Legalább öt év

Foglalt már a Lehel piac mögött minden placc az ezüst hétvégén, zalai kistermelők árulják ott a karácsonyfának valót. – Ezüst-, Douglas, nordmann és lucfenyőket hoztam Nagykanizsa mellől, Surdról – mondja az egyikük, Kuti Árpád. – Másfél hektáron termesztek karácsonyfát, de ez csak mellékkereset, a surdi dísznövény-csemetekert vezetőhelyettese vagyok főállásban. Jó, hogy évente csak egyszer van karácsony… Pár százas tételben nem igazán nagy üzlet a fenyő, olyan, mint a szőlő: annak éri meg, aki nagyon nagyban csinálja. Ezt is ugyanúgy kell permetezni kártevők, gombabetegségek ellen, mint a szőlőt. A gyorsan növő lucnak és a Douglasnak elég 4-5 év, a nordmann és az ezüstfenyőnek több kell, azok csak 8 évesen vágásérettek. S közben fenyeget a vad- és a fagykár. Idén májusban a friss hajtások mind elfagytak. Ilyenkor éveket veszít az ember; visszanyesi, úgy alakítja ki újra a fa formáját. Kétezer forintról indul a fenyő métere, 15 év alatt alig változott. Nem dísznövény, nem is erdőgazdasági termék, támogatás sem jár rá és fizetni kell a fuvarért, a pesti szállásért is. Talán a négyszáz fenyőből egymillió forinttal térhetek haza. Annak a felét visszaforgatom: vegyszert veszek, csemetét, és külföldről is hozatok magot, amiről magam nevelek csemetéket. De ha a kemény is a kéthetes hajrá, ha szolid is a hasznom rajta, szívesen csinálom, elvégre kertész volnék… A kedvenc fám? Mindig a legformásabb!

Ünnepi fények 

– Kézzel készített gyertyákat gyártunk 11 éve a hazai piacra, de a gazdasági válság minket is utolért. Két éve még 64 milliós volt a forgalmunk, legutóbb már csak 28 milliós, és idén sem biztató a helyzet. Nem napi szükségleti cikk a gyertya, hanem az ünnep kelléke. Mi karácsony táján adjuk el a termékeink 80 százalékát, erre vagyunk „kihegyezve” – tájékoztat Szemők Gábor, a Gyertya Manufaktúra Kft. ügyvezetője. – Amióta izzófüzérek váltották fel a karácsonyfagyertyákat, azokból csak keveset és kevesen vásárolnak, főleg olyanok, akik a ragaszkodnak a hagyományokhoz. Van egy szűkebb, de igényes kör, azoké, akik a gyertyát ajándéknak szánják. Ők nem a géppel gyártottat keresik, hanem a cseppmenteset, a dizájnelemekkel, a viaszba olvasztott dekorációval készülő, kézi öntésű darabokat. Ebben a körben a gyertya divatcikk. Most divatosak az illatgyertyák – ezekben is vannak üvegbe öntöttek és karácsonyi hangulatú illatot árasztók –, és visszatértünk a néhány évvel korábbi trendhez: a méhviaszgyertyák és a rusztikus darabok keresettek. Az egyszerű geometrikus formák, matt vagy érdes felülettel és a fekete-fehér-arany kombináció mellett földszínekkel, mohazöld, okkersárga, szürkés-barnás árnyalatokkal. Szépek és az ünnepet teszik fényesebbé. Csak sokan vegyenek ilyet szeretteiknek!

 

Díszennivaló

Milner Angéla mézesbábos azzal kezdi: keressem a munkahelyén, az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimná­zium­ban. Ott épp a frissen sült mézeskalács szegfűszeges-fahéjas illata lengi be a folyosót. – Próbáltam én megélni a mézeskalácsból, de csak akkor sikerülne, ha minden hónap december lenne. Szezonális ez; ha nincs az embernek puszedlitömeget ontó gyártósora, akkor csak húsvét és karácsony táján tud eladni a vásárokon nagyobb mennyiségű kézműves mézesbábot. Minden egyes darabot kézzel kell írókázni, és soha nincs közte két egyforma. Épp ez a legszebb benne! Megszállott kézműves vagyok, idén volt tízéves az általam létrehozott Pest-budai Kézműves és Népművészeti Közhasznú Egyesület. Amikor pár év után kiderült, hogy a mézesbábos hivatás szép, de a boldoguláshoz kevés, megtartottam a vállalkozást mellékkeresetnek. Főállásban az iskola alapítványának gazdasági ügyeit intézem és alkotóházat vezetek: a hetedikesekkel fonalból, gyapjúból, agyagból és mindenféle más anyagból készítünk „valami szépet”. Ma került sorra a mézeskalács. Mezőkövesdi nagymamám tanított tésztát gyúrni, a többit autodidaktaként sajátítottam el. Nincs semmi trükkje, a honlapomon bárki megtalálja a receptet. A műhelyem a lakótelepi konyhánk, ott készítek el munka után még napi 4-5 óra időráfordítással 2-300 darabot. Ilyenkor jó, ha ugyanennyit alszom… Húsvétkor a szív, a baba és a lovas huszár fogy leginkább, karácsonykor a fenyődíszek, az angyal, a csillag, a hóember. Örül neki, aki készíti, aki adja és aki kapja. Én is emiatt imádom a lakásom illatát! A rokonaim, a barátaim el is várják, hogy az ajándékuk mézeskalácsból készüljön. A legapróbbak is tudják, hogy az miről szól: szép és finom is: díszennivaló.

