Kilenc nappal Kiss László úszószövetségi kapitány lemondása és néggyel az új kapitány, Hargitay András kinevezése után még mindig veszélyesen hullámzik a víz a magyar úszósport medencéjében.

 
Gyárfás Tamás

Már éppen kezdtünk megbarátkozni azzal, hogy az elmúlt 55 évben egy nemi erőszakot elkövető (vagy nem elkövető?) edző szállította menetrend szerint a magyar érmeket, amikor az egyik bulvárlap – egy 1988-ban megjelent könyvre hivatkozva – azt állította: Kiss László a szöuli olimpia előtt doppingszert adott gyerekeknek. Az elveszett ezüst nyomában című könyv elsősorban Szanyi Andor doppingesetével foglalkozik, és a tőle elvett ezüstéremmel, de van egy fejezet benne Ifjúság elleni bűntett címmel. A szombati Blikk pedig azt állította, Kiss Lászlót egy másik csoportos nemi erőszakkal is megvádolták, de abban az ügyben bizonyítottság hiányában felmentették.

Kiss továbbra sem kommentál, megszólalt viszont az ország egyik legjobb műugró-egyesületének, a Rugóláb Lendület SE-nek az elnöke. Kocsis Csaba az úszósportban napvilágot látott szexuális botrány miatt lemondott posztjáról. „Amit én gondoltam és gondolok a sportról, valamint egy sportvezető feladatairól, teljesen összeegyeztethetetlen azzal, ami az elmúlt napokban eluralkodni látszik a magyar sportéletben. Morálisan mélységesen elutasítom azt, hogy szexuális bűncselekmény elkövetői fiatalokkal foglalkozhassanak. Elutasítom azt, aki az ilyen cselekedetet mentegeti” – írta közleményében a sportvezető. Újabb és újabb elméletek jelentek meg (és hallgattak el) arról, miért most és miért így kellett eltávolítani Kiss Lászlót. Alábbiakban összefoglaljuk a legkitartóbbakat.

Azt minden forrásunk megerősítette, hogy az 55 évvel ezelőtti ügy felmelegítése valószínűleg egy Gyárfás Tamás ellen indított támadás része. Az úszószövetség elnökének már korábban – még naptévés múltjából fakadóan – volt nézeteltérése a mostani kormánypártokkal. A 2017-es vizes vb elnyerése után a Fideszen belül is felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a világversenyre szánt milliárdokat (jelen állás szerint csaknem 745 milliárd forintról van szó) nem a Gyárfás vezette szövetségnek kellene elköltenie.

Forrásaink szerint később konszolidálódott a kormány és a szövetség (Gyárfás) viszonya, ezért is volt váratlan a mostani támadás. Mások úgy vélik, az ügy hátterében a Jobbikhoz köthető érdekcsoportok állnak. Erre utalhat a szélsőségesen jobbos nézeteket valló, az eredeti forrásként használt www.fullank. com megjelenése a történetben. Utóbbi elmélet nem zárja ki az előbbit, de ennek átlátásához már egy Mel Gibson-szerű összeesküvés-elméletekre szakosodott taxisofőr kellene. Mindenesetre beszédes, hogy a Fidesz részéről Deutsch Tamás kommentálta az ügyet a Heti Válaszban megjelent interjújában. Azt mondta: az 55 éves ügy mostani kirobbantása mögött nem tudni, hogy kik állnak, de nem lenne meglepve, ha valóban Gyárfás lenne a célpont.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!