Kaviárok közt a bérharc - Kiszámítható, mi lesz, ha Kecskeméten elbuknak a vasasok

– Amikor egy autógyártó multi úgy dönt, nálunk épít gyárat, mennyit nyom a latban az alacsony magyarországi bérköltség?

Molnár Ákos: Ha csak a munkaerő ára számítana, akkor a multik jobban járnának Szerbiával vagy Bulgáriával. Egyébként a bérköltség mindössze 4–7 százalékot tesz ki az autóiparban.

– Akkor mi az, ami igazán számít?

M. Á.: A világcégeknek elsősorban a munkakultúra/-morál a fontos, és ez bizony Magyarországon remek, majdnem olyan jó, mint a németeknél. Szintén nagyon jó a hazai infrastruktúra…

Bere Ferenc: …és ne feledjük az oktatási rendszert. Ami ugyan olyan, amilyen, de ellentétben számos kelet-európai országgal, nálunk egy multi osztályokat indíthat szakközépiskolákban, illetve kvázi tanszékeket hozhat létre főiskolákon és egyetemeken. Azaz – nyilván finanszírozásért cserébe – kinevelheti magának az alkalmazottakat. Például a korábbi Gamf Műszaki és Informatikai Főiskolán (most Pallasz Athene Egyetem) is működik Mercedes Akadémia.

M. Á.: Illetve a bérköltségeknél fontosabb a rugalmasság, magyarán az, hogy az üzem többé-kevésbé szabadon túlóráztathassa, oszthassa be a dolgozókat. Azaz nem öröm, ha erősek a szakszervezetek. A prémium autógyárak nem raktárra termelnek, hanem megrendelésre, azaz minden új kocsinak van gazdája – a cég nem engedheti meg magának, hogy késve szállítson.

– Ez azt is jelenti, hogy a betelepedő autógyár nemcsak azt nézi, elegendő embert tud-e munkába állítani a gyárban, de azt is, jut-e képzett munkáskéz a beszállító cégeknek is?

M. Á.: Természetesen, hiszen az autógyár gyakorlatilag egy összeszerelő üzem, ahova adott időre megérkeznek a különböző alkatrészek. Ahol ezt az üzembiztonságot – illetve a gyár működtetéséhez szükséges szolgáltatásokat – egy beszállítói kör nem képes garantálni, ott egyszerűen nem épül Audi-, Mercedes-, Opel-üzem.

– És hogy viszonyul ehhez a szakszervezet? Egyaránt külön-külön kezeli a beszállítókat és az autógyárat, vagy egységben? Azaz amikor az üzem dolgozói küzdenek béremelésért, akkor besegítenek nekik a beszállítók is – és persze fordítva.

B. F.: A gyakorlat az, hogy általában az anyacégnél jelenik meg egy szakszervezet. Ha kellően rámenős és eredményes, akkor a beszállítók dolgozói is „meghívják”. És ez egy nagyon fontos lehetőség, hiszen ha egy ilyen vállalatnál sok tagot be tudok szervezni, akkor egy beszállítón keresztül is meg tudom állítani az autógyárat.

– Hogyan is?

B. F.: Megszokott például, hogy külsős cégek szolgálják ki a szalag mellett dolgozó autógyári munkásokat. De ha nincs ember, aki „bekészítse az összeszereléshez” a lökhárítót, akkor nem megy a szalag. Ilyen egyszerű.

M. Á.: De olyat még nem csináltunk, hogy a beszállítók segítségével kényszerítettük volna ki az autógyár alkalmazottainak béremelését. Fordítva viszont működik a dolog. Azt tapasztaltuk, hogy ha a beszállítóknál kitör a bércharc, a nagyhal, azaz az autógyár gyorsan beavatkozik. Például nyomás alá helyezi a beszállító menedzsmentjét, mondván: mielőbb állapodjon meg a dolgozóival. Hiszen a nagyhal érdeke az, hogy az ő termelésében ne legyen fennakadás. A két oldalról szorongatott menedzsment inkább bért emel, semhogy elveszítse megrendeléseit.

– Az érdekvédelmi módszereket mi alapján dolgozzák ki: saját kútfőből merítenek, vagy ha egy multi Magyarországra jön, akkor érkezik az anyacégnél is működő szakszervezet és átadja a tudást?