Olcsóbb a busa húsa

– Bús a marha, mert olcsóbb a busa húsa, de még a pontyé is – így indít Nusszer István, „A Halas”. Szakácsnak tanult, s több fővárosi halüzlet, köztük egy nagykereskedés tulajdonosa. – A magyar emberek évi átlagos halfogyasztása még az 5 kilót sem éri el, annak is a háromnegyede ponty, és az öt kilóból kettőt karácsony táján vesznek meg. Sokan csak hagyománytiszteletből évente egyszer, karácsonyra készítenek halat, akkor is szálkásan, vastag panírban rántják ki és tocsog az olajban, halszagú az egész lakás. Ha legalább halászlét főznének!... Szerencsére Pesten kicsit jobb a helyzet, a halért rajongó ínyenc vásárolóim közül mind többen keresik harcsát, a fogas süllőt és a „tenger csirkéjét”, a lazacot. Nő a számuk, divat lett főzni, egészségesen, halasan táplálkozni. Nálam decemberben is csak kétszer annyi hal fogy, mint más hónapokban. Rengeteg munka és idő, amíg a hal az asztalra kerül. Vegyük csak a tenyésztett pontyot! Fel kell nevelni. A három-négy nyári a méretes, 1,5-2 kilós dukál egy négyfős családnak. Sokba kerül a táp, az antibiotikum. Az sem mindegy, mikor fogják ki. Ilyenkor keresik a tejet és az ikrát, de abból csak akkor van elég, ha korán fordul hidegre az idő, nem úgy, mint idén. Sokan azt hiszik, a halas talicskával tolja haza karácsonykor a pénzt. Éppenhogy nyereséges a cég. Megélni még lehet belőle, de nagy lábon élni már nem. Negyven embert foglalkoztatok, magas a rezsi, drága a tengeri halak hűtőkamionos szállítása is. Mindezt nyáron csak akkor tudom kifizetni, ha a decemberi hasznot elosztom az egész évre. S hogy lehet-e halat ajándékozni? Én azt teszem: a nyersanyagot adom a halászléhez, amit a Széll Kálmán és Nyugati téren oszt majd szét a rászorulók között az ünnepen a Magyar Vöröskereszt és Máltai Szeretetszolgálat.

Marcipántradíció

A 150 tonna cukrászati alapanyag mellett évi 50 tonna bonbont állít elő Bakos László aranykoszorús cukrászmester csepeli üzeme, és ebből 12 tonna a kézműves karácsonyi fűszerezésű mandulás, kókuszos, mákos, grillázsos, barackos, mentolos, krémlikőrös és még vagy 25-féle marcipán szaloncukor. – És ez szó szerint értendő, mert a miénk nem marcipános – azaz nem csak pár százalék mandulát tartalmaz, mint általában a gyári termékek –, hanem kifejezetten marcipánból készül. A mandula, a dió, a mogyoró, a barackmag, a kókusz, azaz az olajos magvak és a töltelékbe kerülő többi anyag arányán múlik minden. Nálunk egy kiló szaloncukorban 38-40 deka a mandula. Huszonöt éve kezdtük a bonbongyártást ebben a stílusban, szóba se jöhet semmiféle mesterséges aroma, csakis természetes alapanyagokat használunk. Sokat lendít az üzletmeneten a karácsony: az árbevételünk negyedét adja a szaloncukor, ami az évi termelésünknek alig több mint egy­huszada. Az ünnepre már szeptembertől készülünk. A családi karácsonyfánkhoz se a polcról vesszük le az eladásra szánt terméket. A kis unokáimnak cukormázból készítem el a kedvenc figuráikat, s mivel cukrász vagyok, a lányoknak különleges méretű, 8-10 dekás bejgliket is sütök…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!