– Egyre több európai uniós vezető mondja azt, hogy változtatni kell a gazdaságpolitika irányán, és a költségvetési szigor mellett – vagy akár helyett – nagyobb hangsúllyal kell kezelni a növekedést. Európai hátraarc készülődik?

– Nagy csodára nem érdemes számítani. Már jóval François Hol­­lande francia elnökké választása előtt felvetődött, hogy a növekedésnek sokkal nagyobb szerepet kell kapnia. Angela Merkel német kancellár viszont épp a napokban nyilatkozta, hogy minden olyan növekedésösztönzést ellenez, ami adósságfelvételen alapszik.

– Ezek szerint a francia–német vita elkerülhetetlen, de vajon képesek lesznek-e megegyezni?

– François Hollande a választási kampányban többször kifejtette, hogy a decemberben megkötött fiskális paktumot újra kívánja tárgyalni, ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy Angela Merkel belemenne ebbe. Viszont lehetséges, hogy létrejön egy növekedési megállapodás, amely azonban nem lenne túl tartalmas.

– És hogyan lesz ebből növekedés?

– Egy ilyen növekedési paktum várhatóan a strukturális és kohéziós alapok hatékonyabb felhasználásáról és strukturális reformokról szól majd. Azonban ezen reformok csak sok év, például 3-5 év távlatában képesek a növekedési potenciál emelésére. Rövid távon részben az akut pénzügyi válság megoldása segítene, amely csökkentené a bizonytalanságot, és ezáltal növelhetné a vállal­ko­zókedvet, részben államilag is segített befektetések. Sokat beszélnek mostanában arról, hogy az Európai Befektetési Bank (EBB) kaphat 10 milliárd eurónyi új tőkét, amelynek folytán több hitelt, akár 60 milliárd eurót is fel tud venni a piacról. Ehhez még magánbefektetés is társulhat, így összesen 100 milliárd eurót helyezhet ki, amely jelentős összeg, de önmagában ez sem fordítaná meg a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat.

– Vagyis a növekedéshez sem kell más, mint a háborúhoz. De honnan lenne még pénzük a megszorításokba belefáradt tagországoknak arra, hogy a bank tőkéjét megemeljék?

– Az EBB-ben minden EU- tagország részvényes, így a hányadának megfelelő összeget kellene befizetnie. Ma­­gyar­ország hozzájárulása például 72 millió euró, kö­­rülbelül 21 milliárd forint len­ne. De a végösszeg, a 10 milliárd euró nem olyan nagy summa. Ennek csaknem kétharmada, a négy fő­­részvényesre, Német­or­­szágra, Fran­­cia­or­­szágra, Olaszországra és az Egyesült Királyságra há­­rulna, egyenként 1,6 milliárd euró értékben. Nyilván minden eurócent számít, de ezt azért még kibírnák.

– Kérdés, hogy ki akarják-e bírni? Merkel kancellár már így is belpolitikai kudarcok sorozatát szenvedi el, ezek egyik oka pedig Németország tehervállalása az európai mentőcsomagokban. Ráadásul jövőre Németországban is választások lesznek.

– Az 1,6 milliárd euró a német GDP kevesebb mint egy ezrelékét teszi ki és rendkívül szerény összeg Németország egyéb kötelezettségvállalásaihoz képest. Emellett az EBB tőkeemelése egy befektetés, és az EBB minden EU-s országban, köztük Németországban is, finanszíroz projekteket. Viszont Merkel kancellár valóban hallani sem akar más hitelből finanszírozott növekedésösztönző eszközökről.

– Akkor most visszajutottunk oda, ahonnan indultunk: Merkel nem mond le az adósságcsökkentéséről, viszont Németország nélkül aligha lesz pénz növekedésösztönzésre. Akkor mégis, hogy lesz politikai és gazdasági irányváltás Európában?

– Kis mértékben segíthet, ha többet beszélünk a növekedésről, strukturális reformokat hajtunk végre, növeljük az EBB tőkéjét, és hatékonyabban használjuk fel a strukturális és kohéziós alapokat, de mindez nem fogja megváltoztatni az euróövezet nagyon gyenge növekedési kilátásait. Egyszerűen nincs eszköz, amivel számottevően segíteni lehetne a növekedést. Emellett a bankszektor Európa nagy részén súlyos helyzetben van. Spanyolországban, Görögországban, Írországban vagy Magyarországon visszaesik a hitelezés, de az erős Németországban, Hollandiában vagy Ausztriában is stagnál. De ha nincs hitel, nincs növekedés sem. A lakosság és a kormány is óvatos a hitelfelvétellel. Még François Hollande is, aki minden ígérete mellett is egyértelművé tette, hogy csökkenteni akarja Franciaország költségvetési hiányát és államadósságát.

