Egyszerre dugták ki fázós lábukat a takaró
alól a parasztok, egyszerre botladoztak az
ásító inasok a céhműhelyekben, egyszerre
merült a forró reggeli levesbe a szerzetesek
kanala, még a nők is egyszerre menstruáltak
– a középkorban szinte mindegy
volt, ki hol lakott, egységes életritmust
„dobolt” az azonos szintű fejlettség, uralmi
rendszer, és a nemzetek fölött álló,
sok-sok hétköznapi „rítust” szabályzó
keresztény egyház. Így ha egy középkori
társadalomtudós elkészítette volna egy
ország (vagy csak egy régió) „időmérlegét”,
több-kevesebb pontossággal azt is
megmondhatta volna, hogy dolgozik, szeret,
alszik a vén kontinens egésze.

Mára eltűnt az egységes tempó: a gazdasági
fejlettség, a mindennapokat „irányító”
technika, no meg a pénzbőség
diktálja, ki hogyan alakítja a napját. És az
említett technika pedig annyira gyorsan
módosul, hogy egy felmérés pár év alatt
elavul. Épp ezért több mérésre alapuló
trendet érdemes nézni, miképp is telnek
az emberek hétköznapjai, ugyanis ez a
folyamatábra azt üzembiztosan elárulja:
szegényebbek vagy gazdagabbak lettek-e
az emberek; patriarchális-e még a társadalom;
ideért az informatikai forradalom
vagy sem.

Arra azonban mindenképp figyelni kell,
hogy mindenki helyesen értelmezze az adatokat.
Ugyanis azokat a Központi Statisztikai
Hivatal gyakorlatilag a teljes lakosságra
vetíti. Így ha azt mutatja a statisztika, hogy
egy magyar átlagosan 2,7 órát dolgozik kvázi
„főállásban”, akkor senki ne hördüljön fel,
hogy a restek országa vagyunk. Ugyanis ez
azt jelenti, hogy 9,8 millió ember dolgozik
ennyit egy nap. Csakhogy evidens módon a
társadalom jó része nem robotol: például a
nyugdíjasok zöme, a húsz év alattiak nagy
része, nem is beszélve a munkanélküliekről.

Azaz az alkalmazottakat, a külföldön dolgozó
százezreket, az egyéni vállalkozókat, az
idény- és közmunkásokat is beleszámolva
mintegy 4 millió embernek van valamilyen
„állása”. Ez azt jelenti, hogy aki dolgozik, az
átlagosan minimum 6,6 órát dolgozik naponta.

Ez pedig azért különösen durva adat,
mert a közmunkások és az idénymunkások
százezrei például csak pár hónapot dolgoznak
egy évben, továbbá a külföldön munkát
vállaló magyarok jelentősen részes is feketén
robotol. Illetve több százezerre tehető
azok száma, akik hivatalosan részmunkaidőben
vannak bejelentve, de az egész napot kénytelenek végighajtani. Következésképpen
az alkalmazottak jó része ledolgozza a nyolc óráját,
majd túlórázik több órát vagy a másodállásában keres
pénzt: így családra, pihenésre nem sok idő jut. Éppen
az ehhez hasonló összefüggések miatt célszerű kellő
átgondoltsággal kezelni az „időtöltési statisztikát”.

Mert így például egyértelművé válik, hogy 1987-ben
ugyan mind a 10,5 millió magyar 4,6 órát dolgozott,
ami azt jelentette, hogy az 5,3 millió valódi munkavégző
napi 9 órában húzta az igát. Ebben azonban
már benne volt a maszek és a háztáji is, következésképpen
30 éve sokkal kiszámíthatóbb volt az élet.

Ám a munkahelyen kívüli élet nem sokat változott
azóta – a magyar társadalom menthetetlenül
patriarchális maradt. Hagyományos háztartási
munkával átlagosan 101 percet tölt egy magyar:
de ha férfi, akkor megússza 32 perccel, viszont ha
nő, akkor 162 percen át nincs otthon megállás. És
hiába a technikai fejlődés, a férfiak a mosást-vasalást
rühellik leginkább, hiszen átlagosan napi egy
percet hajlandók ilyesmivel piszmogni, míg a nők
pont hússzor ennyi időt kénytelenek mosógép, teregetőállvány,
illetve vasaló társaságában eltölteni.

Igaz, cserében a ház körüli munkákból, az otthonok,
járművek karbantartásából a férfiak jobban kiveszik
a részüket. Például egy férfi naponta 20 percig
takarítja a járdát és gondozza a kertet, míg egy nő
ilyesmire átlagosan nyolc percet áldoz. Viszont a
bútorok, berendezések és járművek reparálásában
egyeduralkodóak a férfiak: átlagosan napi
hat percben csillogtatják szakértelmüket, míg
a nők egyetlen percig sem fáradnak ilyesmivel
(szakembert hívnak végső esetben).

A gyermekek nevelési terheinek nagyobb részét
is átengedik a férfiak a nőknek. Egy átlagasszony napi 36 percet fordít a csemetékre, míg egy
átlagember 16-ot. Persze itt csak az arányok az érdekesek,
hiszen a valódi anyák és apák sokkal több időt
töltenek gyerekeikkel. A vizsgálat úgy találta, hogy a
gyerekek testi szükségleteinek kielégítését (pelenkacserétől
a beteggondozásig) az apák nem ambicionálják:
negyed annyi időt sem töltenek ilyesmivel, mint
párjaik. Továbbá a tanulás nyűgét sem szívlelik, fele
annyi időt töltenek a kölkök edukálásával, mint az
anyák. Cserébe viszont a gyermekek fuvarozásában,
illetve a mesélésben és játékban szép lassan felzárkóznak
a férfiak.


A felhasznált adatok a KSH és az OECD vizsgálataiból származnak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!