B. F.: Az IG-Metall, a Vasas Szakszervezet „németországi megfelelője” nagyon sokat tett azért, hogy a Mercedesnél létrejöjjön egy erős érdekvédelem. Persze a sikereket nekünk kell elérni. De ahogy a munkáltatók, úgy a szakszervezetek is nemzetközi együttműködéseket alakítanak ki. Győrben például közös tanácsadó irodát működtet az IG-Metall és a Vasas, és szeretnénk egyet Kecskeméten is. Már csak azért is, mert az Audinak és a Mercedesnek sok a közös beszállítója.

– Azt jól értem, hogy ez erősíti a beszállítóknál jelen lévő szakszervezet tárgyalópotenciálját, ha egyszerre két „nagyhalat” tud megszorongatni?

B. F.: A végcél nyilván az, hogy a lehető legtöbb kedvezményt, szolgáltatást harcoljuk ki.

– És mi a ráció ebben az „anyaszakszervezetnek" – nyilván a nemzetközi munkásszolidaritáson kívül?

B. F.: Az világos, hogy Kelet-Európában soha nem fizetnek nyugat-európai béreket, a szakszervezet feladata az, hogy ezt a különbséget érdemben mérsékelje. És ebből a német munkásokat védő IG Metall is profitál, hiszen ha Magyarországon két gyártómunkahely létesül, akkor Németországban egy fejlesztői.

– Az nem jelent veszélyt a német munkahelyekre, hogy a magyarországi üzem munkásai „költöznek át” az anyagyárhoz?

B. F.: Cégen belüli átjárás nincs. De az tény, hogy ha egy magyar munkavállaló itt felmond és beszél németül, akkor szívesen látják. Ezt bizonyítja, hogy amikor az üzem indult, számos dolgozó Németországban tanult be, és sokaknál bepróbálkoztak: maradnának ott. De tömeges kivándorlás még nincs, úgyhogy a német szakszervezet nem aggódik.

– Ha viszont a magyar munkásokért aggódik, akkor a hazai üzemekben is akciózhat?

B. F.: Szakszervezetként semmiképp. De tanácsokkal, módszertannal igen – ezt teszi most a győri iroda és a Mercedes rastatti anyagyárának üzemi tanácsa is. Ilyen még nem volt.

– Miképp reagálják le a munkáltatók, hogy a szakszervezet nemzetközivé lesz?

M. Á.: A rendszerváltás után sokszor a régi kapcsolatrendszer működött: a korábbi vezetés privatizálta a gyárat vagy egy részét, és a szakszervezetis ugyanaz volt. Ebben az urambátyám viszonyban nem kellett érdemben semmiért küzdeni, a régi „harcostársak” egymást közt lezsíroztak mindent. A posztkádári vezető réteg aztán eltűnt, a helyét multikra „edzett” menedzsergarnitúra vette át – a szakszervezeti vezetők maradtak, és nem értették az új vezetőket. Akik most úgy 50-55 évesek, és kezdenek kifele menni. A szakszervezeti tisztviselők körében most van őrségváltás, az új érdekvédők fiatalabbak, mint a csúcsmenedzserek. Így fordult a kocka, most a puha, konfrontációt kerülő szakszervezetekhez szokott vezetők nem értik az érdekvédőket. Nem is tudnak velük mit kezdeni.

– És mit tudnak egymással kezdeni a hazai szakszervezetek? Hiszen sokszor megesik, hogy a munkáltatók egy érdekvédő szervezettel próbálnak hatástalanítani egy harcos szakszervezetet.

M. Á.: Előfordul, hogy a cég behív egy szakszervezetet, hogy a már bent lévőt ellensúlyozza. De az gyakoribb, hogy a cég alapít egy szakszervezetet, és ezzel az általa működtetett társasággal tárgyal és köt béralkut, kiszorítva így az érdemben működő szakszervezeteket. Nem kell mást tenni, mint beléptetek tíz művezetőt, akik megmondják az embereknek, hogy tagnak kell lenni. Ki meri azt mondani, hogy nem csatlakozik, ha a cég áll a szervezet mögött? Senki nem kockáztatja az állását.

– Csak a Balkánon dívik ez a gyakorlat, vagy Nyugat-Európában is?

M. Á.: Nyugaton ilyet nem láttam.

B. F.: Még.

M. Á.: Igaza van Ferinek, veszélyes, ami most a Mercedesnél zajlik (lásd a kecskeméti üzemről szóló anyagunkat – a szerk.), hiszen ha nem tudunk egységesen fellépni, akkor ez lesz a trend kint is – és ami sokkal súlyosabb, Magyarországon is. A munkáltatók két kaviáros szendvics között röhögve egyeztetnek a tuti receptről, hogy kell kiszorítani a normális érdekvédőket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!