Benn maradt a kés a hátban

Visszaállították a politikaórát 2012 nyarára – akkor bugyogott fel utoljára ilyen erővel az elégedetlenség, akkor ugrott gödörbe utoljára a Fidesz népszerűsége. A nagyobbik kormánypártot úgy két éve csak az emberek 28 százaléka szerette, és most is csupán 29 százalék szívének kedves. És ahogy 2012-ben tízezrek skandálták az utcán, hogy nem tetszik nekik a rendszer (akkor még a Milla szervezésében), úgy most is tízezrek protestálnak a kormány különböző intézkedései ellen (a demonstrációkat különböző civilek és félcivilek menedzselik). Továbbá a balos ellenzék éppúgy nem tud mozgósítani, ahogy két éve, illetve mondanivalója éppúgy Orbán elzavarására korlátozódik. Ám hiba lenne pusztán ezzel a mondattal leírni a balpártok helyzetét – az ugyanis sokkal zavarba ejtőbb, mint 2012 nyarán.

Két éve ugyanis – még a kormánypárthoz hajló Nézőpont Intézet szerint is – az emberek 24 százaléka bízott a baloldali formációkban, azaz négy százalékkal maradt le a demokratikus ellenzék a Fidesztől. Jelenleg viszont csak 19 százalékot képes felmutatni az ellenzék. Ráadásul, míg 2012-ben csak három párt szeletelte a balos tortát (például a Nézőpont szerint az MSZP 16 százalékon, az LMP 7 százalékon, a DK pedig 1 százalékon állt), most 6 szereplő „kaszabolja” azt. A Nézőpont úgy találta, hogy az MSZP 7 százalékra küzdötte le magát, a DK 6-ra izmosodott, az LMP 5 százalékra fogyott, az Együtt-PM pedig mindössze 1 százalékot tud.

Emlékeznek, utóbbi volt az a formáció, amelyiktől azt várták, hogy a 2012-es választáson lecseréli az Orbán-kormányt. Ám a remény pártja mára a vesztett remény pártjává lett. Tragikusan szimbolikus erejű a kép, amint az életének önkezével véget vető Rózsa Milán temetésén találkozik az Együtt egykori címerfigurája, Bajnai Gordon, illetve a PM egyik politikusa – és egy köszönésre sem méltatják egymást. Persze a hűvös viszony nem véletlen: a PM küldöttgyűlése a napokban döntött úgy, hogy leválasztja magát az Együttről és a jövőben önállóan politizál. Ráadásul a Bajnai által összekovácsolt szövetség másik tagja, a Szolidaritás is erősen kifelé kacsingat.

Az Együtt-PM „virágzásánál és romlásánál” érdemes kicsit időzni, mivel a párt „fénysebességgel” (értsd: másfél év alatt) kényszerült a semmiből felépíteni és a választásokra alkalmassá tenni magát, hibái is sokkal sűrűbbek, plasztikusabbak. Behozhatatlan versenyelőnnyel kezdte: övé volt a legeladhatóbb figura a polpiacon, ő volt Bajnai. Nem véletlen, hogy a PM viszonylag gyorsan csapódott, ugyanis az LMP-ből kiváló csapat nem tudott felmutatni senkit. A PM hivatalosan a parlamenti képviselőket és az általuk biztosított sajtónyilvánosságot vitte a „házasságba”. Amikor Bajnai hátralépett, elveszett (a PM szemében mindenképp) az Együtt legfőbb vonzereje, az arc. Ráadásul – mivel képviselők hiányában nem sikerült frakciót alapítani – a médiavonzása egy részét is bukta az Együtt-PM. Arról nem beszélve, hogy az Együtt-PM sehol nem tudta az önkormányzati választáson megvetni a lábát, kivéve Zuglót, amit – polgármesterként – a PM-es Karácsony Gergely húzott be.

Persze az, hogy a PM hátat fordított az Együttnek, egy, az országgyűlési választások óta tartó folyamat „csúcspontja volt. A szövetség négy képviselőt juttatott a parlamentbe, ám a PM nem volt hajlandó egy közös szakértői bázist létrehozni, hanem „külön keretet követelt”. Az EP-választások után szintén nem tett semmilyen gesztust az Együttnek, noha a PM-es Jávor Benedek csak azért juthatott ki Brüsszelbe, mert Bajnai Gordon, a közös formáció EP-listavezetője az ő javára mondott le. Végül immár a nyilvánosság elé is kibukott az elmérgesedett viszony, amikor Falus Ferenc főpolgármester-jelölt visszaléptetése után a PM egy ideig nem volt hajlandó Bokros Lajost támogatni. Akkor Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető igazgatója ki is mondta, hogy addig nem tud tovább dolgozni a PM-mel, amíg szövetségese ki nem húzza hátából a kést. A penge „kioperálását” akkor Karácsony Gergely vállalta magára.

