Letelt a március óta folyó per első félideje, a nyári ítélkezési szünetig megtartott huszonkilenc tárgyalási nap egyike sem múlt el anélkül, hogy a vádlottakat, vagy a tanúkat ne kellett volna helyretennie Miszori László tanácsvezető bírónak. Az elsőrendű K. Árpád (43) megmakacsolta magát, megtagadta a vallomást, de annyira, hogy anyja nevét sem volt hajlandó megmondani, zárt tárgyalást kért. Öccse, a másodrendű vádlott K. István (34) együttműködőbbnek mutatkozott, bár ő is megtagadta a vallomást. A harmadrendű vádlott P. Zsoltból (34) csak félszavakat, egy-két tanúvallomásra vonatkozó megjegyzést sikerül kihúzni, ellentétben a K. testvérekkel, ők mindent tagadnak. Cs. István (30), a negyedrendű vádlott kötélnek állt, április elején elkezdett beszélni, de hamar kifulladt, ellentmondásokba keveredett, végül ő is feladta.

A koronatanúnak tartott, F.-né Ny. Éva szinte minden korábbi kijelentésével ellentmondásba keveredett a Pest Megyei Bíróságon, cáfolt és visszavont, de arra nincsen válasz, most miért tagadja le korábbi vallomásait. Miszori László nem győzte a hamis tanúzás, a tények elhallgatásának következményeire figyelmeztetni, kevés sikerrel. Az asszony nyolc hónap alatt tizenhat ellentmondásos vallomást tett. „Maga nyolc hónapon keresztül etette a hatóságot?” – fakadt ki végül a bíró áprilisban, és júliusra halasztotta az asszony további meghallgatását, aki többször nyilvánosan kifejtette, nem mond olyat, ami árt „a fiúknak”.

A bíró nem figyeli a per tudósításait a sajtóban. Két bírósági titkára még a számítógépet is kikapcsolja, ha az irodába lép, mégis kap kritikát. Kérdőre vonta őt az utcán egy, a pert közelebbről figyelő öregúr, aki csak a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet nem vette észre a bíró kezében.

A romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság nyomozását sikertörténetnek nevezte a rendőrség, ehhez képest akkor még a rasszista indíték sem látszott bizonyítottnak, a nemzetbiztonsági szolgálatok szerepe zavarosnak tűnik még ma is, és a vád néhány ponton billeg, a tatárszentgyörgyi helyszínelés pedig kudarc. A hátrányt a tárgyaláson kell behozni, a vád: előre kitervelten, több ember ellen, aljas indokból (cigánygyűlölet) elkövetett gyilkosság; Nagy­csécsen Nagy Évát és sógorát, Tatár­szent­györ­gyön Csorba Róbertet és a karjában lévő négyéves kisfiát, Tiszalökön Kóka Jenőt, Kislétán özv. Balogh Máriát gyilkolták meg. Alsózsolcán R. Krisztián derekát kettélőtték, Piricsén G. Magdolna karját és lábát sörétes lövedékek terítették be, Kislétán egy tizenhárom éves kislány életveszélyesen sérült. Kilenc helyszínen, tizenhat házra támadtak gyújtópalackkal, emberre célzott puskalövésekkel.

K. Árpád és öccse, István a három, emberéletet nem követelő galgagyörki, piricsei és tarnabodi támadást elismeri, a besenyszögi fegyverrablást, a gyilkosságokat tagadja. Cs. István elismeri, hogy a Tiszalökre és Kislétára, az utolsó két gyilkosság helyszínére fuvarozta a vádlottakat, de tagadja, hogy tudta volna, mire készülnek utasai. P. Zsolt egy szót sem szól, mindent tagad. A K. testvérek rá akarják verni a besenyszögi fegyverrablást, amit a „Kígyó” becenevű, T. Sándor szavai tehetnek részben hihetővé: „ha sorozatlövő fegyver kell, menj el Kálra, keresd Sutát” tanácsolta lazán P.-nek.

K. Árpád, K. István és P. Zsolt azt akarta elérni, hogy a roma társadalmat minél kíméletlenebbül felháborítsa az eszetlen támadások híre, ezért elesett, de jó hírű családokat támadtak, ettől remélték, hogy kirobbanthatják a cigány–magyar konfliktust.

