– Magányosan üldögél az olimpiai faluban?

– Dehogy, már most nagyon mozgalmasak a napok, igaz, egyelőre kevés magyar sportoló van itt, a csapat nagy része 24-én érkezik. De a sportlövők például már megjöttek, most indulunk a lőtérre, mert úgy érezzük, hogy hatékonyabban tudok segíteni, ha én is ismerem a helyszínt, ahol versenyezniük kell. Közben a faluban zajlik az orvosi rendelő kialakítása, ahol meglesz majd az a biztos pont is, ahol fel tudnak keresni a sportolók a következő hetekben.

– Lesz majd várólista a rendelőjében?

– Nehéz megtippelni, mekkora lesz a forgalom. Ami biztos, hogy a 158 olimpikonunk körülbelül fele vett igénybe sportpszichológusi segítséget a felkészülés alatt. Akikkel otthon dolgoztam, azokkal mind úgy váltunk el, hogy Londonban is számítanak rám. Termé - szetesen addig is tartjuk a kapcsolatot, telefonon beszámolnak az edzésekről és tudatják, ha szükségük van valamire. Én az egészségügyi stáb tagjaként a játékok teljes ideje alatt itt leszek, öt kollégám pedig egymást váltva, várhatóan egy-egy hétre utazik majd ki, meghatározott sportolókhoz.

– Sportpszichológiában is ott lennénk az „éremtáblázat” első húsz helyén?

– Ez egy olyan terület, ahol szinte semmilyen lemaradásunk nincs a világ többi országához képest: a Semmelweis Egyetem jelenlegi képzési rendszerét az Európai Sportpszichológiai Társaság példaértékűnek ítélte és ajánlja az egész világ számára.

– Ennek fényében meglepő, hogy csak minden második magyar olimpikon építi be a sportpszichológiát a felkészülésébe.

– Ez nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem rossz arány. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon még mindig tartja magát az a nézet, hogy a pszichológus csak a beteg emberekkel foglalkozik. Pedig mi pont a nagyon is egészséges sportolók teljesítményének fokozásán dolgozunk. Az utóbbi időben tapasztalható áttörés nem kis részben annak köszönhető, hogy egyre több sportoló, például Gyurta Dániel vagy a műugró Barta Nóra említi meg nyilatkozataiban, hogy sokat profitált a sportpszichológiai felkészítésből. Ennek ellenére sokan nem is tudják, miről szól a sportpszichológia, és akik megtapasztalják, azok is azt mondják, nem gondolták volna, hogy így zajlik a felkészítés.

– Miért, hogy zajlik? Képzeljünk el egy kanapén fekvő sportolót, akivel beszélget a sportpszichológusa?

– Lehet a felkészítésnek egy terápiás jellegű, beszélgetős része is, de nálunk négy különböző módszernek van inkább kiemelt szerepe. A relaxációs módszerek segítségével a sportoló könnyebben át tudja magát kapcsolni nyugalmi, pihenő fázisba. A mentáltréning a helyes mozgássorok fejben való gyakorlását jelenti, amely során kialakul az ismerősségi hatás, vagyis a versenyző úgy érzi, mintha az adott helyzetet már sok ezerszer átélte volna, így biztosabbá válik a kivitelezés. Ez lehetőséget ad a sérülés vagy utazás miatt kimaradt edzések pótlására, valamint különböző helyzetek szimulálására. Például hogyan kell kezelni azt, ha úszásban az ellenfél a vártnál erősebben kezd vagy a fordulója jobban sikerül. A harmadik terület a figyelemkoncentráció, a negyedik pedig a kognitív, vagyis gondolkodással kapcsolatos módszerek. Ezek segítenek összpontosítani a figyelmet és kizárni a negatív gondolatokat.

– Mi a legtipikusabb ok, amiért a sportolók a segítségét kérik?

