Ki csinál itt forradalmat?

Tavaly ilyenkor a felmérések azt mutatták, hogy azok közül az első választók közül, akik az áprilisi országgyűlési választásokon veszthették volna el voksolási szüzességüket, minden negyedik tervezte csupán, hogy az urnákhoz járul. Politikai aktivitásuk némiképpen nőtt az elmúlt év közéleti eseményeinek hatására, köszönhetően főképpen annak, hogy őket közvetlenül is érintő kérdések, például a netadó ügye kerültek terítékre. Több, politikailag egyébként nem aktív fiatalt is láthattunk a civilek szervezte tüntetéseken, mint az elmúlt években, bár továbbra is viszonylag jól körülírható azon rétege az ifjúságnak, amelyik ilyen megmozdulásokon részt vesz. (Liberális eszméket valló, városi, magas presztízsű intézményekben tanuló, magasan képzett szülők gyermekei ők.) A legtöbben közülük úgy érzik mostanra, hogy ez a tüntetéshullám is kifulladt – ahogy két éve a diáktüntetés-sorozat.

„Csak vonultak, mint a birkák – mondja Ábel, egy budapesti középiskola tanulója, akit kortársaitól eltérően kifejezetten érdekel a politika, és először lelkesen, majd egyre csalódottabban látogatott el az őszi-téli megmozdulásokra. – Ugyanazt szajkózták órákon keresztül. Szerintem nem erőszakosnak, de balhésabbnak, megfélemlítőnek kellett volna lenniük ezeknek a rendezvényeknek a kormány felé. Nem indult el a vonat. Ha elindulna végre, egyre többen kapaszkodnának fel rá, szerintem a kortársaim húsz százaléka mozgósítható lenne.”

Mert bár a pártpolitika nem érdekli őket, az attól számukra külön kategóriaként kezelhető közügyek izgatják a fiatalokat. Ezt igazolja az Aktív Fiatalok Csoport most megjelent kutatása is, amely bár nem reprezentatív, de közel 10 ezer pécsi középiskolás részvételével zajlott. A Gyorsjelentés a pécsi középiskolások politikához és demokráciához való viszonyáról lokális kutatás számos tanulsága kiterjeszthető a korosztály egészére. A szociális igazságtalanságok és a mindent átjáró korrupció erősen foglalkoztatja a fiatalokat, úgy érzik, hogy mindezek az ő boldogulásukat is jelentős mértékben meghatározzák – mondja egyöntetűen Olivér és Ábel. A pécsi kutatás szerint a megkérdezett fiatalok 34 százaléka kifejezett érdeklődést mutat a közélettel kapcsolatban, 46 százalékuk pedig átlagosat.

Bár a fent idézett diák a harciasságot hiányolta a politikai megmozdulásokból, generációjának tagjai jóval enyhébb formában tiltakoznak – ha egyáltalán. A megkérdezettek pusztán 16 százaléka mutat politikai érdeklődést – ami az elmúlt pár év kutatásainak átlagát hozza. Az alacsony politikai aktivitás egyfajta „puhasággal” párosul, a demokratikus részvételi formák közül a bojkott a legnépszerűbb, a megkérdezettek 38 százaléka élt már vele. Ezután társadalmi szervezet munkájában való részvétel, illetve aláírásgyűjtésben való részvétel következik, ez azt mutatja, hogy a politikai érdeklődés, ha van, akkor nagyfokú és nem pusztán demonstrációban teljesedik ki. Ezt igazolja az is, hogy nagyjából ugyanolyan arányban járnak tüntetni a pécsi fiatalok, mint ahogy részt vesznek egy-egy jelölt kampányában.

Ezek a fiatalok lehetnének a jövő mozgalmárai, de igen kevesen adják ilyesmire a fejüket, mert ahogy Olivér, egy budapesti gimnazista fogalmaz: olyan befektetés ez – idő, pénz, energia, lélek, hit és társai –, ami nem térülhet meg ebben az országban. Voltak azonban pár éve néhányan, akik mégis „befektettek”, és két éve a diáktüntetések élére álltak. Gács Anna, az Oktatói Hálózat tagja, az ELTE Művészetelmélet és Médiakutatási Intézetének oktatója azt mondja, a tüntetések végével nem húzódtak háttérbe az akkori hangadók. Politikailag aktívak maradtak, de eltolódtak olyan aktivizmus irányába, ami már sokkal közvetlenebbül kötődik egyegy ügyhöz, gyakran egy társadalmi problémához, például a hajléktalanok ügyéhez, a többségük kevésbé bízik mára abban, hogy mozgósítani tudja a kortársait.

