Már nem is cél a hátrányos helyzetű és roma gyerekek különoktatásának felszámolása, a sok kis szegregált iskola gyakorlatilag a jövő munkanélkülijeit termeli ki. A kormány inkább a szavazatokat választja a konfliktusok vállalása helyett.
A szegregált iskolákban nagyon alacsony az oktatás minősége, az innen kikerülő gyerekek nagy része nem is jelentkezik érettségit adó intézménybe. Szakiskolákba mennek, ahol olyan szakmákat tanulnak, aminek a munkaerő-piaci értéke nulla. Vagyis, ha el is végzik, akkor sem lesz munkalehetőségük. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a tanulók negyede-harmada egyszerűen lemorzsolódik, mert nincsenek meg a megfelelő alapjai” – vázol egy tipikus tanulói életutat Fejes József Balázs, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a hátránykompenzációval foglalkozó Motiváció Oktatási Egyesület elnöke, megmutatva, a szegregált, vagyis a hátrányos helyzetűeket elkülönítve oktató iskolák hogyan termelik újra a munkanélküliséget és a szegénységet. Az egyetemi és egyesületi kollégájával, Szűcs Norberttel közösen szerkesztett Én vétkem című, szegregációról szóló tanulmánykötet összes írása azt igazolja, bár az oktatási elkülönítés mindig komoly probléma volt Magyarországon, a korábbi kormányok sem teljesítettek jól ezen a területen, de 2010 óta sokat romlott a helyzet. „Most már a kommunikációban sem jelenik meg az a filozófia, hogy a szegregáció káros. Egyértelmű, hogy ennek a megszüntetése nem fontos a kormány számára” – mondja Szűcs Norbert.
Nem csak a romákat érinti
A szegregáció kérdéskörét a közbeszédben leginkább a roma gyerekek elkülönítéseként tárgyalják, de valójában szociális alapon történik, és a mélyszegénységben élők az áldozatai. „Az etnikai háttér csak egy plusz diszkriminációs lehetőség, de egy nem cigány szegény gyerek hasonló gondokkal küzd meg a magyar iskolarendszerben. Minden iskola szeretné kicsemegézni azokat a tanulókat, akikkel könnyű együtt dolgozni és támogató a családi háttér. A ránézésre legegyszerűbben kiszelektálható gyerekek a romák” – mondja Fejes József Balázs, hozzátéve: pontos adatokat nagyon nehéz mondani, mert a jogszabályok sem teszik lehetővé ezen információk kinyerését, de Kertesi Gábor oktatáskutató friss elemzése szerint a roma gyerekek majdnem 50 százaléka olyan iskolába jár, ahol ők vannak többségben, és a hazai általános iskolák 14 százalékában van roma többség.
Magyarország ellen uniós kötelezettségszegési eljárás is folyik az oktatási szegregáció miatt, de a kormány nem ennek felszámolásával, inkább csak szómágiával foglalkozik. Az úgynevezett Antiszegregációs Kerekasztal működése is egy ilyen elterelő hadművelet. „Hiába működik 4-5 éve, nehéz lenne felidézni olyan döntéseket, amelyek itt születtek, és valós megoldást nyújtottak volna” – mondja Szűcs Norbert, aki 2017 áprilisában hagyta el az egyeztető fórumot több más civil szereplővel együtt, mert nem látták értelmét a tárgyalásoknak.
Konfliktus nélkül nem megy
A jelenlegi helyzet megváltoztatása, vagyis a deszegregáció rengeteg érdeket sérthet. Ha csak a tanártársadalmat nézzük; akik eddig nem foglalkoztak hátrányos helyzetű gyerekekkel, azoknak nem érdekük, hogy akár csak néhány bekerüljön az osztályaikba. Azok a pedagógusok pedig, akik szegregált iskolákban dolgoznak, azonnal az állásukat kezdik félteni, ha szóba kerül az integráció (vagyis a hátrányos helyzetű és többségi gyerekek együtt oktatása). A döntéshozók a középosztálybeli szülők reakciójától is félnek.
