Az interneten szinte csak hamis gyógyszert lehet kapni, mégis egyre több a magyar vásárló. Júliustól 3–8 éves börtönbüntetésre is számíthatnak a gyártók és a forgalmazók.
Potencianövelők és fogyasztószerek, hamis rákgyógyszerek, antidepresszánsok, étrend-kiegészítők – ezek a gyógyszerhamisítók legfőbb termékei. Mostantól azonban már börtönre számíthat, aki hamis gyógyszert, egészségügyi terméket, orvostechnikai eszközöket gyárt, forgalmaz, importál, szállít vagy tart. Alapesetben 3, de akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető, ha a hamisított termék fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy halált okoz. Szintén szigorúbb a büntetési tétel, ha a bűncselekményt az egészségügyben dolgozó szakember követi el, illetve ha a hamis készítmény a fogyasztók számára széles körben válik hozzáférhetővé.
A szigorítással párhuzamos, júniusban végzett egyhetes ellenőrzési akcióban 200 magyar nyelvű, illegálisan működő weboldalt azonosítottak. A próbavásárlással beszerzett készítményekről kiderült, hogy mind hamisak vagy illegálisak voltak. A hamis gyógyszerek esetében a készítmények összetétele, a csomagolás, a tabletták kinézete tért el az eredeti gyógyszerektől. Nemzetközi szinten a gyógyszereket értékesítő weboldalak 96 százaléka illegális, hiába kínál pénz-visszafizetési vagy cseregaranciát, üzemeltet telefonos ügyfélszolgálatot vagy képekkel, videókkal „hitelesíti” magát, akkor is az egészségre veszélyes készítményeket árul.
„A készítmények több mint 30 százaléka a feltüntetettnél több hatóanyagot tartalmazott, 20 százaléka pedig kevesebbet, de akadt, amiben egyáltalán nem is volt. A vizsgált készítmények eredetije mind vényköteles gyógyszer.
Már az önmagában veszélyt jelent, ha ezeket orvosi kontroll nélkül alkalmazzák, de a hamisítványokban a nem ellenőrzött szennyezések (oldószermaradványok, katalizátormaradványok, melléktermékek, szennyezések) is súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek” – mondja Vannai Gabriella, a HENT kommunikációs referense, aki szerint mindennek ellenére sokan továbbra sincsenek tudatában annak, hogy Magyarországon csak működő gyógyszertár értékesíthet interneten gyógyszert. Minden egyéb honlap, webpatika illegálisan működik és hamis, illetve itthon nem engedélyezett gyógyszereket forgalmaz. Egy honlapról könnyen megállapítható, hogy illegális-e: minden gyógyszert értékesítő oldalt regisztrálni kell az ÁNTSZ weboldalán található adatbázisban. Ha az általunk megtalált oldal nincs regisztrálva, nem tanácsos onnan gyógyszert rendelni.
A testület most zárult fogyasztói kutatásából kiderült: Magyarországon az emberek egyre növekvő hányada állítja, hogy vásárolt már bizonytalan forrásból (pl. utca, piac, internet) gyógyszert. 2011-ben 165 ezer fő nyilatkozott így, tavaly már 330 ezren. A tendencia 2013-ban sem változott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!