A bírósági tárgyaláson tanúskodó bántalmazottak zavartan vallottak, a kérdéseket számtalanszor kellett átfogalmaznia a bírónak, hogy megértsék. A piricsei G. Tibor nem tudja, mi az autó, csak a kocsi kifejezést érti, a galgyagyörki B. Lászlóné görcsösen figyelt, de képtelen volt követni a bíró logikáját. Az alsózsolcai iskolásfiú az egyetlen, aki a Sajó túlpartjáról lövöldöző tettesek egyikét megpillanthatta a torkolattűz fényénél, két mondatot képtelen egymáshoz fűzni. A besenyszögi fegyverrablás egyik áldozata, az akkor 14 éves Renáta, a bíróságon elsírta magát, szünetet kellett elrendelni, őt máig nem merik egyedül hagyni estére a szülei, mert retteg az üres lakásban. G. Magdolna azt kérte, hogy a vádlottak ne legyenek jelen a teremben, ugyan nem ismeri őket, de fél tőlük.

G. Csaba a hivatásos vadász és felesége vallott talán egyedül összefogottan a besenyszögi fegyverrablásról, bár egyikük sem látta a betörőket, összekötözték őket szigetelőszalaggal, a férfit a nagyszobában a földre kényszerítették, amíg a fegyvereket keresték. A családot, feleségét és két kislányát is annyira lebénította a támadás, hogy azt sem tudták megállapítani, hányan törtek otthonukra. A vádirat négy támadóról szól, közülük csak hárman vádlottak.

A Magyar Gárdára gyanakodtak Galgagyörkön, 2008. július 21-én éjjel. Azt hitték a megtámadott cigányok, hogy a faluban egy hónappal korábban intézkedő, egy „magyar” családot elköltöztető gárda rontott rájuk. B. Lászlóné állítja, hogy elkaphatták volna a tetteseket, ha a rendőrség hamarabb érkezik a helyszínre, mert a támadóknak a szérű mentén, a domboldalon keresztül, nagy kitérővel, sok időt vesztve kellett elmenekülniük a tetthelytől. Ha lezárják a környéket – következne a tanú szavaiból –, akkor már az első támadás után meg lehetett volna állítani a cigánytelepek ostromlóit.
Három éve, december 15-én, Alsózsolcán, távcsöves puskával, százötven méterről lőtték le R. Krisztiánt. A huszonéves férfi térképrajzolónak tanult Miskolcon, a tandíjat segédmunkával gyűjtötte össze. Derekán találta el a lövedék, életét sikerült megmenteni, de lenyomorodott, tanulmányait be kellett fejeznie, munkát azóta sem talál magának. Kóka Jenő harminchárom éven keresztül dolgozott a Tiszavasvári Alkaloida gyárában, aranygyűrűs gépkezelőként. Hófúvásban, ha nem bízott a hitelre vásárolt kis piros Opelben, busszal ment dolgozni. Rövid ideig munka nélkül maradt, de szégyellt volna segélyt kérni az önkormányzattól. Békés, nyugodt emberként emlékeznek rá. Kókáék háza Újtelepen, Tiszalök Rakamaz felőli szélén az országútra néz. Sógora, a szembeszomszéd Tóth Gábor rohant át aznap, 2009. április 22-én este fél tízkor megnézni, mi történt: „a bozótosból tüzeltek, azonnal meghalt” – mesélte a helyszínen másfél évvel a gyilkosság után. Jenő özvegyének a gyilkosság után nem volt maradása, lánya családjához költözött a közeli községbe, bár házukat egy német jótékonysági szervezet felújította.

A tárgyaláson jobbára elsikkad a vádlottak hátországa. Ízlése szerint válogathat az ember a cívis városban, egymást érik a nemzeti-radikális szervezetek, a Véres Kardot, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget, a Magyar Nemzeti Arcvonalat, a Nemzeti Népjóléti Szövetséget, a Nemzeti Vitézi Szövetséget említették a tanúk. A gyanúsítottak családjának a Skins for Skins (Skinheadek a Skinheadekért) kezdett adományokat gyűjteni. Ebből a miliőből szemlélve tartotta puhánynak K. Árpád a Magyar Gárdát. Úgy gondolta, merészebb szervezetre, keményebb fellépésre van szükség a cigánysággal szemben.

Az ismerősök tagadják a tárgyaláson, hogy a Hitler Mein Kampfját olvasgató, a bokájára horogkeresztet tetováltató K. István, a „Heil Hitlert” a 88-as számjeggyel kódoló P. Zsolt, a Csontrabló álnéven rasszista blogokat jegyző Cs. István neonáci, fajgyűlölő lenne. „Kígyó” T. Sándor pedig elmagyarázta nekünk, hogy igaz, P. Zsolt „kifejezetten nem szerette a cigányokat”, de csak éppen annyira nem, mint „minden normális ember”.

A tárgyalás szeptemberben folytatódik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!