Amy Chua hétéves lánya hiába próbálta hetekig, nem tudott eljátszani egy zongoradarabot. Egy este felpattant és közölte, nem képes előadni a dalt. Az anyja előbb biztatta, hogy sikerülni fog, majd megfenyegette, hogy nem kap évekig születésnapi ajándékot. Végül leült mellé, szünet nélkül gyakoroltak.
Késő este volt már, mikor először sikerült. Másnap viszont hatalmas sikert aratott a zeneiskolában. Egy másik alkalommal Amy visszadobta a kislánya által készített születésnapi üdvözlőlapot, mondván, ronda, ő ennél többet érdemel, és Lulu is többre képes. Két percet adott neki, hogy kijavítsa a hibát.
Az 50 éves anyuka (képünkön lányaival) jogot tanít a Yale Egyetemen, mégsem tudományos munkássága, hanem nevelési elvei miatt lett igazán híres. Tavaly jelent meg Az anyatigris harci himnusza című könyve, amely hatalmas vitát gerjesztett az Egyesült Államokban. A könyvben és több újságcikkben is kifejtett véleménye szerint a szigorú keleti – kínai – nevelési mód sokkal hatékonyabb a megengedő nyugatinál, mert az életre készíti fel a gyerekeket. Ugyanis amíg egy nyugati szülő annak is örül, ha a gyereke ötös alát vagy négyest kap a dolgozatára, egy kínai leül vele, és megkérdezi, mi a baj, miért nem ő a legjobb az osztályban, majd addig gyakorol vele, míg meg nem „javulnak” a jegyei. Értelmetlen időtöltéseket egy anyatigris egyszerűen nem engedélyez a gyerekének: nem nézhet tévét, nem számítógépezhet, nem játszhat az iskolai színdarabokban, nem választhatja meg szabadon, milyen szakkörre akar járni. Ellenben elvárja, hogy a gyerekek minden tárgyból jelest kapjanak, órákig készüljenek a dolgozatokra, és zongorán vagy hegedűn játszanak.
Amy Chua állítja, ez nem azt jelenti, hogy ne szeretné a gyerekeit, épp ellenkezőleg: azért kemény velük és követel tőlük sokat, mert azt akarja, hogy sikeresek legyenek. És mi tagadás, egyik lánya tehetséges hegedűművész, a másik, aki végleg fellázadt a zene ellen, jegyzett teniszező. Chua mégsem rájuk, inkább saját apjára hivatkozik, akinek bevándorlóként rengeteget kellett küzdenie a gyerekei jövőjéért: nyolc évig hordta ugyanazt a cipőt, és mikor Amy kedvéért elment egy díjátadóra, ahol a lánya csak második lett, felháborodott, hogy ezért minek hívta ide. Viszont a lány most Amerika egyik legnevesebb egyetemén tanít.
Ha a nemzetközi felméréseket – például a PISA-t – nézzük, az ázsiai gyerekek rendre jobban is teljesítenek a nyugatiaknál.
Hogy miért? Mert sokkal többet gyakorolnak. Egyes pszichológiai kutatások is az anyatigris-elméletét támasztják alá.
Például a Stanford Egyetem munkatársa, Carol Dweck több országban is kísérletet végzett a kiskamaszokkal. IQ-tesztekből vett feladatokat kellett megoldaniuk: a gyerekek egyik felét azért dicsérték meg, mert nagyon okos, a többieket pedig azért, mert jó munkát végeztek. Előbbiek már nem szívesen akartak egy újabb feladatot is megoldani, míg azoknak a 90 százaléka, akiknek a szorgalmát méltatták, készen állt az újabb kihívásra. De hogy közben ezek a gyerekek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak-e társaiknál, nos, erről már nem szól az anyatigris harci himnusza.
Már az ókori Görögországban is tartottak hasonló megemlékezést. A tavaszi ünnepségen Rheát, az istenek anyját, s vele együtt az összes édesanyát köszöntötték. Magyarországon először 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére tartották az Anyák napját. A májusi Mária-tisztelet, azaz az Istenanya előtti meghajlás hagyományaihoz kapcsolták az ünnepet. 1930-ban egy elemi iskola nevelője, Sugár Béla kezdeményezte az anyák szobrának felállítását. Akkor több mint 6000 tanuló ajánlotta fel zsebpénzét, hogy emléket állítsanak édesanyáiknak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
