Talán nem meglepő, hogy a zöldborsó lenyomta a karalábét. Bár a verseny egyelőre csak fejben dőlt el, így még az is elképzelhető, hogy kiderül: a karalábé is éppolyan finom, mint a frissen kipergetett borsó. Néhány hónap múlva 21 ezer gyerek megtapasztalhatja, milyen érzés a saját répát kihúzni a földből, milyen megkóstolni a saját kezükkel elültetett hónapos retket.

 
Kállai Márton felvétele

Aki látott már ötven 6 és 10 év közti kisiskolást egyszerre, az nagyjából el tudja képzelni, milyen hangzavar fogadott minket.

Miután nagy nehezen sikerült (természetesen kissé csálé) sorba rendeződniük, és a tanterembe masírozniuk a jövőbeni kertészeknek, a hangzavar is alábbhagyott, és megkezdődhetett a vetőmagosztás. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei géberjéni általános iskolában járunk, ahol is a Vesd Bele Magad Program keretében az AGRYA, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége igyekszik rávenni és megtanítani az alsósokat, miért jó és hogyan kell zöldséget termelni maguknak. „Az egésznek az a célja, hogy a szemléletmódon változtassunk. Hogy megmutassuk a gyerekeknek, milyen jó is az, ha azt ehetik meg, amit ők maguk ültettek” – magyarázta dr. Mikula Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke. A Vesd Bele Magad Program keretében idén 339 iskola több mint 21 ezer kisdiákja kap vetőmagcsomagot az ország különböző pontjain, amit aztán hazavihetnek, és a szüleikkel közösen létrehozhatják saját veteményes kertjüket. „A csomagban lévő vetőmagok kiválasztásakor arra figyeltünk, hogy olyan kevéssé érzékeny zöldségeket találjunk, amelyeket otthoni körülmények közt is egyszerű felnevelni. Így került a dobozba vöröshagyma-, karalábé-, hónaposretek-, zöldborsó- és sárgarépamag. Az sem mellékes, hogy a gyerekek megenni is szeressék is azt, ami megterem – mondta az elnök. A program során a szövetség a vetőmagcsomagokat kizárólag magánadományokból biztosítja. „Nem élethelyzeteken szeretnénk változtatni, hanem meg akarjuk mutatni: kevés is elég ahhoz, hogy egy család meg tudja termelni a zöldségeket, amelyekre szüksége van. A lényeg az, hogy rájöjjenek, ez az egész nem olyan bonyolult, viszont rengeteg örömöt okoz” – mesélte Mikula Lajos.

Azért, az első lépések megtételekor mégiscsak akad némi bonyolultság. Géberjénben Szabó József technikatanár és kollégái osztották ki a vetőmagokkal teli dobozokat, amikre a gyerekek rögtön ráírták a nevüket, de arról csak hosszas könyörgés után lehetett lebeszélni őket, hogy azonnal kibontsák a csábítóan zörgő csomagokat. A biztonság kedvéért a vetőmagokhoz mellékeltek használati utasítást is, aki pedig nagyon elbizonytalanodik, az AGRYA honlapján tehet fel kérdéseket, amelyekre szakértő válaszol majd. Szabó József szerint azonban ettől nem kell félni: ha a szülők közül néhányan nem is, de a nagyszülők még biztosan tudják, mit kell csinálni a magokkal, hogy zöldség legyen belőlük.

Bár előzőleg azt hittük, az osztás végére térdig járunk majd a vetőmagban, a gyerekek már inkább az ajtó felé kacsingattak.

Akadt olyan, aki már aznap neki akart látni az ásásnak, mások szüleikkel karöltve a hétvégét szemelték ki kertészkedésre.

„Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből” – mosolygott Szabó József tanár úr a bajusza alatt, miközben a randalírozó lurkókat szemlélte, amint dobozaikkal a hónuk alatt, csicseregve masíroztak kifelé a teremből.

Végül azért kiderült: a karalábé sem olyan mostoha zöldség. Néhányan voltak olyan merészek, hogy megsúgták nekünk: nyersen szeretik ropogtatni, de azért fennhangon ők sem hencegtek vele.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!