanára. A két szervezet közti kapcsolatnak ezzel nem szakadt vége: a Duna Takarék azóta is támogatója a FUNA-nak. Nézzük, milyen előnyökhöz jutott Garancsi István az Orbán-kormányok alatt. A nyilvánosan elérhető információk alapján három olyan ügyet ismerünk, amelyekkel a Videoton tulajdonosa jól, sőt, nagyon jól járt. Az első ilyen ügylet, a CD Hungary (CDH) megszerzése, tulajdonképpen az eredeti tőkefelhalmozást jelentette az ingatlanmilliárdos életében. 2002-ben az addig különböző pénzintézeteknél egyre magasabb beosztásokban dolgozó Garancsi Hernádi Zsolttal alapított húszmilliós törzstőkéjű cége, a Szinva 2001 Kft. lett a CD Hungary Rt. tulajdonosa. A bonyolult adásvétel-sorozat nyomán a cég néhány százmillió forint készpénz kifizetésével megszerezte azt az ingatlanvagyont, amelynek az értékét az ÁPV Rt. által megbízott értékbecslő 20-30 milliárd forintra tartotta. Igaz, a Szinvának az ügyletre felvett hatalmas hitelt törlesztenie kellett, de néhány állami ingatlanvásárlás gondoskodott a cég pénzügyi egyensúlyának zavartalanságáról. A CDH-t tavalyi mérlege szerint már mindössze 1,6 milliárd kötelezettség terheli, míg eszközei meghaladják a 9 milliárdot, az évet pedig 100 millió feletti mérleg szerinti eredménnyel zárta.

Mindezek fényében nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a következő állami extra bónuszra csak a következő Orbán-kabinet megalakulása után került sor. A takarékszövetkezetek államosítása, majd a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó Földhitel és Jelzálogbank (FHB) érdekkörébe történő átjátszása a magán-nyugdíjpénztárak államosításához fogható jelentőségű történet. Garancsit azonban az egész einstand nem érintette: egyetlenként a százöt takarékszövetkezet közül az irányítása alatt álló Duna Takarék (volt szövetkezet, most már Bank) mentesült az „integráció” alól.

De már a 2012-es év is hozott egy nemzeti ajándékot a Videoton tulajdonosának: a Magyarországi Energiakereskedő Zrt. (MET) botránya csak annyiban tér el a többi olyan ügytől, amelyben az állam szabályozói szerepével visszaélve juttat egyes cégeket versenyelőnyhöz, illetve extraprofithoz, hogy itt a mesterséges monopóliumot kihasználva a szokásosnál nagyobb összeg, bő 50 milliárd forint osztalék jutott a kedvezményezetteknek. A 2011-ben indult ügylet lényege a következő: rossz szabályozási lépések következtében a távhőcégek ellehetetlenülése fenyegetett, ezért a kormány lehetővé tette, hogy olcsó gázhoz jussanak a biztonsági készletből. Egyúttal megbízta a Magyar Villamos Művek (MVM) energiakereskedő cégét, hogy a szabadpiacon szerezzen be olcsó gázt a tartalék pótlására. Csakhogy az MVM-partner a kivett mennyiség hatszorosát importálta, és a különbözetet szinte a beszerzési áron továbbadta az erősen offshore hátterű MET Zrt.-nek. A MET a bő 1 milliárd köbméter gázt aztán a hazai piacon értékesítette. Hogy mekkora profittal, azt nem tudjuk, de abban az évben a mintegy 50 milliárd forint osztalékot fizetett a tulajdonosainak. Többek közt Garancsi Istvánnak, akinek Futball Invest 2007 Zrt.-jét ott találjuk végső tulajdonosként a MET Zrt.-t birtokló egyik cégláncolat végén. Azt nem tudjuk, hogy a konkrét ügyletből mennyi volt a Videotont működtető cég profitja, de az előző éveket veszteséggel záró vállalkozás 2013-ban 5,6 milliárd forint adózott eredményt ért el, amelyből 600 milliót osztalékként kifizetett a tulajdonosnak, 5 milliárdot pedig eredménytartalékba helyezett. Így ér körbe a történet, amely 2007-ben egy lecsúszott NB I-es focicsapat megvásárlásával kezdődött. Ugyanakkor a MET-üzleten realizált extraprofit nemcsak a Videotonnal kapcsolatos extra kiadásokkal magyarázható: hírek szerint Simicska meggyengítésével egy időben Orbán megkezdte egy 6-8 főből álló új „belső körös” oligarchacsapat felépítését.

