Nem történt jogsértés, és semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy az élelmiszer-ipari multik rosszabb minőségű árukat hoznának a régióba, állítják az illetékes hatóságok. A V4-országok mégis nekimennek a multiknak, és új szabályozást követelnek. Pedig valószínűleg épp a fogyasztók akadnának ki a legjobban, ha a jövőben egyenízeket kényszerítenének rájuk.
Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozót kezdeményezett Robert Fico szlovák miniszterelnök a V4-országok vezetőinek körében, mivel szerinte „a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában”. A V4-országok miniszterelnökei sajtóértesülések szerint a napokban találkoznak, hogy eldöntsék: hogyan gyakorolnak nyomást az Európai Bizottságra. „Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait” – mondta a szlovák kormányfő csütörtökön.
A bejelentés szerint Pozsony kész akár válaszintézkedéseket is hozni, például törvénybe foglalhatja, hogy a közétkeztetésbe kizárólag szlovák élelmiszer kerülhet. Ez valószínűleg sértené az uniós jogot. Az elsőre élelmiszer-ipari ügynek tűnő történet hátterében a nagypolitika áll, annál is inkább, mert az eddig nyilvánosságra került vizsgálatok nem bizonyították, hogy valóban rosszabb minőségű termékek kerülnének a régióba.
Nálunk is egész héten azt ordították a szalagcímek: silányabb minőségű élelmiszereket szállítanak a nagy gyártók Magyarországra, mint Nyugat-Európába. A magyar média egy szlovákiai kutatás eredményei miatt szállt bele az „élelmiszermamutokba”: a szomszédos ország agrárminisztériuma az élelmiszer-felügyelettel karöltve 22 olyan élelmiszer összetételét hasonlította össze, amit Szlovákiában és Ausztriában azonos márkanév alatt forgalmaznak. A híradások szerint a vizsgált élelmiszerek fele gyengébb minőségű Szlovákiában, mint osztrák szomszédjánál. A Magyar Márkaszövetség főtitkára úgy tudja: a szlovák hatóságok gyártói és kereskedelmi márkákat vizsgáltak.
Gyártói alatt az önálló márkákat építő cégek termékeit kell érteni, a kereskedelmiek pedig azok, amelyek az áruházlánc neve vagy fantázianév alatt kerülnek forgalomba. Ezeket általában bérgyártásban állíttatják elő a kereskedők, a gyakran változó gyártókat sokszor nem is jelzik a csomagoláson, csak a forgalmazót, a kereskedelmi láncot. A szlovák híradások szerint különbségek nagyobb arányban jelentkeztek a vizsgált kereskedelmi márkáknál, mint a gyártói márkáknál – mondta lapunknak Fekete Zoltán. Vagyis a szlovák megállapítások nagy része nem az élelmiszer-ipari „multik” termékeire vonatkozott, hogy kire, azt se tudni pontosan, mert ez nem mindig derül ki a termék csomagolásából.
Ennek ellenére Magyarországon új életre kelt egy két évvel ezelőtti vizsgálat, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) végzett. A hatóság Ausztriában és Magyarországon ugyanazon a néven árult termékeket hasonlított össze, és az Indexnek elküldött kutatási összefoglaló szerint több terméknél is észlelt különbségeket. A hírportál által idézett részletek szerint a határ túloldalán „lágyabb és krémesebb a Nutella, roppanósabb a Manner nápolyi, sűrűbb és finomabb a puding és a joghurt”. Az anyag ugyanakkor azt is elismeri, hogy összetételbeli különbséget a legtöbb mintában nem találtak.
„A Nébih vizsgálata nagyon szűk körű volt, ahhoz képest, hogy 15-20 ezer termék is van a magyar szupermarketek polcain, amik jelentős részét nagyobb élelmiszer-ipari vállalatok gyártják. Nem ismerjük a vizsgálat módszertanát, nem tudjuk, hogyan jutottak a hatóság emberei ezekre az eredményekre. A megállapítások egy része az összetevőkre vonatkozik, de végeztek érzékszervi vizsgálatokat – ez egy jóval szubjektívebb, alacsony megbízhatóságú kategória. Nagyon elhamarkodott dolog lenne kijelenteni, hogy Kelet-Európába silányabb minőségű élelmiszerek kerülnének forgalomba”, sorolja kétségeit Haraszti Anikó. A Tudatos Vásárlók Egyesületének szakértője szerint egy-egy mintából rendszerszintű következtetéseket levonni nem lehet, így a rendelkezésre álló információk alapján nem lehet megalapozottan állítani, hogy a termékek valóban rosszabb minőségűek lettek volna.
