Alaposan átrajzolhatja a baloldal erőtérképét az EP-választás.
- A személyi változások új típusú együttműködést hozhatnak.
- Orbán még egyszer meg akarja verni őket Holnaptól tovább hasad?
- (Az EP-választások hazai eredménye: Fidesz-KDNP 12 mandátum, Jobbik 3 mandátum, MSZP, DK 2-2 mandátum, Együtt-PM, LMP 1-1 mandátum. A részvétel 30 százalék alatt volt. Lásd a cikkben a grafikont.)
Fenébe a külpolitikával, az EP-választások kapcsán nincs honi formáció, aki ne belpolitikai visszaigazolást várna, vagy ne belpolitikai következményekkel lenne kénytelen számolni.
Az közhely, hogy a Brüsszeltől magának tiszteletet követelő Fidesz minél nagyobb delegációra gyúr – ezzel is legitimitását bizonyítandó. „Egyszer győzni jó, kétszer győzni még jobb” – zárja rövidre az uniós polémiát Orbán kampányszlogenje. Ráadásul a Szonda Ipsos szerint a magyarok 40 százalékát érdekli pusztán az EP-választás, márpedig alacsony részvétel esetén végképp a Fidesznek áll a zászló.
Az viszont, hogy hány euroatyát tudnak felmutatni az ellenzéki erők, gyakorlatilag létkérdés – számukra. Az EP-választás hozhatja el ugyanis a katarzist, amit az országgyűlési „meccs” után minden párt igyekezett megúszni.
Az MSZP a választani tudó állampolgárok voksainak 15 százalékára számíthat, azaz 3 mandátum a realitás – a negyedik EP-képviselőjükért küzdenek a szocialisták. Hogy az MSZP ugyanannyi vagy kevesebb helyet szerez meg, mint a Jobbik, jelen esetben másodlagos kérdés. Az összevetési alap ugyanis nem a szélsőséges párt várható teljesítménye, hanem az MSZP-é – mégpedig a 2009-es. Azt ugyanis nem lenne könnyű „spinelni”, hogy Őszöd, a tüntetéssorozat, a szociális népszavazás, illetve Gyurcsány kiugrása és a kacagtató miniszterelnök-casting után is jobban teljesített a baloldal vezető ereje, mint most. Azaz egy gyenge EP-szereplés után az elnökség csomagolhat. Az biztos, hogy a megyék (innen érkeznek a kongresszusi küldöttek) mintegy kétharmadában a tagság elfordult a „központtól”. A másik fontos kérdés pedig az, miképp hasad a rendszer: ha pártvezetés cserélődik, a frakcióban akkor is maradnak a jelenlegi erőviszonyok – azaz előállhat-e egy olyan helyzet, hogy a képviselőcsoport is osztódik, és például egy öt-hat fős újsütetű frakció alakul az MSZP-t elhagyókból. (Vagy pedig kiegyezik egymással a két erőcsoport.)
Bár az Együtt-PM-nek a Nézőpont két mandátumot jósol, a többi közvélemény-kutató öt százalék alá méri, kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán brüsszeli embere. Ha nem, akkor a jelek szerint Bajnai Gordon búcsút int a politikának – hogy formációjával mi lesz, arról csak találgatni lehet. Igaz, egyes vélekedések szerint amennyiben valóban 7-9 százalékot söpörne be az Együtt-PM, az rábírhatná Bajnait a maradásra, hiszen azt jelezné, az országgyűlési választásokhoz képest nőtt a párt támogatottsága.
A DK-t a Nézőpont ugyan temeti, más kutatások viszont Brüsszelben látják. Mindenesetre kiderül, Gyurcsány Ferenc pártjának a médiajelenléte erősebb vagy a mozgósítási képessége. Ha megugorják a küszöböt, akkor nincs baj, ám ha egyetlen brüsszeli delegáltra sem elegendő az erőfeszítés, akkor mégiscsak illik felidézni Gyurcsány Ferenc azon mondatát, miszerint majd az EP-megmérettetés után értékelik a pártvezetés teljesítményét. Hogy ez mit jelent, az egy politikai rejtély, ugyanis egy Gyurcsány-párt nehezen lenne elképzelhető Gyurcsány nélkül.
Az LMP esetében gyakorlatilag semmi relevanciája nincs az EP-választási eredménynek. A másik három párt esetében azonban – a személyi konzekvenciákon kívül – többről is szó lehet: egyrészt újraépíthetik bázisaikat, másrészt még időben kialakíthatnak egy új típusú együttműködést.
Szabályok és szabálytalankodók
Normális helyeken az a szabály: a vita kötelező kelléke a politikának. Mifelénk kiveszőben van a műfaj, nem utolsó sorban azért, mert a legnagyobb fél, a Fidesz évek óta kerül minden olyan helyzetet, ahol politikájának bírálóival találkozhat, ahol érvelni, vagy akárcsak válaszolnia kellene. Jó dolog tehát, hogy létrejött pénteken az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek vitája, még akkor is, ha a Fidesz megint nem jött el, és távolmaradt a Demokratikus Koalíció is. Utóbbi azért, mert továbbra sem hajlandó szóba állni a Jobbikkal, a vitát kezdeményező Bajnai Gordon azonban úgy vélte, az, hogy április 6-án a Jobbik több mint egymillió szavazatot kapott, bebizonyította: az elhallgatás, az ignorálás kudarcos stratégia. Az MSZP vagy háromszor változtatott álláspontján, végül Szanyi Tibor csak beállt a pulpitus mögé. A vitának sokféle értékelése lehetséges, s erősen kétséges, sikerült-e bármelyik félnek új szavazókat gyűjtenie ezen a korlátos nyilvánosságú eseményen. Egy azonban biztos: a Jobbikkal vitába szállni csak akkor lehet, a Bajnai-féle elgondolás csak akkor működőképes, ha a radikális párt képviselői beszédmondás helyett érvelésre vannak kényszerítve, és ha van mód arra, hogy érveiket a valósággal, tényekkel, adatokkal, vagy akárcsak a józan ésszel össze lehessen vetni. Bajnai pénteken tőle szokatlan keménységgel rontott neki a Jobbiknak, sorolta rendületlenül: ha a Jobbik programja valósággá válna, akkor 700 ezer munkahely szűnne meg, 400 Ft lenne 1 euró és hektáronként 68 ezer Ft-ot veszítenének a magyar gazdák. A baj csak az, hogy hiába nevezte a Jobbikot nemzetellenesnek, a „haza eladó” pártnak, Morvai Krisztinát negédes demagógiájából kimozdítani nem lehetett – azért nem, mert a vita keretei nem adtak erre módot. Összecsapások helyett csak monológok mondására volt lehetőségük a feleknek. Ezt a vitát a lefojtott, túlszabályozott keretek ölték meg. Ha ilyenek a szabályok, akkor tényleg az jár jól, aki állandóan szabálytalankodik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
