Nem lehet óriási szellemvárosokat építeni büntetlenül. Ha összeomlik Kína gigászi építőipara, akkor vajon mi fűti tovább a világgazdaság langymeleg kazánját?
Nem könnyű válaszolni a kérdésre, hogy féljünk-e attól, ami most Kínában történik. Mert egyelőre azt sem tudjuk, hogy mi történik az ázsiai országban. Az elemzők és megfigyelők találgatásai két fő mederbe terelhetőek. Az egyik, úgymond kedvezőbb forgatókönyv szerint pénzügyi reform zajlik, más szóval a pekingi központi bank tervszerűen húzta be a hitelféket. Mégpedig azért, mert a középosztály bővítése és a szolgáltató szektor erősítése nyugati típusú pénzügyi szférát feltételez. E szerint az eddig elsősorban a termelésre koncentráló kínai gazdaságpolitika mostantól a fogyasztói oldalt is kiemelten kezelné. Ez még viszonylag jól hangzik. Kár, hogy szinte azonos a valószínűsége egy másik szcenáriónak, amit akár vészforgatókönyvnek is nevezhetünk. Vagyis Kínában most kísértetiesen hasonló a helyzet, mint 2008 őszén, a Lehman Brothers összeomlásakor az Egyesült Államokban.
A Lehman Brothers bankház csődje a jelzálogpiaci vihar első nagyobb mennydörgése volt. Akkor kipukkadt az ingatlanárak folyamatos emelkedésére épülő értékpapírok tőzsdei lufija a tengerentúlon. Az egész világon tovagyűrűző válság máig tart. Könnyen lehet, hogy most az építőipar töretlen fejlődésére épülő növekedési lufi feszült pattanásig. Az elmúlt években ugyanis Kína volt a világgazdaság motorja. A világ első számú nyersanyagtermelőjének, a világ második számú gazdaságának növekedése előbb kétszámjegyű volt, de máig 7-8 százalékos. Ennek jelentőségét talán az is mutatja, hogy a magyar gazdaságot hátukon hordó exportcégek jobbára a Kínának termelő német vállalatok beszállítói. Magyarán, ha a kínai gazdaság lefullad, akkor az európai válságkezelés legnagyobb terheit viselő német gazdaság is megrogyhat, s a magyar iparnak sincs tovább nagyon hová termelnie.
2008-ban zárójelbe került az „Amerika hitelből fogyaszt, Ázsia pedig neki termel” egyszerű világgazdasági képlete. Az elmúlt években új egyenlet került a táblára. Egyrészt Kína lett az USA legnagyobb hitelezője, másrészt Pekingben építőipari megrendelésekből kezdtek kártyavárat emelni. Észre kell venni, hogy a sorra épülő, lakókat soha sem látó, forma szerint akár több százezres „lélekszámú” szellemvárosok piaci buborékok. Magyarán az építőipari gigacégek adósságai Kínában nagyon rossz hitelek.
Borúlátó piaci elemzésekben, persze, már tavaly ilyenkor is olvashattunk olyanokat, hogy egy új világgazdasági pálya éppúgy nem épülhet hitelből finanszírozott fogyasztásra, miként olcsó munkaerőre alapozott erőltetett növekedésre sem. Mégis azt látjuk, hogy az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed évek óta önti válságkezelés címén az ezermilliárd dollárokat a piacokra, s ehhez immár az Európai Központi Bank is felzárkózott. Ráadásul, egyre nagyobb pénzekkel egyre rövidebb élénküléseket érnek el, vagyis csak a régi rendet konzerválták darab időre. Ennek mintájára könnyen elképzelhető, hogy a most héjának mutatkozó pekingi jegybankárok is előveszik majd a galamblelküket, s finanszírozgatják még egy kicsit a lassuló kínai gazdaságot. Amire világszerte komoly igény mutatkozik, ugyanis a növekedési prognózisok közelítenek a veszélyzónának számító 7 százalékhoz.
De olyan véleményt is hallottam, hogy a 7 százalék csak afféle számmisztika, mint minden lélektani határ – nem oszt nem szoroz. Arról már nem is szólva, hogy annyi betegség kínozza jelenleg a világgazdaságot, hogy Kína csupán egy fájó pont, a sok sajgó tag közül. Így aztán minden hétre jut egy konzílium.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!