Fánkok, filmek, szerelmek - Előfordul, hogy 'véresre süti' Kurta Niké

– Kegyelmi állapot, vagy általános dolog az, hogy két évvel a Színművészeti Egyetem elvégzése után színházban, filmben és televízióban is foglalkoztatnak egy fiatal színészt?

– Gyakran érzem magam szerencsésnek, mert tény, hogy sok tehetséges ember van méltatlan helyzetben az országban. Nevezhetjük ezt kegyelmi állapotnak is, amiről tudom, bármelyik pillanatban változhat.

– A Szputnyik Hajózási Társaság nevű alternatív társulatnál kezdett, majd néhány kőszínházi előadás után most újra „csak” alternatív társulatokkal lép fel. Miért?

– Nincs most helyem egyik kőszínházban sem. Ez egyrészt csalódás, mert nyilván nem esik jól, ha az embert nem kérik fel újra, de annyi lehetőség jött máshonnan, hogy elégedett vagyok. Nem arról van szó, hogy a személyiségem ne volna összeilleszthető a kőszínházi, fix léttel, csak most nem ott tart az életem. Vágynék is rá, és van is olyan társulat, ahol el tudnám képzelni magam. De közben már azt a gesztust sem teszem meg, hogy odamegyek egy rendezőhöz és azt mondom, hogy tetszik, amit csinál. Valahogy ellenkezik a természetemmel, túl direkt. Dicsérni alapból nem megy könnyen nekem.

– És elfogadni azt?

– Elfogadni könnyebb, viszont azt egyből el is felejtem. Inkább a kritikai hozzászólások maradnak meg. Így viszont biztosan nem szállok el.

– Mi vonzotta a színész-létben? Mit látott meg benne?

– Nem volt tudatos választás. Nem gondoltam azt, hogy majd sok pénzt keresek és híres leszek. A közösségi élmények tereltek a színház felé. „Ez neked nagyon jó lesz”, hallottam az óvodában, az általánosban és a gimnáziumban is, amikor szavaltam, felléptem. A családban senki sem volt színész, a szüleimben ma is érzem a kétkedést, hogy biztosan jó-e, hogy ezt választottam.

– Mit válaszol nekik?

– Bennem nincs ilyen irányú kétely. De a lelki békémhez az is hozzájárul, hogy drámapedagógiai szakra járok a Káva Stúdióba. Több lábon kell állni, és ez egy „valós láb”, amit én irányítok, ami nem másoktól függ. A színészetben sokszor várni kell a felkérésekre, ami kiszolgáltatottá tesz. Ráadásul nálam nagyon ritka az az áldásos pillanat, amikor csak úgy oda tudom adni magam egy munkának vagy egy rendezőnek. Talán néhányszor fordult elő, például A heilbronni Katica előadásban.

– Az egyetemi öt év felkészít erre a kiszolgáltatottságra?

– Sajnos nem. De az önmarketingre, a saját lábon állásra sem. Jó lenne, ha a színészek olyan ismereteket is kapnának, hogy tágabb értelemben is lássák a szakmát, legyen az dramaturg vagy produceri munka. Akkor kevésbé lennénk kiszolgáltatottak.

– A mozikban most futó Kút című filmben prostituáltat alakít, a haját egyik oldalon leborotválták, vér, veríték és szexjelenet is „színesíti” a mozit. Hogyan viszonyul a színpadi vagy kamerák előtti vetkőzéshez?

– Ha öncélú, akkor nem vállalom. De egyébként sem én, hanem a szerepem veszi le a ruháit. Az egyetem első évében ezt valahogy meg is szokja az ember. Ami pedig a társadalmat, a nézőket illeti, úgy érzem, abszurd a viszonyunk a témához: egyrészről prűdek vagyunk, nem tudjuk jól kezelni a meztelenséget, másrészről kukkoljuk a valóságshow- kat, sőt annál többen nézik, minél kevesebb a ruha a résztvevőkön.

– Mi volt a legnehezebb a Kút forgatásán?

– A figurám minden jelenetben más elveknek próbál megfelelni. Nagy és szép kihívás volt, hogy mégis egy ember maradjon. Sokat segített ebben a rendező. Elérte, hogy azt érezzem: száz százalékban én uralom a karaktert.