„A Nébih is megszólalt az ügyben, jelezte, semmiféle élelmiszerbiztonsági probléma nem volt a vizsgált 24 osztrák élelmiszer körében” – mondja Fekete Zoltán. Állítja: kispórolni egy alapanyagot valamiből költségesebb lenne, mint benne hagyni. Ugyanis egy kisautó árába kerül, ha kétféle töltőanyag van, így egy műszakváltásnál tisztítani és fertőtleníteni kell több kilométernyi csövet. Ezért a nagy gyártók sokszor költségtakarékosság okán sem változtatnak a receptúrán. „A világcégek termékeit általában egy helyen készítik, egyféle receptúrával, mindig azonos minőségben. Így éri meg. Ha nem tudják egy helyen előállítani, akkor regionális kompetenciák vannak. Magyarországon több ilyen nagy gyártósor van, ezek magyar alapanyaggal dolgoznak, magyar embereknek adnak munkát, magyar adóforintot fizetnek” – teszi hozzá a főtitkár. Ráadásul vannak olyan termékek – például a vizsgált kakaós ostya –, amit csak egyetlen üzemben készítenek, még a gyártó sem tudja előre, hogy később melyik országba szállítják, nem véletlenül több nyelven kerül rá a felirat.
Ami pedig az érzékszervi teszteket illeti, nemcsak az probléma, hogy teljesen szubjektív szempontok alapján „osztályozzák a termékeket”.
Az is komoly gond, hogy a portékák végleges állagát sok-sok külső tényező is erősen befolyásolhatja.
Nem mindegy, hogy mennyit lötyögött egy termék kamionokon, mire ideér, de lejárati idő is fontos: a rövid lejáratú tejtermékek állaga napokon belül változhat.
Egy neve elhallgatását kérő iparági forrásunk szerint bevallott különbségek persze előfordulnak: egy részük abból adódik, hogy különböző országokban bizonyos termékeket egy adott összetételben szoktak meg az emberek. Azt szeretik, azt várják az előállítótól – például egyes termékhez a keményítőt a lengyelek krumpliból, a magyarok kukoricából, a németek búzából állítják elő –, száz év alatt így szokták meg a vásárlók.
Vagyis a fogyasztási szokások befolyásolják egy árucikk összetételét.
Az, hogy valami édesebb vagy sósabb, nem minőségbeli különbség. És nincs olyan szabályozás, ami előírná, hogy a nagy márkák termékeinek pont ugyanolyan összetevőkkel, csomagolásban vagy kiszerelésben kellene a világon mindenhol a termékeiket árulni. „Az persze lehet kérdés, vajon a fogyasztók megtévesztésének számít-e, ha más-más országban leveszik a polcokról ugyanazt a terméket, amit megszoktak, és mást kapnak” – emel be egy új szempontot Haraszti Anikó.
Forrásunk azt is hozzátette, az élelmiszer-előállítók egyik fő szempontja az eladhatóság és gazdaságosság. Ezért fordulhat elő, hogy egy azonos márkájú levesporban a Lajtától nyugatra több a májgaluska, mint attól keletre. Ettől a lé vagy a betét minősége nem lesz jobb vagy rosszabb: mindössze azt veszik figyelembe, hogy az adott országban átlagosan mennyit hajlandók fizetni egy adott termékcsoportért.
„Régóta tartja magát az a nézet, hogy a kelet-európai szupermarketekben rosszabb minőségű termékek jelennek meg, legyen szó élelmiszerekről, mosószerekről, tisztálkodószerekről vagy épp ruhákról.
Csakhogy például a mosószereknél a fogyasztók sokszor a feketepiacról beszerzett árukhoz hasonlítják a boltban kaphatót, vagyis elképzelhető, hogy nem is az adott gyártó terméke van benne. Éppen ezért mi is nagyon kíváncsiak lennénk egy megalapozott, átfogó vizsgálat eredményére” – mondja Haraszti Anikó. Úgy gondolja, először a fogyasztóknak kellene eldönteni, mit akarnak: az ízlésükre szabott termékeket, vagy pont ugyanazt, amit a Nyugat eszik.
