„1986-ban születtem, csak hallomásból tudom, mekkora durranás volt annak idején a kocka” – meséli Gönci Péter játékoktató.

 

A logikai és társasjátékok legnagyobb magyarországi hálózatánál, a Gém Klubnál dolgozik. Mint mondja, az utóbbi két évtizedben a fejlesztők egyre több – úgynevezett – „gondolkodó játékot” dobnak piacra. Ide tartoznak az egykori bűvös kockához hasonló, logikát és ügyességet igénylők, és a családi típusú, dobókockásosak, táblásak is: „A tematikus, többszemélyes társasjátékok egyre népszerűbbek mindenhol a világon. Nyugat-Európában, főleg Németországban például a gazdálkodós, üzleti játékok a legkeresettebbek, nálunk ezek mellett az amerikai típusú, stratégiai, harci játékok is nagyon mennek.”

Az egyszemélyes, kirakós logikai játékok a nyolcvanas-kilencvenes években élték reneszánszukat, elsősorban a Rubik-kockának köszönhetően. Érdekes módon ma ezek az egykor absztrakt (kocka, gömb, golyó) játékok is tematizálódnak. A lényeg ugyanaz marad, de ma már inkább figurák, megszemélyesített hősök keresnek kincset, vadásznak veszélyes fenevadakra – persze tisztán logikai alapon.

A „Rubik Művek” utolsó két nagy dobása a tükör kocka és a Rubik 360 volt. „Szépen fogynak, de egyik sem volt megközelítőleg akkora siker, mint az eredeti kocka” – mondja Gönci.

A kockából a mai napig sokat adnak el. Viszik játszani, de céges reklámajándéknak, dísztárgynak is. Az interneten és mobiltelefonokkal játszható logikai játékok (applikációk) érdekes módon nem csökkentették a valódi játékok iránti igényt. Sőt! Úgy tűnik, az emberek szeretik fizikailag is birtokolni a játékokat. „Körülbelül hat évvel a népszerű amerikai »Ticket-to-ride« megjelenése után jött ki a telefonos applikáció. Óriási siker volt, és a fejlesztők legnagyobb meglepetésére nemhogy csökkent volna, hirtelen ugrásszerűen megnőtt az eredeti, táblás verzió eladása.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!