És Karácsony nem is akart leválni az Együtről, ám a mondás szerint pártján belül kisebbségbe szorította a Szabó Tímea nevével fémjelzett csapat, amelyik szerint: a PM a XIV. kerületben összehozhat magának egy hátországot, Zugló első embereként Karácsonynak van médiavonzása, valamint úgy érdemben csábíthat el LMP-s és szabadelvű szavazókat a PM, hogy nem csak szónoklatokban, de a valóságban is megmutathatja, milyen közösséget építene. Ezt a három tényezőt figyelembe véve pedig az önérdek azt diktálja, hogy a PM egyedül játssza be politikai terét. Ráadásul ezzel párhuzamosan a Szolidaritás is külön utakat keres, noha az első konfliktust az Együtt még képes volt elsimítani és leválasztani a szervezetet az országgyűlési választásokon képviselővé avanzsáló Kónya Péterről, aki nem látott potenciált a „Bajnai nélkül maradt” pártban. Akkor az Együtt-vezérkarban Kónya helyére a Szolidaritás alelnökét, az azóta az Együtt-listán a fővárosi közgyűlésbe bekerülő Székely Sándort emelték be. A Szolidaritás esetleges távolodása érzékenyen érintheti az Együttet, hiszen a „Szolinak” van csak tisztességes hálózata, egész egyszerűen azért, mert mozgalomként az országos lefedettséggel bíró Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének bázisán jött létre.

Mostantól nincs pardon, ha a balos formációk – beleértve az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is – kispártból középpárttá akarnak hízni, akkor el kell indulniuk a bizonytalanok, illetve a soha nem szavazók (ez mintegy 2-2,4 millió ember) világa felé, illetve meg kell győzni a „biztonságra és túlélésre” játszó, a Jobbikhoz pártoló volt szocialista szimpatizánsokat, hogy érdemes visszatérni az akolhoz. Ehhez persze kellene kiérlelt program is, és nem árt egy vonzásképes vezető sem, aki képes visszaállítani (ez az ige helytálló minden párt esetében) a hitelességet. Ráadásul egy mozgósító arc hiánya most különösen égető probléma, hiszen két időközi választás is lesz: egy újpesti választókerületben (Kiss Péter halála okán), illetve Veszprémben (az EU-biztossá emelkedő Navracsics Tibor helyére keresnek embert). Márpedig ha a Fidesz mindkét helyen veszít, akkor búcsút inthet kétharmados parlamenti többségének, azaz elveszti alkotmánymódosító képességét is.

Persze önkormányzati választásról lévén szó, egy kellően ismert helyi arc is bevonzhatja a szavazókat – feltéve, ha felsorakoznak mögötte a balpártok. Újpesten azonban áll a bál, a DK és az Együtt – bár ellenjelöltet nem indít – nem hajlandó támogatni az MSZP választottját, Horváth Imrét. Az újpesti szocialista frakcióvezető-helyettes ugyanis egy öt hónapos határőrkiképzésen vett részt a KGB-nél. Igaz, ez szakmájába vágott, hiszen a határőrség őrnagyaként ment nyugdíjba. Az MSZP elnöksége ennek ellenére kitart jelöltje mellett – kockáztatva azt, hogy a jobboldali média amortizálja Horváthot. Úgy tudni, az MSZP-ben is vannak azért komoly aggályok, nem véletlenül vitatkozott róla hosszan a vezérkar. A kérdés az, hogyha ilyen nagy a tét, miért ad bármilyen támadási felületet az ellenzék. Vélhetően azért, mert a pozícióosztás a szocialistáknál még mindig a régi mechanizmusok szerint működik: a szervezetben eltöltött idő, a korábban elfoglalt pozíció szabja meg egy-egy tisztségviselő jelölti lehetőségeit, illetve az, hogy mennyiben járult hozzá az adott terület/kerület pártvezetőjének sikeres szerepléséhez (ez esetben a fideszes ellenfele mögött nem egészen egy százalékkal lemaradó Trippon Norbert polgármesteri kampányához). Magyarán a jelöltté válás pártalkuk része.

Hogy a veszprémi jelölésnél képesek lesznek-e átlépni saját árnyékukat, az hamarosan kiderül.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!