A Vasárnapi Hírek által megkérdezett iparági szakértők szerint a kettős mérce elmélete a magyar néplélekben, csakúgy, mint Kelet-Közép-Európában, hosszú ideje jelen van. Történelmi okokra is visszavezethető, hogy nyugati szomszédunknál a „fű is zöldebb”, a társadalmi érzületet pedig csak erősíti, hogy a V4-országok agrárkormányzatai is napirenden tartják ezt a kérdést.
Így megeshet, hogy a kérdést nem is élelmiszer-ipari szemszögből kell megközelíteni. Miközben repkednek a minőséget csepülő jelzők, a lényeg elsikkad: a kritizált portékák teljesen jogszerűen vannak a polcokon, forgalmazásukat a magyar hatóság engedélyezte. A termékeknek megfelelnek az élelmiszerkönyvben előírtaknak, illetve címkéjükön szerepelnek az összetételről kötelezően megjelenítendő információk. Magyarán nincs jogsértés: ezt a szót a kormánypárti politikusok is ódzkodnak kiejteni. Nincs egyértelmű vizsgálati módszertan, vagy legalábbis ezt senki nem osztja meg a nyilvánossággal.
És nincs logikus érvelés se. Például Parragh László a Magyar Időknek nyilatkozva arról beszélt: a nagyvállalatok extraprofitot tesznek szert azzal, hogy a magyar, cseh, lengyel és szlovák piacra rosszabb minőségű árut visznek, mert „másodrangúnak” tartják ezt a térséget.
Csakhogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke önmagát cáfolja, amikor azt magyarázza: a hazai fogyasztóknak ma is sokat számít az ár, ami gyakran erősebb érv a minőségnél. Ami azt jelenti, hogy az embereknek nincs pénzük a „tartalmasabb” cikkekre. Azt pedig nem lehet a multik szemére hányni, hogy nem akarnak veszteséget produkálni. Ha lehetne, akkor a kabinet például megtámadhatná az autógyárakat is, mondván, miért adják drágábban a jobb felszereltségű járgányokat, noha ugyanannak a márkának a darabjairól van szó.
Hogyha nincs helyzet, akkor miért fújja ezt az ügyet a kormány – ez a kérdés joggal merül fel. (Fazekas Sándor agrárminiszter elrendelte a hazai és a külföldi kiskereskedelemben kapható azonos termékek újabb átfogó vizsgálatát, amelyben 100 termék összetevőinek összehasonlító vizsgálatát végzi el a Nébih, emellett „érzékszervi analízist” is csinál.) A kérdésre adott válaszok szórnak. Egyes iparági források szerint az élelmiszerágazatot nem érte váratlanul a támadás. Szereplői azt érzik: a kormányok a szavazatmaximalizálás miatt mennek neki a „gaz multiknak”, akik „másodrendű állampolgárokat csinálnak a kelet-európaiakból”.
Mások viszont abból indulnak ki, hogy a kormány megint az extraprofitról beszél, ahogy a médiapiac, az energetikai szektor, a bankvilág, a távközlési ipar kapcsán tette – és minden esetben különadót vetett ki. Így az ágazat akár egy újabb sarcra is készülhet. Hogy ennek mi lehet a célja, azt szintén nem tudni. Forrásaink szerint, ha lesz különadó, az valószínűleg nem pusztán a költségvetés hizlalását szolgálja. Sokkal inkább a piactisztítást mozdíthatja elő. Az egyik lehetséges verzió, hogy egy hazai vagy egy vegyes tulajdonú láncnak csinál helyet a kormány, ha pluszterhek hatására például egyes láncok kivonulnak vagy ritkítják boltjaikat. (Emlékeztetőül: két éve az orosz Magnet-hálózat szeretett volna bejönni.) A másik mondás az, hogy az agráriumba egyre intenzívebben befektető oligarchák így csinálnak helyet portékáiknak – ha sikerül kiszorítani a multik termékeit, a sajátjaikat helyezhetik ki a polcokra.