Gács Anna egyetemi oktatói pályafutása során, az elmúlt 15 évben általában olyan diákokkal találkozott, akik érdeklődtek a politika, a társadalmi folyamatok és a közügyek iránt. Viszont azt a diáktüntetések idején is lehetett látni, rengeteg diák van, aki nagyon passzív, és nem lehet mozgósítani ezekben az ügyekben sem. „Nálunk a kommunikáció szak természetéből adódóan is nagyon sok olyan diák van, aki érzékeny a társadalmi igazságtalanságokra. De valószínűleg a mi diákjaink nem fedik le az országos átlagot, amennyiben egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni – mondja. – És nálunk is van valamiféle félelem és gyanakvás az egyetemen való politizálással kapcsolatban. És bár én sem tartanám feltétlenül szerencsésnek, hogy a pártok bemenjenek az egyetemek falai közé kampányolni, de ettől még a közös ügyekről beszélni kellene.”

Ennek oka egyfelől az, hogy a Hallgatói Önkormányzatok az elmúlt évek botrányai kapcsán olyan erkölcsi státus- és bizalomveszteségen estek át, hogy már nem képesek azt a szerepüket érdemben betölteni, hogy a diákok közügyek iránti érdeklődését fenntartsák. Ezzel párhuzamosan pedig nem alakultak ki olyan, akár informális csatornák, ahol a diákok felkelthetnék egymás érdeklődését a társadalmi, politikai ügyek iránt. „A közügyek iránt érdeklődő diákok maguk is szoktak panaszkodni arra, hogy ilyen értelemben nem működik az egyetemi közösség.”

Jól szemlélteti mindezt a biológia szakos Dorina példája is, akit nem különösebben foglalkoztat a politika, nem is fogyaszt rendszeresen híreket, és ennek szerinte nem elsősorban az érdeklődés hiánya az oka. „Nagyon zavar az, hogy ha valaminek utánanézek vagy esetleg utánakérdezek, az egyik helyen ezt írják, a másik helyen pedig éppen a szöges ellentétét. Úgy érzem, ha akarnék, se tudnék megfelelően tájékozott lenni” – mondja, igazolva azt a tételt, hogy a családok részéről az iskolákra áttolt „politikai felvilágosítás” nem történik meg a középiskolák többségében. A diákok nem tanulják meg kezelni a hírforrásokat, szintetizálni a véleményeket, ennek oka pedig a magyar oktatási rendszer máig élő hagyományaiban (pl. frontális oktatás, vitakultúra fejlesztésének, projektfeladatoknak a hiánya) rejlik. És nem kerülnek helyre a dolgok az egyetemi közegben sem – ahogy Gács Anna fentebb rávilágított.

A fiatalok apolitikusságának okai a hazánkban tradicionálisan nagyfokú demokráciadeficitben keresendőek: a pécsi kutatásban szereplők csupán 26 százaléka vélekedett úgy, hogy a demokrácia minden más politikai rendszernél több és 79 százaléka nem elégedett a magyar demokrácia működésével – számukra távoli és érthetetlen maga a fogalom és annak kapcsolódó elemei is. „A demokrácia tartalmát tekintve a középiskolások a legfontosabbnak a magánélet tiszteletben tartásának igényét, a média függetlenségét, illetve a beleszólás lehetőségét jelölték meg. A törvény előtti egyenlőség értéke fontos, de nem kiemelkedően fontos a fiatalok számára – ismerteti Kovács Tamás, az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa a kutatás eredményeit. – Míg a média függetlensége kiemelten releváns a számukra, a média kritikai szabadságát már csak korlátok között tudják elképzelni. Az »egyedül egy ember se rendelkezzen túl nagy hatalommal« feltevés szintén fontos, de nem kiemelkedően a középiskolások számára.”

Így az a vonat nincs is miért elinduljon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!