Volt idő, mikor bennük bíztunk, de már ők sem bíznak semmiben – a hazai nagyvállalkozók jelentős része képtelen volt az elmúlt tíz évben beteljesíteni azt, amire vagyona befolyása alkalmassá tette volna. Mára, úgy tűnik, gazdasági és társadalmi felelősségvállalásuk is oda lett. Egy nem mindennapi kutatás tanulságai.
Mintaadást várunk tőlük, ám csak még jobban bezárkóztak, már ha végleg tönkre nem mentek. Tíz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a rendszerváltás után kinőtt nagyvállalkozói réteg lesz a társadalmi elit, ők lesznek a magyar példaképek. Nem így lett, és ennek csak részben oka a gazdasági válság.
„…1998–2000 volt a csúcspont, és azt látom, azóta lefelé megyünk. Akkor voltunk 1100-an… És most olyan 100 körüli a létszám. Ezerből száz. Ez azt hiszem, hogy jól mutatja a helyzetet” – az idézet egy, a napokban megjelent kötetből származik. A Tíz évvel később – magyar nagyvállalkozók európai környezetben című könyv tudós szerzői (Laki Mihály és Szalai Júlia) a 2000-es évek elején meginterjúvolt nagyvállalkozókat keresték fel újra, hogy megtudják, mire mentek, hova jutottak, hogyan látják ma a világot és az országot, benne saját szerepüket. Ha lehet egyáltalán egy kötetet egyetlen mondatba sűríteni, az így hangzana: az egykori reménybeli magyar elit nagy része nem csak a vállalkozását, de a nagy terveiket is elvesztette. Laki Mihály (képünkön) és Szalai Júlia tíz évvel ezelőtt, óvatos optimizmussal vetette fel a gondolatot: a nagyvállalkozókból kinövő elit olyan mintaként szolgálhat a társadalom többi rétege számára is, amelynek követése meglehetősen üdvösnek tűnt. És valóban: az egykori vállalkozókban megvolt a szándék, hogy társadalomjobbító gondolataikkal szűkebb vagy tágabb környezetükben hasznos munkát végezhessenek. Legalábbis erről nyilatkoztak a 2000-es évek elején készített mélyinterjúkban. Lendületük azonban (többségében) kifújt, az utánuk következő, erősen technokrata beállítottságú generáció néhány kivételtől eltekintve nem tudja, vagy nem is akarja magára vállalni a mintaadást, a társadalomjobbító szándékot. Lehetnek bár kiváló szakemberek, vezethetik sikeresen a cégeiket, a társadalmi igények felé jóval kevésbé nyitottak.
Ami viszont egy jottányit sem változott tíz év alatt: a sikeresekkel, a gazdagokkal szembeni bizalmatlanság. A rendszerváltás utáni lendületben mindenki, aki nagyobb vagyont volt képes felhalmozni, gyanús volt, ezt tekinthetjük akár érthetőnek, vagy magyarázhatónak, ám ez a közvélekedés az elmúlt években csak tovább erősödött. „Az egyik társadalmi probléma, hogy a nagyvállalkozókkal szemben voltak és vannak előítéletek. Ebből a szempontból a helyzet romlott. Szerintem ez az egyik legnagyobb problémája Magyarországnak, hatalmas az irigység” – beszélt egyikük az interjúk során arról, hogyan éli meg a gyanakvó légkört. A nagyvállalkozók vélhetően épp ezért a mai napig rejtőzködnek, nem szívesen állnak a nagyközönség elé. Laki Mihály elmondása szerint még a kutatókkal szemben is tapasztalható volt egyfajta gyanakvás, épp ezért egyetlen interjút sem tudtak a vállalkozók otthonában elkészíteni.