– De új francia elnök nagy állami beruházásokat is ígért...

– Csakhogy az ígéretei nagy részét egyszerűen nem lehet megvalósítani. A megmaradtakat pedig abból lehet fedezni, hogy a terheket a magasabb jövedelműek felé tolja el. Valóban, van ráció abban, hogy a magasabb jövedelműek többet adózzanak. A pénzügyi tranzakció bevezetését is szorgalmazza Hollande, amit ha jól csinálnak meg, származhat belőle valamennyi bevétel. De sokat nem lehet költségvetési oldalon tenni, mert Franciaország államadóssága a GDP 90 százalékára rúg és az újraelosztás mértéke az egyik legmagasabb Európában, majdnem 60 százalék. A politikusok sokat ígérnek a kampányukban, majd hatalomra kerülve tudatosítják a választóikban, hogy nem tudnak mindent megvalósítani, ha a gazdasági realitás nem engedi.

– Közben új fejezete kezdődött a görög drámának. Decemberben ön is azt nyilatkozta, hogy valószínűnek tartja a görög államcsődöt. Fenntartja még ezt az álláspontját?

– Az adósság újraütemezésével ez lényegében be is következett. A magánadósságot ténylegesen 70 százalékkal csökkentették. A probléma az, hogy ez túl későn történt, és Görögország addig rengeteg tartozást a Nemzetközi Valutaalaptól és az EU-tól kapott hitelekből fizetett vissza. Így az adósságcsökkentés után is rendkívül magas maradt Görögország államadóssága, a GDP 160 százalékát is meghaladja. Ha minden úgy megy, ahogy azt várja tőlük az EU, 2020-ra is csak 120 százalékra fog csökkenni. Ez döbbenetesen magas, ezért nem hiszem, hogy azt követően képesek lennének magukat a piacról finanszírozni. Ami a mostani kormányalakítási válságot illeti: a programot kis mértékben meg lehet változtatni, hiszen a gazdaság teljesítménye rosszabb, a munkanélküliség nagyobb lett, mint várták, a költségvetési kiigazítást le lehet lassítani. Ugyan­akkor nem lehet teljesen felhagyni a konszolidáció­val és a reformokkal. Be kell látniuk, ha a jelenlegi hitelmegállapodást felmondanák, akkor az ország becsődölne az EU-tól és a valutaalaptól felvett hiteleken is, és ezt követően Gö­­­rög­ország valószínűleg kiesne az euróövezetből és az EU-ból is. Ez nagyságrendekkel nagyobb kárt okozna a görögöknek, mint a program folytatása.

– Akkor ez már nem is a sokat emlegetett két-, hanem ki tudja hány sebességes Euró­pa lesz?

– Ha a gazdasági teljesítményt nézzük, Európa két vagy akár három részre is bontható. Dél-Európában éveken át nem lesz növekedés, míg a kontinens központi ré­­szén egy-két év múlva beindulhat egy lassú folyamat, míg Kelet-Európában, fő­­ként Szlová­kiá­ban és Len­­gyel­or­­szág­ban az európai átlagot jóval meghaladó növekedés várható. Ebből a szempontból valóban be­­szélhetünk több se­­bes­­ségről. A fiskális pak­­tummal a költségvetési szabályokat fektették le. A megállapodáshoz Nagy-Britannia és Csehország kivételével minden tagállam csatlakozott, de a benne foglalt szankciók csak az eurózóna tizenhét tagját érintik. Tehát az integráció terén máris különböző sebességre kapcsoltak az államok. Ha nem következik be egy nagy válsághelyzet, ami alatt azt értem, hogy Olaszország nem lenne képes magát a piacról finanszírozni, akkor nem várom, hogy a következő években ezen túl számottevő integrációs lépés történne.

– Magyarországnak hol a helye a többsebességes Európában?

– Idővel mindenképpen az euróöve­zet­ben. De most még nem kell rohanni. Egyrészt érdemes megvárni, hová torkollik az euróövezet válsága, másrészt teljesen meg kell győződnünk arról, hogy az euró bevezetése után az ország képes lesz elkerülni olyan csapdahelyzeteket, mint amelyekbe például Portugália vagy Görögország került. A már eurót használó Szlovákia példája hasznos lehet számunkra, hiszen a két ország sok rokon vonással rendelkezik. A szlovák tapasztalatok az euróval eddig pozitívak, sőt az egy főre jutó jövedelem tekintetében Szlovákia meg is előzte Magyarországot, de azért még várni kell a következtetés levonásával és a válságból való szlovák kilábalás elemzése is hasznos tanulságokkal fog szolgálni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!