„Nem akarnak konfliktust vállalni, mert a szavazatszerzés túl erős cél, inkább bele sem kezdenek a probléma kezelésébe. Pedig ez nem is annyira pénzkérdés, inkább az akaraton múlik” – mondja Fejes József Balázs. „A hátrányos helyzetű csoportoknak sem feltétlenül érdeke, hogy bekerüljenek egy befogadó iskolába, mert ott magasabb követelményeknek kell megfelelni, rendszeresen be kell járni. A szegregáció megszüntetése rövid távon senkinek nem érdeke, de hosszú távon mindenkié. Ez a társadalom így mind gazdaságilag, mind a szolidaritás szempontjából össze fog omlani rövid időn belül” – fogalmazott Szűcs Norbert.
Amellett, hogy a Fidesz kormányzása alatt Balog Zoltán miniszter több perben is kiállt a romákat elkülönítve oktató iskolák mellett, az egyházi iskolák egyre nagyobb térnyerése is rontott a helyzeten. Ezek az intézmények nem rendelkeznek olyan beiskolázási körzettel, mint az állami iskolák, vagyis gyakorlatilag válogathatnak a gyerekek között, a romák információ hiányában általában el sem jutnak a jelentkezésig.
Sok iskola, kevés gyerek
Sokan azt gondolják, hogy a szegregáció problémáját azért nem lehet megoldani, mert a gettóiskolákat működtető településeken vagy városrészekben többségben vannak a romák. „Ilyen esetek persze léteznek, de nem csak ez a jellemző. Szinte minden olyan településen, ahol egyébként sok vagy több iskola működik, találunk szegregált intézményt, pedig itt minden lehetőség meglenne, hogy a tanulókat arányosan osszák el. 2007-ben Szegeden egy szegregált iskola felszámolása után a helyi cigánytelep minden egyes utcáját más iskolakörzethez csatolták. Ha ilyen módon kiegyenlítenék az iskolák társadalmi összetételét és a felszereltségét, a középosztálybeli szülőnek is mindegy lenne, hova íratják a gyereküket, mert mindenhol ugyanazt kapnák” – mondja Fejes József Balázs, aki szerint a kistelepülések esetében az lenne a megoldás, ha a gyerekeket nagyobb központi iskolákba irányítanák, ahol együtt tanulhatnának a többségi diákokkal. Ehhez viszont biztosan szükséges lenne egy jól működő, ingyenes iskolabusz-hálózat kiépítése is.
Ez viszont elkerülhetetlenül iskolabezárásokkal járna együtt. Radó Péter oktatáskutató például 500 kis iskola megszüntetését sem tartaná túlzásnak, az intézmények száma ugyanis nem követte a gyerekek számának csökkenését. „A gazdasági érdekek is ezt diktálnák. A kisebb települések százszámra tartanak fenn olyan intézményeket, ahol kevesebb mint 10 gyerekből áll egy osztály. Leromlott, rossz színvonalú iskolák ezek, a települések viszont nem szeretnék bezárni őket, mert abban a hitben élnek, hogy ezzel meg tudják tartani a lakosságuk egy részét. Emiatt drágán sok kis iskolát tartunk fenn, amelyek gyakorlatilag munkanélkülieket termelnek” – mondja Fejes József Balázs. „A kormányzat évek óta tervezi iskolaközpontok létrehozását, ami biztosan bezárásokkal is jár majd, de semmi jel nem mutat arra, hogy az esélyegyenlőség szempontjait is figyelembe vennék ennek a tervezésénél, így még több kárt okozhatnak” – teszi hozzá Szűcs Norbert, aki úgy gondolja: ha az iskolák számát a valós gyerekszámhoz igazítanák mindenhol, megszűnne a „vadnyugati állapot”, amelyben az erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők gyerekeinek jár csak a jó oktatás.
Az állami iskolarendszer hiányosságait így jobbára a civil szereplők próbálják pótolni, egyre nagyobb ellenszélben. Ugyanakkor a hátránykompenzáló programok egyre jelentősebb részét adják át az egyházaknak, amivel párhuzamosan a civil szereplők súlya csökken. Pedig a központi programokhoz képest a civilek töredékpénzből hoznak létre innovációkat és működtetnek szellemi műhelyeket, jó eredményekkel. Norbert és József maguk is nagy szerepet vállalnak ebben, de pesszimisták a jövőt illetően. „Úgy látjuk, sokkal rosszabb világ következik, még kevesebb lesz az egyeztetés, és tovább vegzálják a civil szereplőket. A jelenleg tapasztalható demokráciadeficit és a civilellenes közhangulat nagyon megnehezíti a dolgunkat” – teszi hozzá Szűcs Norbert.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