De mi lett az egykor volt nagy reménységekből? A tíz évvel ezelőtt meginterjúvolt 48 vállalkozó közül most 35-en (vagy utódaik) vállalták, hogy ismét részt vesznek a kutatásban. Közülük mindössze nyolcan számoltak be arról, hogy vállalatuk növekedett, a többség stagnálásról, nemritkán folyamatos zsugorodásról, vagy éppen megszűnésről vallott. Mondatnánk erre azt: persze, hiszen a válság idején mindenkinek egy kicsit rosszabb lett a helyzete, épp ők ne buktak volna el? Gazdaságunk egykor meghatározó szereplőinek megroppanása azonban nem magyarázható kizárólag a gazdasági tényezők „rossz csillagállásával”. Az idősebb generáció tagjai közül sokan belefáradtak a mindennapi hajtásba, ezért átadták vállalkozásaikat a következő generációnak. Másrészt azonban a rendszerváltás utáni privatizációs hullámban sikeresnek bizonyuló vállalkozók többsége még egy régi, a szocializmusban gyökerező felfogással vágott neki az üzleti életnek, ami meghatározta a közösséghez való viszonyukat is. Ám ezek a módszerek mára elavultak.
Laki Mihály közgazdász szerint dinamikusan fejlődő cégek jöttek létre az elmúlt tíz évben is, ám ezek vezetői már egy egészen más felfogással láttak neki az üzletelésnek. Bár a régi és az új vállalkozók közt sok a hasonlóság (túlnyomó többségük egyetemet, főiskolát végzett, középkorú férfi), ám a különbségek magyarázatot adhatnak arra is, miért képesek az új generáció tagjai biztosabb lábakon állni. Míg az idősebb vállalkozók közül rengetegen egyáltalán nem beszélnek idegen nyelveket, a fiatalabbakra már a multikulturalitás jellemző, sokan tanulmányaikat is külföldön végzik, tapasztalatokat szereznek külföldi vállalatoknál, vagyis képesek az alkalmazkodásra, ellentétben a régiekkel, akik viszont gyakran megrekednek, és nem tudnak tovább fejlődni. Szintén érdekes különbség a két generáció között, hogy míg a szocializmusban tapasztalatokat szerző vállalkozók a mai napig erősebben támaszkodnak az államra, illetve elvárják a hatalomtól, hogy bizonyos szinten felügyelje és büntesse a visszaéléseket, addig a fiatalabb generációnak már nincsenek ezzel kapcsolatban illúziói, sőt, az állammal kapcsolatban inkább a rezignáltság jellemző rájuk. Természetesen csak egy bizonyos fokig: az ugyanis vitathatatlan (bár szinte senki sem beszél róla szívesen, még név nélkül sem), hogy az állammal való összefonódás az egyik alappillére a biztos megélhetésnek – tíz éve éppúgy, mint mostanság.
A külföldi tapasztalatok ellenére az újakra érdekes módon jellemző bizonyos fokú idegenellenes érzület is, illetve a magyarságtudat erősödése. Míg a régi vállalkozók a szabadság és függetlenség kulturális letéteményeseiként voltak számon tartva, mára egy pesszimista, gyanakvó, a nyugati értékrendtől félő, azokat kritizáló réteg megerősödése zajlik éppen a magyar gazdasági elitben. „Kissé meghasonlott állapot ez, hiszen miközben szidják az európai elveket, azért élnek az uniós támogatásokkal. Egyelőre nem eldönthető, hogy pusztán a jelenlegi politika retorikai fordulatainak átvétele zajlik csupán, vagy valamiféle meggyőződés is van a »magyarkodás« mögött” – fogalmazott Laki Mihály. Az azonban bizonyos, hogy hosszú távon ennek a bezárkózásnak rengeteg negatív hatása lehet.
Arra a kérdésre, vajon gazdaságunk fellendülésében segíthet-e az ifjabb titánok megjelenése, Laki Mihály szerint a válasz „egy nagyon erős igen”. A tekintetben azonban már kevésbé optimisták a kötet szerzői, hogy az új generáció képes lesz-e, egyáltalán akar-e társadalmilag is felelősségteljes pozícióban tündökölni, mint elődeik tették egykor. Igaz, mára az idősebbek többsége is belefáradt a jótékonykodásba. „Márpedig megizmosodó mintaadó elitek nélkül aligha képzelhető el a gyakorlatba is átültethető társadalompolitikai program. Nélkülük tartóssá válik az ország gyakran szóba kerülő kiúttalansága” – összegezték a kutatók tapasztalataikat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
