Egyetlen hét alatt egy kisvárosnyi ember munkahelye került veszélybe. Több mint kétezer fős leépítést jelentett be a hét eleji miniszterelnöki beszédben még a munkahelyteremtésre példaként hozott komáromi Nokia, és kétezer dolgozójától válik meg a Malév is.
A magyar légitársaság csődje és a finn telefongyártó kivonulása összesen azonban tízezrek megélhetését veszélyezteti. Elbocsátások éve jön a közigazgatásban is. Idén tovább nőhet a munkanélküliség és látótávolságon kívülre került a Fidesz szépen hangzó ígérete az egymillió munkahelyről.
Ázsia termel, Amerika fogyaszt – ennyire egyszerű a globális gazdaság képlete. Lehet azért kicsit cifrázni. A gyerekek szeretik az olyan ábrákat, hogy ha az egész világ az Egyesült Államok színvonalán élne, akkor nem lenne elég egy földgolyó, hanem legalább négyre lenne szükség. Ráadásul a tengerentúl el van adósodva, mert már hosszú évek óta hitelből él. Míg a másik oldalon egyre feltűnőbb, hogy a kínai, indiai munkások amerikai szemmel vagy európai mércével mérve alig keresnek valamit és gyakorlatilag nem fogyasztanak. Az ő szintjükön a földgolyó egyik féltekéje is bőven elegendő lenne az egész emberiségnek, mégis egyre nőnek a megtakarításaik. Hovatovább a kínai befektetési alapok a világ legnagyobb hitelezői.
A közgazdászok már régóta mondogatják, hogy nincs ez így jól. De mindez mit sem változtat azon a tényen, hogy ebben a képletben Európának nincs igazán helye. Sőt, egyelőre a formálódó új leosztásban sem kaptunk lapot. Az „új zsugában” ugyanis annak módozatait kutatják, hogy miként lehetne az ázsiai felvevő piacot bővíteni, hiszen a világ műhelyeiben mégis csak osztanak fizetést a munkásoknak, s ha ők a napi betevőn, alapvető ruházati cikkeken, az obligát fedélen és a szezonálisan vásárolt esküvői arany ékszereken kívül mást is magukhoz vennének, nem csak kilábolna a világ a válságból, de egészen elképesztő globális fellendülés vehetné kezdetét. A nagy múltú Európa eközben súlyos adósságválságban szenved, több állama a csőd szélén áll, s immár a közös fizetőeszköz, az euró sorsa is kérdéses. Ehhez társul még a rekordszintű munkanélküliség, ami az euróövezetben az idei év elején meghaladta a 10 százalékos átlagot. De egyes országokban és néhány fontos társadalmi csoportban ennél is súlyosabb a helyzet. Így a mentőcsomagok sorát felemésztő Görögországban 19 százalékot meghaladó, míg Spanyolországban majdnem 23 százalékos a ráta, de még az európai válságkezelés legnagyobb terhét cipelő, s a többiekhez képest pörgő gazdaságot magáénak tudó Németországban is majd 3 millió ember ténfereg munkára várva. Ennél is keserűbb a pohár, ha rápillantunk az európai munkaképes lakosság korfájára. Rögtön szembetűnik, hogy a két szélső korcsoport van a legnagyobb bajban. A japán és az amerikai gyakorlattal szemben a szintén elöregedő Európa nyugdíjhoz közelítő korosztályait a többinél jóval nagyobb arányban sújtja a munkanélküliség. Ám a legnagyobb veszélyt a 25 évnél fiatalabbak 22 százalékos európai rátája jelenti, azzal a megjegyzéssel, hogy Görögországban és Spanyolországban ennek a korosztálynak minden második tagja jövedelem és remény nélkül tengődik. Úgy, hogy közben a felsőoktatás bolognai rendszere elfedi a valós helyzetet, a sok évig húzódó iskoláztatásnak köszönhetően, a huszonévesek jelentékeny hányadánál későbbre tolja az elhelyezkedési problémát.
Magyarországon közel félmillió ember alkotja a munkanélküliek táborát, ami 10,7 százalékos rátának felel meg. A kormány másfél évvel ezelőtt új munkahelyeket ígért, ám a korábbi kormányzati ciklusban elindított kecskeméti Mercedes-beruházást leszámítva, komolyabb ipartelepítés eddig nem történt. Ugyanakkor sorra jönnek a hírek, a rendszerváltás óta hazánkba települt üzemek Ázsiába költöztetéséről. Úgy tűnik, a hazai munkaerő, bármennyire képzett is, s bármennyire elmaradnak fizetéseink a nyugati országokétól, az ázsiai dolgozókéhoz képest túl drága. Érdemes lenne felülvizsgálni a gazdaságpolitikának az „összeszerelő ország” kormányokon és pártokon átívelő koncepcióját. A műhelyek sorra költöznek el Európából, immár annak keleti feléből is. Ennyiben tehát teljesen értelmetlen a szakmunkás- és mérnökképzés általában való erőltetése, aminek most tanúi lehetünk. Két évtizedig kellettek a szakik és az üzemvezetők, de nincs rá biztosíték, hogy ezután is szükség lesz a munkájukra.
A munkahelyteremtés, ráadásul, aligha oldható meg nemzeti vagy provinciális alapon. Ideig, óráig, persze, versenyezhetünk a csehekkel, szlovákokkal, románokkal, vagy épp az ukránokkal, de ennek valójában semmi értelme. Ha Európa nem találja meg a maga helyét a világgazdaságban, akkor lassú és fájdalmas leépülés vár az öreg kontinens egyre vénülő lakóira.
Ha nem nő a gazdaság Magyarországon 2012-ben, várakozása szerint nemhogy nem hoz létre a piac új munkahelyeket, még a meglévőket sem őrzi meg – Orbán Viktor miniszterelnök mondta ezt a beismerő vallomásnak is beillő mondatot a Fidesz egri frakcióülésén az [origo] információi szerint. Beismerés azért, mert így szinte lehetetlen, hogy a Fidesz teljesítse választási ígéretét: tíz év alatt egymillió munkahely.
Ehhez 2015-ig 400 ezer új állásnak kellene létrejönnie, ám már az idei költségvetéshez készült gazdasági kitekintés is csupán azt tartalmazza, hogy 2015-ig a munkanélküliségi ráta folyamatosan csökken, de hogy miért és milyen mértékben, arról az elemzés sem szól. Egy éve Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még úgy nyilatkozott, hogy 2014-ig 300 ezer új munkahely jön létre. A Magyar Nemzeti Bank makrogazdasági elemzése szerint ameddig nem javulnak a gazdasági kilátások, addig a munkanélküliség 10 százalék fölött maradhat. Aki pedig munka nélkül marad, annak esélyeit nem javítják a kormány döntései: most már csak három hónapig kapnak állami támogatást a munkanélküliek. Legfeljebb a statisztikák látszólagos szépítésére elegendő a sokat emlegetett közmunkaprogram, amelyben a korábbinál rövidebb időszakra, 3-4 hónapra, és rövidebb munkaidőben, napi 4 órában is lehet majd foglalkoztatni embereket, ez statisztikailag lejjebb szoríthatja a munkanélküliséget. A rokkantnyugdíjazási szabályok szigorítása miatt ugyanakkor többen visszakerülnek a piacra, de egyáltalán nem biztos, hogy munkához is jutnak. Mindemellett az alacsony keresetűek bérének szinten tartására kitalált kormányzati program, a bérkompenzáció is arra sarkalhatja a cégeket, hogy küldjenek el egy-egy dolgozót, így teremtsék elő a béremelés fedezetét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