A NER eltűnő milliárdjai és az oligarchakeltető

Szima Gábor nevét leginkább a debreceniek ismerik: a szerencsejátékban utazó nemzeti nagytőkés a városi focicsapat, a DVSC tulajdonosa. A DVSC-t a DVSC Futball Szervező Zrt. működteti, a csapat teljesítményétől függetlenül elég rossz eredménnyel: az elmúlt három évben közel egymilliárd forint veszteséget kellett elkönyvelnie a tulajdonosnak. Aki (ami) nem más, mint Szima egyik szerencsejátékos cége, az MSZ Kaszinó Kft. Szima másik cégében, az Onyx Casino Kft.-ben viszont tulajdonos a debreceni focicsapatot működtető DVSC Futballszervező Kft. Tavaly Debrecenben elég általános vélekedés volt, hogy a pénznyerőautomata-üzletben utazó Szima olyan jelentős veszteséget szenvedett el a gépek betiltása miatt, hogy a DVSC-ben vállalt szerepét is kénytelen lesz újragondolni. De a felsőbb segítség időben érkezett: a hét nyertes kaszinópályázatból öt ugyan Andy Vajnáé, de kettőt Szima nyert. Ráadásul néhány hét után az is kiderült, hogy a monopolhelyzet által biztosított extraprofit sem lesz elég a nyerteseknek, így mentesítették a pályázó cégeket a koncessziós díj megfizetése alól (levonhatják a játékadóból), továbbá a kaszinózás mostantól általánosforgalmiadó-mentes tevékenységnek számít. Hogy Szima a kaszinóin keletkező, várhatóan milliárdos nagyságrendű profitból juttat a focira is, az egészen biztos, és ha akkora lesz a költség/haszon-ráta, mint Garancsi István esetében, akkor igazi oligarchaüzletről beszélhetünk. Szima egyébként inkább a helyi jelentőségű oligarchákat testesíti meg – az ő karrierje azonban nem nevezhető átlagosnak: ebből a külső körből ritkán szoktak bejutni a belsőbe.

Nagy kérdés ugyanakkor, mivel hálálja meg például Andy Vajna a NER-ből neki jutó milliárdokat. Vajna nem finanszíroz focicsapatot, de még egy alacsony példányszámú hetilapot sem. Ráadásul úgy tűnik, nincs olyan milliárdos összegű problémája, amit állami jóakarói ne oldanának meg. De míg Garancsi vagy Szima, vagy éppen a békemenetes, Echo Tv-s Széles Gábor esetében nagyjából látszik az ellenszolgáltatáson alapuló kölcsönösség, addig Vajnánál csak a bevétel oldalon láthatunk milliárdos összegeket. Hasonlóképp itt van az útépítések új titánja, a tavaly 58 milliárd forint nettó árbevételt produkáló Duna Aszfalt Kft. (Öt év alatt ez a cég megtízszerezte az árbevételét.) Bár a tulajdonosok nevét a szakmán kívül kevesen ismerik, nem alaptalan feltételezés, hogy a jövő belső körös oligarcháit tisztelhetjük a két, hirtelen meggazdagodott úrban – holott eddig ők sem tettek le a NER asztalára különösebben semmit. Az ellentmondás feloldására elég ésszerű az a vélekedés, miszerint Orbán diverzifikálni akarja a gazdasági hátországot: a túl nagyra nőtt kétszereplős belső kör helyett jön az új oligarchaválogatott – a keltetőből most kikerülő nemzeti nagytőkések és a régi, mind Simicskáékkal, mind Csányiékkal szemben távolságot tartó második vonal.

A NER-ből kiáramló százmilliárdok célja nem nagyon lehet más, mint ennek a csoportnak a megerősítése. A régi szisztémában a közös múltból táplálkozó közös identitás és a Fidesz mint közös biznisz volt az együttműködés alapja Orbán és az első számú oligarcha között, a viszonyt pedig a kölcsönös függésen alapuló egyenlőség határozta meg. Az új rendszernek már ennyi értékalapja sem lesz, hiszen az együttműködő felek: Orbán és az új belső körös oligarchák viszonya kizárólag a hierarchikus függésen alapul.

Oligarchaként három kritérium alapján határozhatjuk meg a magyar nagytőkések egy csoportját. Aki vagyonának meghatározó részét az állammal kötött üzletek révén szerezte. Aki ezekhez az üzletekhez a politikai pártokkal/szereplőkkel való, kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatai révén jutott hozzá, illetve akinek befolyása jóval nagyobb, mint üzleti részesedése az adott szektorban, sőt, esetleg több szektorban is jelentős.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!