– Ez nem annak köszönhető, hogy párja, Gigor Attila a film rendezője?

– Pironkodva hallgatom, milyen himnuszokat zengenek róla. Szinte minden színésztől azt hallom, hogy hálásak a pontos színészvezetésért, és érzik a bizalmat.

– Előny vagy hátrány, hogy mindketten „szakmabeliek”?

– Sokan azt gondolják, hogy mindig van munkám, de ez egyáltalán nincs így. Egyikünk sem olyan típus, hogy benyomjuk egymást valahova. Ráadásul eddig nem is volt nyilvános, hogy együtt vagyunk. Annyiban persze előnyös ez a felállás, hogy minden magyar filmet megnézünk és megbeszéljük.

– Máshogyan dolgozik színházban, mint kamera előtt?

– Nem elkamuzni, hanem magamévá tenni – ez az alapelvem minden karakter megformálásakor. Az egyetemen Zsótér Sándor volt a mesterem, aki azt mondta, nincs kis vagy nagy hazugság: valami vagy az, vagy nem. Más az a munkafolyamat, amikor arra készülök, hogy egyetlen pillanatot hozzak jól, amíg tart a felvétel, illetve a színházi szerep, ahol fejlesztgetve, együtt építünk valamit hónapokig a próbafolyamat során. Teljesen más idegállapot, és más koncentrációt is igényel. A film intenzívebb, mert az akkor egyszer van, a színházban viszont ugyanazt kell esténként reprodukálni, illetve fejleszteni. A próbafolyamat izgalmát, azt a néhány hónapot, amiben egymás idegrendszerét emésztjük fel, nem adnám semmiért. De bármelyik hiányozna, ha nem lenne. Ha kétévente van egy filmes lehetőség, akkor azzal már „jóllakom”, közben pedig a színház a közegem.

– Valahol azt írták önről, hogy maga lesz a következő évtized Hámori Gabija… Van példaképe?

– Sok tehetséges színész van, de kevés az olyan, aki „egészséges” marad. Érdekes azt figyelni, hogyan lehet ezt a szakmát úgy űzni, hogy ne hulljon romokba az életed. Nagyon szeretem például Kerekes Évát, Láng Annamarit, Monori Lilit, de nem jók ezek a listák, mert valaki mindig kimarad belőle. Hámori Gabi is tehetséges színésznő, jól esik, ha hozzá hasonlítanak, de a beskatulyázási, összehasonlítási kísérletekkel nem tudok mit kezdeni. Különböző közegekben mozgok, más szerepköreim vannak és mindegyiket élvezem. Otthon például társ vagyok és kutyatulajdonos is. És miközben Rózsit próbálom nevelni, hogy mire felnő, úriasszony legyen és méltóvá váljon a  Rózsa névre, közben főzök és mosogatok is. Tegnap például fánkot sütöttem. De vannak azok a reggelek, amikor nem találkoznék magammal. Annyi szerepkörben kell jól teljesíteni, hogy amikor ezek ütköznek, azt érzem, az élet kevés ahhoz, hogy mindben jó legyek. Ezek feszült pillanatok. Minden színészi szerepem hat a hétköznapi életemre is: más idegállapotban vagyok, ha egy darabban komikus szerepem van, illetve ha három órán keresztül a taknyomban, nyálamban, zokogva csúszom-mászom. Ilyenkor nem annyira harmonikus az otthoni létem.

– És olyankor, gondolom, nem kezd el fánkot sütni…

– Vagy ha igen, akkor kicsit „véresre” sütöm.


+1 kérdés
– A Menekülj okosan! című darabban kiállnak az emberi alapértékek mellett – a menekültek védelmében. Kiállna ilyen elvek mellett egy tüntetés színpadán is?
– A Menekülj okosan! főleg középiskolásoknak szól. A menekültek kapcsán teszünk fel kérdéseket, és azt állítjuk, hogy egy ilyen szituációra nem lehet válasz egyetlen mondat, jóval árnyaltabban kell nézni a helyzetet. Politikai tüntetésen nem állnék színpadra, pártfüggetlen alkotó vagyok, de vannak ügyek, amik mellett kiállok és akár tüntetésre is megyek, ugyanis ha semmit nem teszel érte, nincs jogod panaszkodni sem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!