Nehogy már azt képzeld, hogy tied a polgármesteri poszt és mindkét körzet – számos forrás egybevetése után úgy tűnik, valami hasonlót mondhatott Gyurcsány Ferencnek Botka László. Félreértés ne essék: nem most tárgyalt ilyen tónusban a Demokratikus Koalíció és Szeged polgármestere, hanem szeptemberben. Azaz majdnem fél évvel azelőtt, hogy Gyurcsány deklarálta: a DK nem közösködik, külön indul a választásokon. A dél-alföldi város polgármestere akkor (sem) egyezkedett Gyurcsánnyal, így a DK-elnöke azt követelte „szegedi frakciójától”, hogy üssék- vágják Botkát. Ezt követően érdemben megszűnt a Demokratikus Koalíció háromfős képviselőcsoportja – ketten a szocialistákhoz igazoltak át.


Rányomták

Ha úgy tetszik, Gyurcsány fújt riadót Botkának: fellépése egyértelművé tette, hogy egy esetleges összefogás érdemben gyengítheti szegedi pozícióit is. Márpedig az MSZP előválasztási javaslatából egyértelműen kiderült, hogy „együtt ugrana a parlamenti megmérettetésbe” a DK-val. Ráadásul az MSZP-n belüli pozíciói is repedeztek: a pártvezetés több tagja, illetve több politikai-pénzügyi háttérembere úgy ítélte meg, hasznosabb számára, ha a tisztújításon választmányi elnökségét elvesztő Botkát végképp partvonalra szorítják. Amire persze a szegedi polgármester legyinthetne is, hiszen népszerűsége meghaladja pártja kedveltségét, azaz egy MSZP-s szakítást városvezetőként túlélhetett volna. Csakhogy ez az elmélet – a valóság viszont az (Tapolca, Veszprém, Újpest ezt támasztja alá), hogy az emberek azon jelölt mögé sorakoznak fel, aki mögött erőt éreznek. Következésképp, ha Botka belharcokba bonyolódott volna, az nemszocialista bázisát is amortizálta volna, érdemben veszélyeztetve városvezetői ambícióit is. Joggal tűnhet úgy, Botkának nem maradt más választása, mint hogy átvegye a folyamatirányítást.


Kié a párt?

Ezt egyedül miniszterelnök-jelöltként tehette meg, ha minden jól megy, az MSZP májusi kongresszusa szentesíti is törekvéseit (a küldöttek vélhetően csak a címerszemélyről döntenek, az egyéni kerületek jelöltjeit egy őszi kongresszus emelheti pajzsra). A hivatalos – alapszabály szerinti – gyakorlat rendjében a kongresszust követően a kormányfő-aspiráns vezeti a pártot.

Pontosabban ő irányítja az MSZP-t vezető Országos Választási Bizottságot (OVB). Hogy posztja érdemi vagy formális, mégis attól függ, hogy többséget tud-e szerezni a grémiumban. A válasz az, hogy különböző technikákkal (például új tagok beemelésével) teremthető többség. Úgyhogy a valódi kérdés inkább az: Botka kommandírozza-e az OVB-t? Jelenleg egy ellentörekvés is kitapintható, mondván: a párt elnöke legyen a grémium feje. Az indoklás annyi, hogy nem lenne szerencsés, ha „mindenki jelöltje” (értsd: akit más pártok, civil szervezetek is elfogadnak) MSZP-s pártvezető lenne, ugyanis ezzel a szocialisták számos szövetségesüket „elrettentenék”.

Csakhogy a helyzet úgy áll, hogy Botka már így is mindenkit „elrettentett”: sem az Együtt, sem az LMP, sem a DK nem kér a közös listából (egy esetleges közös miniszterelnök-jelöltet még nem zártak ki kategorikusan). Következésképp Botka nyugodtan lehet „OVB-főnök”. És egyes vélekedések szerint épp ezért adta fel saját feltételeit (eredetileg azt állította, hogy lemond, ha nincs közös lista és jelölt).


Hit, remény

A taktika belül bevált: azzal, hogy rajtaütésszerűen bejelentette, elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget, majd hetekig nem kommunikált a vezérkarral, maga mögé szorította a teljes vezérkart, noha többen megpróbálták megkérdőjelezni vezérségét. Hogy ugyanez a módszer működik- e a pártok esetében, még nem tudni.

Az már publikus, hogy egyik formáció sem kér az MSZP-ből, azt nem tudni, hogy ez az álláspont meddig érvényes. Pontosabban, ami igazán fontos, az az, hogy a tagság meddig tekinti érvényesnek. Ha ugyanis Botka zsaroló/szavazatrablási potenciálja érdemben nő, akkor megindulhat az elvándorlás. A leginkább veszélyeztetett talán a DK. Ugyanis részben igaz csak a mondás, hogy a párt Gyurcsány-fanatikusokból áll. A szimpatizánsok fele ugyanis 2012 (és 2014) után kiábrándult MSZP-rajongó, akik visszaédesgethetőek, amennyiben az MSZP sikerrel hiteti el, hogy túllép a saját árnyékán, hogy nem pusztán a parlamenti posztok sora és a pártapanázs fontos számára. Magyarán: ha Botka visszaadja a hitet, hogy az MSZP a kormányváltásért küzd, akár sikerrel is rabolhatja le a DK bázisát. (Hogy a veszély érdemi, jól mutatja, hogy Gyurcsány freudi módon azt üzente: vegye el félmillió szavazóját Botka, ha tudja, és egyben azt is vizionálta, miszerint, ha külön listák lesznek, a DK megugorja a tíz százalékot.)


Transzferhívek kellenek

Persze nemcsak a tábor hite fontos – a bizonytalanoké legalább annyira. Botkának abban igaza van, hogy plusz egymillió szimpatizánst kell toboroznia. Ennek érdekében pedig a Fideszhez „nyúlt vissza”. A megfogalmazás nyilván más, de mondandójának lényege egyezik, miszerint egy a zászló és egy a tábor. Illetve az a hozzáállás is mutat némi hasonlóságot, hogy az MSZP a jövőben nem foglalkozik a liberális kispártokkal, és ez a DK-ra is vonatkozik. Hogy ez orcapirító hozzáállás vagy épp elhibázott stratégia lenne? Nem feltétlenül. Egyrészt, ha Botka körön kívül tartja a többi balos formációt (és nem reagál mondásaikra), akkor elejét veszi annak, hogy a közbeszéd a balos pártok marakodásáról szóljon. Eddig ez volt a legfőbb akadálya, hogy bármelyik balpártról elhiggyék a választók: kormányzóképes erő. Szintén ezt a sejtést/hitet erősítheti, hogy Botka az egyetlen érvényes kormányváltó erőként. (Emlékeztetőül: önmagában az markánsan növelte a Fidesz 2010-es esélyeit, hogy Orbán ellenzékben is miniszterelnökként kommunikált.)

Márpedig, ha az MSZP miniszterelnökjelöltje komolyan vehető, akkor megmozgathatja azt a mintegy 0,7–1 millió, úgynevezett szociálistranszfer-szavazót, aki most a bizonytalanok között dekkol, és „politikai szívét” annak adja, akitől sorsa jobbra fordulását várhatja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!