– Leggyakrabban azzal keresnek meg, hogy ami edzésen megy, azt versenyen képtelenek produkálni. Sokaknak okoz gondot a nagy tét esetén fellépő szorongás, míg mások az elszenvedett kudarcaikon nem tudnak túllépni. Gyakran fordulnak hozzám edzők is, például a tanítványokkal való kommunikációs nehézségeik miatt. Akadt olyan is, aki arra kért, segítsek, hogy okosan, értelmesen tudjon interjút adni, mert tartott a szerepléstől. De volt, hogy egy sportolónak rítusai voltak, amiktől nem tudott megszabadulni és már akadályozták a jó teljesítmény elérésében. Sokszor a dolgok hátterében magánéleti vagy iskolai probléma húzódik meg, nekünk különböző lélektani módszerekkel ezeket is kezelnünk kell.

– A lelki edzés is olyan hosszú, mint a fizikai? Például az olimpia előtt menynyivel érdemes elkezdeni ezt a fajta felkészülést?

– Legalább egy évet rá kell szánni arra, hogy a sportoló megtanulja az alapvető technikákat és azt be is építse a versenyzésébe, hogy ne az olimpián tapasztalja meg először a hatásukat. Egyébként tényleg hasonlít a fizikai edzésmunkához: itt is van egy alapozási időszak, amikor a módszerek elsajátításán van a hangsúly, a versenyidőszakban pedig már csak a meglévő tudásanyag minél hatékonyabb felhasználásával foglalkozunk. De persze annak is segítünk, aki a helyszínen keres fel minket először. Főleg a versenyzést megelőző este szokott kritikus lenni azoknál, akik sportpszichológiai szempontból nem készültek fel eléggé. Akkor szembesülnek vele, hogy egy olimpián vannak, és hogy mit várnak tőlük. Ilyenkor is megteszünk mindent, amit lehet, bár ez nem a legszerencsésebb. De tudok említeni pozitív példát is, Pekingben ugyanis kint kezdtem el dolgozni a női kézilabdásokkal, és a mindenki szerint hasznos, együtt töltött idő után a lányok kiválóan szerepeltek.

– Ha már a női kézilabdázókat említette: róluk nem a valóban várakozáson felüli pekingi szereplés jut a többség eszébe, hanem a hatalmas előnyről elbukott finálék sorozata. Ilyenkor kerül szóba az a bizonyos magyar betegség…

– Ezt el kell felejteni, nincs ilyen. Pszichológiai szempontból csak felkészült és felkészületlen sportoló létezik. Utóbbira sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy valamiféle magyar átok miatt nem tud végig koncentrálni. Amikor a nyilvánosság előtt valaki ilyenről beszél, csak azt éri el, hogy önbeteljesítő jóslattá válik és az amúgy felkészült versenyzők is elbizonytalanodhatnak.

– Foglalkoztatja az önnél megforduló sportolókat, hogy a közvélemény mit vár tőlük?

– Persze, de mindenki másként kezeli ezt a nyomást. Ha valakitől aranyérmet várnak a szurkolók, az jól is elsülhet, ha a sportoló is ezt várja magától, és az első hely megszerzése jó értelemben vett kihívás a számára. Nehézség akkor adódik, amikor a környezet azt sugározza, hogy nincs más lehetőség, mint a győzelem, hogy most kell eredményt felmutatni, miközben a sportolónak kételyei vannak. Ha úgy érzi, hogy nem tart ott, hogy teljesítse, amit várnak tőle, az csak növeli a terheket.

– Ha jól sejtem, az ön munkájának talán legnehezebb része egy-egy olimpia után jön el, amikor azok keresik fel, akik csalódást keltően szerepeltek.

– A mi szakmánk szempontjából az olimpia bár különleges, de ugyanúgy csak egy lépcsőfok a sportoló karrierjében. Az ott elkövetett hibákból is lehet tanulni. Persze a tanulópénzek közül ez a legdrágább és legfájdalmasabb. Az igazán jól működő élsportoló azonban képes mindent más összefüggésekbe helyezni. Nemcsak arról gondolkodik, hogy aranyérmet kell szerezni, hanem arról is, hogy az életében mi a fontos, mit kell megtanulnia a sporton keresztül és mit kell továbbadnia azáltal, hogy ő jó és népszerű sportoló.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!