Nem választották meg Mahmúd Ahmedined­zsád iráni elnök húgát képviselőnek szülővárosukban. Iránban pénteken tartottak parlamenti választásokat, amit Khamenei ajatollah körüli csoportok és Ahmedinedzsád támogatói közötti megmérettetésnek tekintenek az elemzők.

Az előzetes eredmények az ajatollah körének győzelmét mutatják. A szavazóhelyiségek nyitva tartását öt órával kellett meghosszabbítani a magas részvétel miatt, amit az állami média úgy értékelt, hogy ezzel megmutatták az ellenségeiknek az iráni nép egységét. Az utca embere azonban másképp vélekedik erről. Rengetegen szeretnék, ha az ország kapcsolata helyreállna a Nyugattal, még többen elégedetlenek a gazdasági visszaeséssel, amelyet a rossz irányításnak tulajdonítanak. A látványos részvételi adatok ellenére sokan el sem mentek a referendumra, mert értelmetlennek tartották a 2009-es elnökválasztás után, ahol az ellenzéki Zöld Mozgalom szerint az eredmények meghamisításával hozták ki Mahmúd Ahmedinedzsádot elnöknek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!