Vajon alkalmasak a nők a közvetlen harctevékenységre?

 

A múlt héten kiderült, hogy eltörlik a nők közvetlen harctevékenységére vonatkozó tilalmat az Egyesült Államokban. A közvélemény nagy része úgy gondolja, hogy a lépés történelmi jelentőségű a női emancipáció rögös útján, a G. I. Joe katonák melletti G. I. Jane-ek bevetését Barack Obama elnök is teljes mellszélességgel támogatja. A Time magazin elemző cikke igyekezett utánajárni, vajon minden harci helyzetben képesek megállni a nők a helyüket.

„A nők és férfiak együtt harcolnak, és együtt halnak meg. Elérkezett az idő, hogy elfogadjuk ezt a tényt” – nyilatkozta Leon Panetta, miután aláírta az 1994-es tilalom törtélésére vonatkozó szabályozást. A szignálásról készült fotók kétség kívül részesei lesznek a modern kori történelemkönyveknek, ám azért érdemes körbejárni, hogy milyen különbségek vannak a fegyveres erőknél szolgáló nők és férfiak között. A Pentagon adatbázisa alapján megállapítható, hogy a férfi fegyveresek jóval agresszívabbak, ami a harcok során előnyös lehet, ám több sebesüléshez és balesethez vezet. Ugyanakkor a fegyveres erőknél szolgálók körében elkövetett öngyilkosságok 95 százalékát az erősebb nem tagjai követik el. Mégis, a szebbik nemet harminc százalékkal több esetben ápolják kórházban, még akkor is, ha a terhességgel kapcsolatos kezeléseket nem számoljuk. Egy átlagos nő felsőtesté nek erőssége igencsak alulmarad egy férfi felsőtestéhez képest, emiatt a hadseregben külön kondicionáló edzéseket tartanak a női felsőtestek erősítésére. A hadsereg természetesen minden esetben a legegészségesebb, legrátermettebb erőt keresi, legyen szó nőről vagy férfiról. Egy tökéletes világban persze az USA hadserege aszexuális, elképesztően magas IQ-val rendelkező teremtényekből állna, akik keveset esznek, és professzionálisan teljesítenek minden parancsot. Ahhoz, hogy a közvetlen harcok során – különösen a gyalogság, páncélos osztagok, valamint a tüzérség kötelékében – is helytálljanak a G. I. Jane-ek, a nemek szempontjából semleges, ún. gender neutral normákat kell felállítani. Az persze újabb kérdéseket vet fel, hogyan lehet egyáltalán meghatározni ezeket a normákat.

Jóval magasabb a nem kívánt terhességek aránya az amerikai fegyveres erőknél szolgáló nők körében, mint a népesség egészében – állapította meg az Obstetrics and Gynecology című szaklap felmérése. Az ok egyrészt az egyenruhás nők fogamzásgátlókhoz való nehéz hozzáférése, valamint a fegyveres erőkön belüli szexuális visszaélések. Az ezzel foglalkozó kutatások szerint a katonai szolgálatot teljesítő nők 20-40 százaléka esik áldozatul nemi erőszaknak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!