Legtöbbször félrevezetőek az interneten terjedő bejegyzések: az egyik például azt fejtegette, hogy egy népszerű joghurtital összetevői között nagy különbség van Ausztriában és Magyarországon: nálunk nincs is benne joghurt. Pedig csak arról van szó, hogy Magyarországon a termékekre a joghurt összetevőit (például sovány tej, élő joghurtkultúra) külön kell ráírni a címkére. A legnagyobb eltérést a Knorr carbonara spagettiszósz porában mutatta ki a Nébih. A termék magyar változatában nem volt sajt, de kiderült, hogy más volt a termék neve a két országban: egyszerűen egy gyártónak két különböző portékáját hasonlították össze.
A lisztet is kintről
A magyar alapanyagok nem rosszak, csak egyenetlen minőségűek és sokszor hamar elfogynak. A gond az időjárás, ami erősen befolyásolja a magyar gazdák teljesítményét. Különösen igaz ez a zöldségfronton. A csúcsgasztronómiát művelő éttermek ezért inkább biztosra mennek, és Franciaországból rendelik az árut. Lóczki János, a legtöbb topéttermet (köztük több Michelin-csillagos helyet) ellátó France Gourmet ügyvezetője a VH-nak elmondta: ezek az éttermek inkább fizetnek jóval többet az alapanyagért, csak hogy kiszolgálják a vendégeik igényeit, és hogy el ne veszítsék a csillagaikat. Egyszer egy héten fordulnak, és Európa legnagyobb gasztropiacáról, a Párizs melletti Rungis-ról hozzák be, amit a séfek rendelnek. A Rungis-t nem úgy kell elképzelni, mint a Lehel piacot, ez inkább egy kisebb város, benne óriási hűtő- és áruházakkal, amelyekben Európa csúcsséfjei vásárolnak.
Sertésből, csirkéből nem állunk rosszul, de borjúból és bárányból gyenge a felhozatal Magyarországon. Utóbbinál főleg az a gond, hogy amíg az éttermek például csak karajt vagy bordát rendelnek, addig a tenyésztő mindent el akarna adni. Ezt egy ilyen kis piacon, mint a magyar, szinte lehetetlen kigazdálkodni, de ahol naponta több ezer állatot adnak-vesznek, ott ez nem okoz gondot – mondja Lóczki. Egyébként csirkét is inkább kintről rendelnek a séfek, mert állandó a minőség, a szín, az íz. (Összehasonlításként: egy egész csirkét 1100 Ft+áfa/kg áron hoz be, míg itthon ennek a feléért is megkapható a tanyasi jószág.)
Amit személyesen nagyon sajnál, az az, hogy a magyar séfek sokszor a lisztet is kintről rendelik. Pedig volna itthon is jó liszt, sőt van is, de ingadozó a minősége, amire sokszor panaszkodnak az éttermek, amelyek ma már szinte mindig adnak házi sütésű kenyeret a vendégeknek.
Nem lesz uniós egyentáplálék
Kettős mércét emlegetnek és egységes, uniós élelmiszer-biztonsági szabályozást követelnek egyes tagállamok. Tavaly az Európai Bizottság a cseh agrártárca kérésére megvizsgálta azokat a panaszokat, miszerint egyes gyártók silányabb minőségű élelmiszereket forgalmaznak az EU keleti tagállamaiban, mint a nyugatiakban, nyilatkozta lapunknak Enrico Brivio. A bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős szóvivője szerint a bizottság úgy látja: a jelenlegi közösségi szabályozás garantálja a fogyasztók védelmét – noha nem írhatja elő egységes receptek alkalmazását. Szakértők szerint egy olyan javaslatot, ami szabványosítaná az élelmiszerek minőségét, ízét, összetételét, gyorsan elkaszálnák a tagállamok. Így az EU csak arra kötelezheti a gyártókat, hogy feltüntessék az élelmiszerek címkéjén: miből mennyit tartalmaznak. A megtévesztő kereskedelmi tevékenységgel már más a helyzet: uniós jogszabályba ütközik, ha egy kereskedő úgy reklámozza a termékét, hogy az minden tagállamban ugyanolyan, miközben itt-ott szándékosan silányabb minőségben kínálja. Az ilyen ügyekben a nemzeti élelmiszerbiztonsági hatóságok, illetve bíróságok járnak el.
HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!